Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Hohenstaufe... ----

Magyar Magyar Német Német
Hohenstaufe... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Hohenstaufen

(Stauf), német fejedelmi család, mely 1138-1254. ült a német császári trónon. A család legelső hiteles őse Büreni Frigyes, aki a XI. sz. derekán élt Büren-, azaz Wäschenbeurenben (a mai Wäscher-Schlösschen nevü kastélyban, Lorch mellett, Svábföldön). Fia, Stauf Frigyes, a szomszédos Hohenstaufen hegyen uj várat emelt, melyről aztán az egész család a Stauf nevet kapta. Frigyes rendületlen hűséggel ragaszkodott a VII. Gergely pápától kiátkozott IV. Henrik császárhoz, aki neki jutalmul a sváb hercegséget adományozta (1079) és egyuttal Ágnes leányát adta neki nőül. Ő helyettesítette a császárt, midőn az 1081. a pápa ellen Olaszországba távozott és ezen idő alatt hosszas küzdelmet folytatott Berthold, Rudolf ellenkirály fia és II. Zähringeni Berthold ellen a sváb hercegség birtokáért, miglen IV. Henrik császár 1097. ujólag ő reá adományozta ezt a hercegséget. I. Frigyes 1105. halt meg. Fiai közül: II. v. Félszemü Frigyes a sváb hercegséget kapta IV. Henrik császártól, Konrád pedig utóbb V. Henrik császártól a Frank hercegséget. Mindketten hűségesen támogatták a császárt az inveszitura-harcokban és Szász Lothár ellenében. V. Henrik a H.-nak hagyományozta családi birtokait, mire Frigyes az 1125. mainzi királyválasztó gyülésen a koronára is támasztott igényeket; csakhogy a pápai párt cselszövénye legelkeseredettebb ellenségét, Szász Lothárt emelte a királyi székbe. Ebből hosszadalmas háboru keletkezett a két H. testvér és Lothár császár (Guelf) között, akit veje, Kevély Henrik, Bajorország hercege is hathatósan támogatott. E háboru folyamán Konrád Olaszországba tört és Monzában (1128) Olaszország királyává választatta magát; csakhogy a szövetkezett pápa és a guelfek 1035. az olasz kir. cimről lemondani kényszerítették. Erre Konrád kibékült a császárral, aki neki és bátyjának családi birtokait visszaadta. Lothár halála után H. Konrád (III.) került a császári trónra (1138); de nemsokára megujult a H. (ghibellinek) és a Welfek közötti hosszu és véres polgárháboru. Konrád (1138-52) meddő uralkodásának végén belátván, hogy saját kiskoru fia, IV. Rotenburgi Frigyes nem leend képes a tulhatalmas ellenpárttal megküzdeni, fiának mellőztével unokaöccsét, a lángelméjü, uralomra termett és hősies I. Barbarossa Frigyes ajánlotta. I. Frigyesnek (1152-1190) sikerült a császári hatalmat és tekintélyt Németországban helyreállítani és ellenfeleit megfékezni, elvégre pedig Olaszországban is, dacára, hogy itt több izben vereség érte volt, a család és Németország hatalmát Nápolyra és Sziciliára kiterjesztette. Frigyes a III. keresztes hadjárat közben lelte halálát. Fia s utódja, VI. Henrik (1190-1197), ki nejének hozományát, Nápolyt és Sziciliát tényleg hatalmába kerítette, már-már megközelítette a világuralmat és a császárságnak örökös hatalommá való átalakításán fáradozott, midőn roppant tervei közepette hirtelen elhalt, ama pillanatban, midőn a hatalmas III. Ince pápa lépett a trónra, a császár kiskoru fiának (II.) Frigyesnek a gyámja, akit egyuttal a német császári örökségtől távol tartott (1198-1208), aki elkeseredett harcokat vivott a guelfek által választott és III. Ince pápa által támogatott IV. Ottó ellenkirállyal; de éppen, midőn rajta már diadalmaskodott, Wittelsbachi Ottó által Bambergben (1208) meggyilkoltatott. Midőn IV. Ottó a III. Incének tett igéreteit be nem váltotta, sőt dacolni mert pártfogójával, a boszus pápa gyámfiát, II. Frigyest (VI. Henrik fiát, Náplynak és Sziciliának ifju királyát) küldte Ottó ellen Németországba pénzzel és áldásával, ki 1212-15 között Ottót ismételten meggyőzte és a német kir. hatalmat megszerezte. II. Frigyes (1215-50) alatt a H. házának ujabb fénykora köszöntött be (I. II. Frigyes). E lángelméjü s felvilágosodott fejedelem egyesíteni kivánta német és olasz koronáit; megszerezte azonfelül Szárdiniát és a jeruzsálemi királyi cimet, de azután az ujra szövetkezett lombard városok és a pápák ellen viselt hosszadalmas és véres háboruk kimerítették erejét és megtörték lelkét. Halála után (1250) a győztes, de engesztelhetetlen pápák a H.-család utolsó tagjai ellen fordíták fegyverüket: igy IV. Konrád, II. Frigyes fia ellen (1250-54), az utolsó H. ellen is, aki a német trónt birta. Hiába küzdött Konrád és mostoha testvére, a nemeslelkü Manfréd, hogy a kettős Szicilia-királyságot hatalmukba kerítsék, és hasztalanul küzdöttek a német koronáért is. Manfrédnek Montapertónál (1260) kivivott győzedelme arra birta IV. Kelemen pápát, hogy Sziciliát, mint pápai hűbért, a kiméletlen Anjou Károlynak adományozza, aki Manfrédet Benevent mellett megtámadta. Ebben a csatában Manfréd életét és koronáját vesztette (1266 február 26.); szerencsétlen neje s fiai pedig börtönben végzék napjaikat. Erre a család utolsó sarja, IV. Konrád fia, Konradino, indult 1267. Nápolyba, atyai örökségének elfoglalására; Anjou Károly azonban az ő hadát is, Tagliacozzo és Scurcola között legyőzte (1268 aug. 23.). Konradin a tengerpartra menekült, hol azonban egy áruló (Frangepani) őt elfogta s Károlynak kiszolgáltatta, aki a 17 éves, nagyreményü ifjut a törvény mellőztével Nápolyban 1268 okt. 29. lefejeztette. Volt ugyan II. Frigyesnek még egy fia, a legifjabb és szép Enzio, Szárdinia királya; ezt azonban még atyja életében a bolognaiak elfogták volt és nem is bocsátották szabadon haláláig (1272 márc, 14.); leánya Katalin, egy francia kolostorban Montargis mellett (1279), mint apáca végzé napjait. A H.-nak a kettős Szicilia királyságára való jogait utóbb rokonuk, III. Péter, Aragonia királya, Konstanciának Manfréd, leányának férje örökölte és Sziciliára nézve értékesítette is, a honnan a franciákat kiüldözték.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is