Horák

(gör. horai, lat. horae), a természetbeli rendnek személyesítői, akik az évszakok rendszeres változásait meghozzák. Homerosnál, aki még sem származásukról, sem nevükről nem szól, Zeusnak a szolgálói, akikre az égnek kapui vannak bizva. Hesiodos már Zeus és Themis leányainak mondja őket, akik a mezei munkák őrei s neveik: Eunomia (jó rend, törvényszerüség), Dike (jog) és Eirene (béke); oly elnevezések ezek, amelyekből láthatni, hogy ekkor már határozottan mind a természeti, mind az erkölcsi rend személyesítéseinek fogták fel őket. Különösen áll ez Dikéről, aki a törvényes rendnek őre s miként anyja, Themis, Zeusnak oldalán ül, ugy ő viszont megviszi a hirt Zeusnak minden földi jogtalanságról, hogy a legfőbb isten büntetést szabjon rájok; sőt a tragikusok az Erinysekkel egyforma boszuló szellemnek festik Dikét. Athénben régente két horát tiszteltek: Thallót (virágzó), a tavasznak, és Karpót (gyümölcsadó), a nyárnak v. ősznek személyesítőit, bár vannak, akik még egy harmadikat is fölvesznek, t. i. Auxót (növesztő). Eirenét egész külön tisztelték Athénben s a vásártéren ércszobrot is emeltettek neki Kaphisodotos művésszel, amelynek egy utánzata Münchenben látható (az eredeti nincs meg) s melyen Eirene a kisded Plutost (gazdaság) tartja a karján. Később mindenütt négy horát tiszteltek az esztendő négy szakához képest, s a művészet is a nekik megfelelő attributumokkal ábrázolta őket. A műemlékeken finom, gyenge, lebegő lényekként jelennek meg, virágokkal és gyümölcsökkel ékeskedve, gyakran a káriszok (Gratiák) és más istenek (Aphrodite, Apollon, Helios) társaságában. Említésre méltó, hogy a tavasznak még külön horája is volt: Klorisz (zöldellő), Zefyros (szél) neje, a virágok istene; ez a római Florával azonos.

Forrás: Pallas Nagylexikon