Hűbéröröklés

A hűbérur a hűbéres elhaltával nem volt jogosítva a hűbérbirtokot magának visszavenni, hanem, nehogy a hűbérrendszer sérelmet szenvedjen, köteles volt azt hűbérül tovább adományozni s azt, hogy a hűbériség a középkor uralkodó intézményévé emelkedett, egyedül az a körülmény teremtette meg, hogy a háboruban részvétel s hűség fejében jutalmul adott birtok a birtokosnak családjában örökössé vált s hogy e tisztségek is, a hercegi s grófi hivatalok, többnyire a családok örökös birtokába mentek át s pedig nemcsak a hivatallal egybekötött hatósági jog, hanem maga a birtok is. É.-Németországban, Dániában, Poroszországban s Lengyelországban p. az ó-német hűbértörvények, illetve jogszabályok szerint: - s eltérően a lombard-jogtól, amelynél fogva az oldalrokonok is öröklésre hivatottak voltak - a hűbéres csakis törvényes örököseire hagyhatta a birtokot s ezeket abból végrendelettel ki sem zárhatta, feltéve, ha hűbérképes örökösei voltak, miért is nőkre az át nem mehetett, kivéve a női hűbérnél. Azt, aki hűbért örökölt, a hübérjog szerint hűbérörökös-nek nevezték, hogy különbség tétessék az allodialis birtok örökösétől. Több egyenlő izen álló rokonok létében valamennyien örököltek, de a birtokot szét nem darabolhatták, hanem egyik közülök megvette s a pénzen osztoztak meg s csakis akkor szálhatott vissza a hűbér a dominusra, ha valamennyi hűbérképes utód kihalt. Az u. n. paraszthűbéreknél (feudum rustica, ignobilia), mely nem alapult hadi kötelezettségeken, az öröklés ugyancsak a hűbérrendszer szerint történt.

Forrás: Pallas Nagylexikon