Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Homeopátia... ----

Magyar Magyar Német Német
Homeopátia... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Homeopátia

a. m. hasonszenvészet. Némelyek által ma is követett orvosi irány, melyet Hahnemann Sámuel a század elején alapított meg: Organon der rationellen Heilkunde (1810) és Reine Arzneimittellehre (1811) c. könyveiben. Tételeinek főbbjei a következők voltak: A betegség a tisztán szellemi életerő lehangolódásán alapszik és teljesen immateriális természetü. Miután a betegség benső lényege megfoghatatlan, az orvos működése csupán a tünetek megszüntetésére szorítkozhatik. A betegségek gyógyulását nem az életerő eszközli, hanem vagy egy önként támadó s az eredeti betegséghez hasonló, de erősebb affekció, vagy az ugyanilyen folyamatot létrehozó homeopatikus eljárás, t. i. előidézése az eredeti betegséghez hasonló, de erősebb, s azt eloszlató kórállapotnak. Ez utóbbit oly orvosságok hozzák létre, melyek egészséges embereknél a leküzdendő betegséghez hasonló bajt idéznek elő; ez az elv a similia similibus curantur. A helyesen választott homeopatikus szer a betegséget mintegy eltörli; az életerő itt nem szerepel s csak arra szolgál, hogy az eredeti betegség megszünése után visszamaradó «gyógyszerbetegséget» megszüntesse. Minden betegség gyógyítására mindig csak egy egyszerü orvosszer szükséges. A gyógyszerek hatásai annál erősebbek, minél kisebb azok dózisa. Biztosság okáért azonban célszerü a gyógyszer adagát kissé erősebbre venni, tehát még kisebbre, mint szükséges. Minden lokálisnak vélt betegség csak tünete egy általános állapotnak; tehát a betegségek felosztása helybeliekre és általánosokra téves; ezért minden betegségnél belső szerekre van szükség. A gyógyszerek nem anyaguk által hatnak, hanem a bennük lévő immateriális erők által s ezen erők annál határozottabban érvényesülnek, minél inkább háttérbe lép a szerek testi anyaga. A gyógyszerek tiszta erejüket higítás és potencirozás folytán fejtik ki legjobban. 2 csepp friss növénynedv v. őstinktura 98 csepp borszesszel keverve, bizonyos számu erős karlökésekkel összerázva potenciroztatik; ez az első dilució, melyből 1 csepp 99 csepp borszesszel a második diluciót képezi, és igy megy ez a harmincadig lilucióig, melyben tehát az eredeti gyógyszernek csak nyomai lehetnek. Ugyanigy kell eljárni Hahnemann szerint az oldható szervetlen anyagokkal is. p. fémsókkal, de melyeknél főleg pedig az oldhatatlanoknál, tejcukor helyettesíti a spirituszt, mely előbbivel apró, kis golyócskák készíttetnek. Némely esetben elegendő Hahnemann szerint ez igy potencirozott szereket egyszerüen meg is szagolni. A H. mellett lehetőleg oly diéta szerint kell élni a betegnek, mely nem izgat és mely gyógyszermentes. Életveszélyes állapotokban, p. mérgezésnél, tetszhalálnál a H. nem elegendő, hanem először a régi iskola u. n. palliativ szerveivel az életerőt kell ismét felserkenteni, mert ilyenkor nem igazi betegség, hanem csak az életerő lefokozódása van jelen. Számos krónikus betegségben, melyekről Hahnemann külön könyvet irt, a régi iskola által okozott gyógyszeres senyvedés van jelen, vagy bizonyos alapbetegségek, melyeket ő psora, syphilis és sykosis néven nevez; ezeket a szimptomatikus kezeléssel nem lehet gyógyítani, hanem az alapbetegségnek megfelelő gyógyszereket kell választani. Ezek Hahnemann főbb tételei.

