Horányi
Ferenc Elek, irodalomtörténetiró és bölcsész, szül. Budán
1736 február 15-én, megh. 1809 szeptember 11. 1752-ben a kegyes-tanítórendbe
lépett. 1755. Pesten hallgatta a filozofiát. Pestről Rómába küldetett, hol
három évig hallgatta kora legkiválóbb tudósait. Rómából visszatérvén, Vácon és
Nyitrán tanárkodott. 1763. rendfőnöki titkár lett. A következő években
Szegeden, Kecskeméten, Óváron és Vácott tanított. 1770. ujra Olaszországba ment
tudományos kutatás céljából. Itt adta ki (Velencében) két kötetben Dalham filozofiai
munkáit. 1771. visszatérvén Pestre, állandóan az irodalomnak szentelte idejét.
Memoria Hungarorum cimü háromkötetes munkáját (1774-76) főkép a külföldnek
szánta, hogy belőle megismerhesse a magyar tudományos irodalmat. E művét a
külföldi tudományos folyóiratok (a berlini, lipcsei, jenai stb.) nagy
elismeréssel ismertették. 1773. jelent meg Magyarországnak hatalmas és
dicsőséges királyainak és első vitézkedő kapitányainak emlékeztető koporsó
épülete cimü munkája. Követték ezt: Joannis Comitis Bethlen Rerum
Transylvanicorum continuatio (1778-79); M. Simonis de Kéza Chronicon Hungaricum
(1782); De sacra corona Hungariae (1790); Stephani Pállya Orationes VIII.
(1790); Eleutherii Pannonii mirabilia fata (1791); Scriptores Scholarum Piarium
(2 köt., 1808-9); Nova Memoria Hungarorum (első kötet) stb. Számos tudós
társaságnak tagja volt. Ő volt az első, ki egy Pesten alakítandó magyar
irodalmi társaság létesítésén komolyan fáradozott. Ányossal és Bessenyeivel
titkos gyüléseket is tartott Pesten ez ügyben. 1779. már az alapszabályok is
napvilágot látnak: A hazafiui magyar társaságnak törvényei cimen. A
nehézségekkel azonban Horányi sem tudott megküzdeni.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|