Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Huszárok... ----

Magyar Magyar Német Német
Huszárok... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Huszárok

a magyar nemzet sajátságos tulajdonságainak és szokásainak megfelelően lovasított, felfegyverzett és felöltöztetett lovaskatonák. A huszár szó eredetét nem ismerjük. Szalay László történészünk s utána a legtöbb magyar iró, a huszár szót husz szóból származtatja, azt állítva, hogy e szó 1458 után keletkezett, amikor az országgyülés elrendelte, hogy husz-husz jobbágytelek után egy-egy katona állíttassék a király seregéhez. Akik ezt állítják, azok legalább is a szó keletkezésének idejére nézve alighanem tévednek, mert már egy 1403. kelt okmány egy huszár-kapitányt, továbbá egy valószinüleg a XV. sz. elején irt okmány egy Huszár Imre nevü egyént és végre egy 1449. kelt okmány magyar H.-at említ. A magyar nyelvkutatók a huszár szót a «Corsar» (lat. cursor) szóból vélik keletkezettnek, mely szó szerintök portyázót, rablót jelentett volna. Egyelőre a vita még nincs eldöntve s csakis azt tudjuk bizonyosan, hogy Mátyás király egy 1481. irt latin levelében, állandó seregének (Európában az ókor után az első!) könnyü lovasságát már H.-nak (hussarones) nevezi. Mátyás király huszárjai, egykoru német és olasz irók szerint: nemes ifjak és urak által vezényelt tizedeket, századokat és ezredeket képeztek és fürge, apró, jelentéktelen külsejü, de rendkivül kitartó és edzett lovakon, másfél ember hosszuságu kópjákkal, görbe kardokkal és fokosokkal harcoltak. Öltözetük igen jól cserzett bőrökből volt készítve. Sarukat viseltek, melyekre a sarkantyukat szijakkal felcsatolták; fejüket csúcsban végződő, orrtvédő ruddal ellátott sisak, vagy pedig vastag nemezből vagy báránybőrökből készített kucsmákkal, felső testüket némelyek sodronyinggel, mások a vállra vetett báránybőrökkel bélelt, cserzett bőrökből készített rövid felső ruhával (mente?) s egy e fölött viselt farkasbőrrel védték. A nyilazó magyar lovasokat nem hítták H.-nak, hanem jászoknak. Mátyás király huszárcsapatjai a jobbágytelkek után kiállított, telek- katonákkal, tehát nem zsoldba fogadott kóborlókból, hanem földmives családok fiaival alakíttattak és egészítettek ki. Mátyás király állandó hadseregének II. Ulászló alatti szétzüllésekor főleg a huszárcsapatok maradtak együtt és részint a királyi és királynéi dandárokhoz, részint pedig a végekhez osztattak be. Már a mohácsi vész előtt a stájer rendek horvát és bosnyák zsoldosokból alakítottak lovascsapatokat a török portyázók elleni védelmükre s e lovasok is H.-nak nevezték magukat. I. Ferdinánd király alatt jelentek meg először horvát és bosnyák zsoldosokból összeállított huszár-csapatok Németország hadszinhelyein, ahol a nép őket, nemzetiségükre való tekintettel «Kroaten»-nek nevezte. Mikor később, a schmalkaldi háboru alatt, a bécsi kormány valódi magyar H.-at is küldött Németországba, akkor az ottani nép eleinte nem is vette észre, hogy ezek más nemzetbeli katonák, hanem csakis külsejük után itélve, ezeket is csak horvátoknak nevezte, habár ezeket: «szelidebb erkölcsüeknek és istenfélőbbeknek» is találta, mint a Horvátországba való lovasokat (Die Kroaten aus Hungern seind sanfteren Gemuethes und gottesfuerchtiger, denn die aus Crovatien). A schmalkaldi háboru döntő csatájában (Mühlberg mellett 1547.) már magyar H. is harcoltak és ezek fogták el a schmalkaldi szövetség fejét: János Frigyes szász választófejedelmet.