Ezen tanok gyorsan terjedtek, egyrészt az ujság ingere s a Hahnemann fellépésének határozottsága folytán, másrészt mint reakció a Hahnemann idejében és az előtt divó orvosi heroizmus és brutalizmus ellen, midőn hashajtás, hánytatás, izzasztás, köpölyözés és érvágás voltak a divatos gyógyeljárások, melyek, valamint erős szereknek nagy adagokban és komplikált recipékben való rendelése a betegségek képét és lefolyását annyira megzavarták és megváltoztatták, hogy azok megfigyelése, helyes megismerése szinte lehetetlenné vált. Hogy a Hahnemann elveivel betegségeket gyógyítani nem lehet, az a mai gyógyszertan előtt kétségtelen, s ha betegek mégis gyógyultak s talán nagyobb számban s gyorsabban, mint az akkori u. n. régi iskola sokat tevő eljárásai mellett, ugy azt annak kell tulajdonítani, hogy a betegségek lefolyását és az önkéntes gyógyulást nem zavarta számbavehető gyógyszeres beavatkozás, s az étrendre Hahnemann és követői nagyobb súlyt fektettek, mint a régi iskola. Természetesen számos esetben a szuggesztiónak is tág szerepe jutott egyes beteges szimptomák megszünését illetőleg. Egy nagy haszna s talán érdeme is volt a H.-nak, t. i. megismertette az orvosokat a betegségek gyógyszerelés által nem módosított természetes lefolyásával. A H., bár Hahnemann nem vallja be, sőt tagadja, szoros viszonyban áll a brownianizmussal s közös alapjuk a dinamizmus, mi Hahnemannál különösen tanainak terapentikus részében tünik ki. Mindkettő nagy súlyt fektet a szimptomákra, mindkettő tagadja a természet, illetve a szervezet működését a gyógyulásnál. Hahnemann követői voltak kezdetben főleg Müller Móric Lipcsében, Gross Jüterbogkban és Stäpf Naumburgban (1810). Későbbi követői némelyekben módosították a tételeket. Tulzók léptek fel, kik, ha lehet, még tulhajtották a H. tanait s p. a rühösséget rühösöktől származó potencirozott genyedséggel gyógyították, majd tüdő- és májbajokat potencirozott tüdő- és máj-nedvvel, u. n. pulmoninnal és hepatinnel. Voltak (Trinks és Griesselich), kik az erős diluciókat elvetették és csak az ős-tinkturákat használták. Ujabban számos homeopata a similia similibus elvét is abbahagyta s csak a gyógyszerek erősebb vagy gyengébb u. n. potencirozását tartotta meg, valamint az egy szervhez való ragaszkodást. Számosan már figyelemmel vannak (ami a század közepén még nem igen történt meg) a fizikai diagnosztikára, a kórboncolástanra és kórszövettanra, mi természetesen, eltekintve gyógyszertanilag tarthatatlan terapautikus elveiktől, csak elismerésre méltó. S mig azelőtt gyakran szövetségben voltak a homeopaták az állati magnetizmussal és spiritizmussal, addig ujabban ez már csak laikusok részéről tapasztalható, mig orvosok ettől távol állnak. Általában a közeledés a mai orvostudományhoz napról-napra jobban észlelhető, s a merev dogmatizmus alábbhagyóban van. A mai magyarországi H. főbb elveit Bakody Tivadar munkáiban találjuk meg (l. Bakody).

Magyarországon a H.-nak régebben főbb képviselői voltak: Almássi Balogh Pál, Bakody József, Kovács Pál (ki szépirodalommal is foglalkozott), Hausmann Ferenc és Moskovicz Mór, Argenti Döme. Mai nevesebb képviselői Bakody Tivadar; Szontágh Ábor, Balogh Tihamér (Almási Tihamér, szinműiró). A budapesti egyetemen a H.-nak 1871. két tanszéket is állítottak fel az országgyülés határozatából, de az orvosi fakultás ellenére. A tanszékre Hausmann Ferencet és Bokody Tivadart nevezték ki. Hausmann halálakor tanszékét nem töltötték be; a másik tanszék fennáll s a városi közkórházak egyik osztályában van beteganyaga. A homeopatákban Budapesten egyletük is van, melyek cime Magyar hasonszenvi orvos-egylet, alapíttatott 1863., első elnöke volt Almássi Balogh Pál. Két, jótékony adakozásokból fentartott kórházzal is birnak Budapesten, az egyik a Bethesda, a másik az Elisabethinum a Ferencvárosban. Az 1876. XIV. t.-c. megengedi a hasonszenvi orvosoknak, hogy gyógyszereiket a betegeknek önmaguk szolgáltassák ki, csupán azok ősanyagait kell nyilvános gyógyszertárból beszerezniök; a többi orvosoknak az öndiszpenzálás meg van tiltva. A homeopaták igyekeztek az utolsó időben az ugynevezett szerumterapiának eredményeit önigazolásukra felhasználni, illetve mint elveik diadalát odaállítani; hogy azonban erre csak látszólagos alapjuk van s nem tényleges, minden a dolgok lényegébe betekintő patologus előtt világos. A közegészségre rendkivül káros volt és még ma is az, hogy a laikus közönség kezébe oly homeopatikus elvek alapján megirt könyvek kerültek, melyek egyszerünek állították oda a betegségek felismerését és gyógykezelését s melyek alapján a laikusok önmagukat és másokat gyógyítgattak, kuruzsolgattak s gyakran talán súlyosabb, gyors orvosi segélyt igénylő, kezdetben még gyógyítható betegségek kerülték el a racionális orvos tudományát. Azzal is káros hatása volt a H.-nak, hogy az ugynevezett Hahnemann-féle gyógyszeres senyvek előidézésével hangosan vádolta az u. n. allopatákat, kik pedig a bécsi iskola (Skoda, Oppoltzer) keletkezése s a modern kisérleti gyógyszerhatástan kifejlődése óta nem hasonlíthatók össze a Hahnemann korabeli terapeutákkal; ez által bizalmatlanná tették a közönséget az orvosok óriási többsége és az igazán ható gyógyszerek iránt (kinin, morfin stb.).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is