Horvát karabélyosok
A XVI. és a XVII. században igy neveztetnek a horvát
végvidéken határőrszolgálatot teljesítő lovasok. Legelőbb 1578. fordulnak elő;
akkor azonban még csak 350-en voltak. A harmincéves háboruban mind elejétől
fogva nagy szerepet játszottak. 1627-től kezdve a cs. hadsereg összeg magyar
lovasai is közéjük osztattak be. Wallensteinnak 1625 óta négy horvát karabélyos
ezrede volt, melyeket Gál éter, Zrinyi György gróf, Orchóczy Ferenc és Isolano
Lajos toborzott és vezérelt. E sereg gyalog és lóháton egyaránt harcolt.
Fegyvere karabély (azonkori magyar szóval «félpuska»), kópja, hegyes tőr, amint
a Panzerstechert nevezték, és görbe magyar kard, vagy néha a helyett handzsár.
Fejükön sisak, mellükön páncél. Egyenruhája csak a tiszteknek volt, még pedig
egészen magyaros szabásu: csupa sujtás, pityke, melyet farkasprémes hegyes
kurucsüveg egészített ki. A legénység megőrizte népies ruházatát, ugy hogy
együvé tartozásukat csupán a vállra varrt vörös posztódarab jelölte. Szörnyü
kegyetlenségük s fosztogatásuk még azon elvadult korban is különösen hirhedtté
vált. Schiller is a Wallenstein"s Lager-ben mint a rablás és vadság tipusait
mutatja be a horvátokat, kik alatt ezen H. értendők. Monográfiát irt róluk Ballagi
Aladár; Wallenstein horvát karabályosai 1623-26. (Budapest 1882), cim alatt,
mely németül is megjelent 1884. A horvát irodalomban Kukuljevic Sakcinski Iván:
Borba Hrvatah u tridesetoljetnom ratu cimü füzetében és Bojnicic Iván a
Kroatische Revue első évfolyamában közölt róluk adatokat.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|