A Habsburg családból származott későbbi királyaink alatt is folytonosan harcoltak ugyan magyar huszár-csapatok a német és olaszországi hadszinhelyeken és igen sokszor ki is tüntették magukat, ámde e csapatokat többnyire minden egyes hadjárat után rögtön föloszlatták, mert az e korbeli huszár-csapatok már nem telek-katonákkal, hanem zsoldba fogadott harcosokkal alakíttattak. E korszakban ugyanis a törökök által elfoglalt vidékekről igen sok nemes és jobbágy család a magyarok által még megvédett megyékbe menekült; e családok nagy része később oly nyomorba jutott, hogy a fegyverforgatásra alkalmas férfitagjaik - még ha nemesek voltak is - szivesen állottak be jól fizetett béres katonáknak, csakhogy családjaik sorsán legalább némileg is segíthessenek. Rudolf király alatt (1576-1608) ily emberekből szervezett huszár-csapatok közül különösen a Pálffy-, Forgács- és Nádasdy- féle huszár-testületek (Corps) tüntették ki magukat. A zsoldba fogadott huszárcsapatokon kivül azonban az ország is állított még folytonosan H.-at a hazát védő seregekhez; igy p. 1602. a törökök által meg nem szállt magyarországi megyék 1000, a véghelyek (határvárak és az azokhoz tartozó uradalmak) 2000 és Erdély 3000 huszárt küldöttek a király seregeihez. Mig a Habsburg házból származó királyok a törökök elleni hadjáratokra spanyol és német katonákat - főleg gyalogosokat és nehéz lovasokat - hordtak hazánkba, addig, mintegy ellensúlyozásul, a Német- és Olaszországban harcoló seregeik könnyü lovasságát főleg Magyarországban, részben pedig Szlavoniában összetoborzott lovasokkal képezték; igy p. a breitenfeldi csatában (1631) is négy magyar és egy horvát-szlavon huszár-testület harcolt Tilly seregének soraiban. I. Lipót király alatt, Montecucculi seregében főleg telek-katonákból és fegyver alá szólított nemes felkelőkből összeállított huszárcsapatok harcoltak a törökök ellen s az akkori katonai irók főleg Bercsényi és Koháry huszárjait dicsérik, mint rendkivül merész és ügyes lovaskatonákat. 1688. I. Lipót király az 1685 óta együtt levő Czobor Ádám gróf huszár-csapatából, 3000 lovasból álló «reguláris» huszár-ezredet szerveztetett, amelynek parancsnokává és ezredtulajdonosává Czobor Ádám gróf tábornokot nevezte ki. Ez az ezred még most is fennáll (a 9. huszárezred).

I. Lipót ezen huszár-ezred magaviseletével mind a szerbiai, mind a rajnamelléki hadszinhelyeken annyira meg volt elégedve, hogy későbben még négy reguláris huszár-ezredet szerveztetett és pedig az Esterházy, Páffy, Deák és Forgács nevüeket, amelyek közül kettő: a Deák-féle (most a 8. sz.) és Forgács-féle (most a 3. sz.) még jelenleg is fennállnak. I. József király alatt mind a király, mind Rákóczi seregeihez szerveztek ugyan több huszár-csapatot, amelyeket azonban a háboru befejezése után ismét feloszlattak. III. (mint császár IV.) Károly uralkodása alatt a huszár-ezredek 10 kompániára voltak tagozva és két-két kompánia egy svadront képzett; az ily huszár-ezred állománya, a törzzsel együtt, 809 lovas által képeztetett. E király alatt szervezték: 1733. a báró Splényi-féle huszár-ezredet (feloszlatták 1768-ban), és 1734. a báró Havor-félét (most a 4. sz.), a gróf Károlyi-félét (most a 6. sz.) és a báró Ghylány-félét (feloszlatták 1768.). Mária Terézia királynő alatt is állítottak fel uj huszár-ezredeket és ugyan 1741. kettőt: a gr. Beleznay-félét (most a 10. sz.) és a herceg Esterházy Antal-félét (feloszlatták 1775.), 1743. a gróf Kálnoky-félét (most a 2. sz.), 1756. pedig - a 7 éves háboru kitörésekor - a Jászkun huszár-ezredet (feloszlatták 1775.) és a Ferencz Császár-félét (most 1. sz.). Már Károly király a magyar huszárezredeken kivül az ország déli határszélein, a határőrvidék lakosaiból 3 lovasezredet is szerveztetett: a bánáti, károlyvárosi és bánáti határőrvidéki huszár-ezredeket; Mária Terézia 1762. székely határőrvidéki ezredet is állíttatott fel.

II. József feloszlatta a déli határőrvidék huszárezredeit, meghagyta azonban a székely határőrvidéki huszár-ezredet, amelyet csakis 1851. alakítottak át sorhuszár-ezreddé. 1798. valamennyi akkor létező huszár-ezred 5. osztályaiból 2 uj huszár-ezredet állítottak össze, a jelenlegi 5. és 7-ik számuakat. Ugyanakkor Wurmser szabadcsapatjából egy horvát huszár-ezredet szerveztek, amelyet azonban már másfél évvel későbben feloszlattak s helyette még egy magyart: a mostani 12. számut állították fel. Az 1800. nemesi felkelés alkalmával a jász-kunok által kiállított nemesek lovas-ezredét a felkelő sereg feloszlatásakor reguláris huszár-ezreddé alakították át, azon megjegyzéssel, hogy ezen, a jász-kunok területén toborzott legénységgel kiegészítendő huszár-ezrednek tulajdonosa mindig a nádor lesz (Nádor-H.) s ez igy is volt 1850-ig. 1800-1859-ig a huszár-ezredek számát nem szaporították; időközben (1848) szerveztek ugyan egy horvát huszár-ezredet (Banderiális huszár-ezred), amelyet azonban 1851 elején ismét feloszlattak és keretével egy dzsidásezredet szerveztek. 1859. és 1866. magyarországi önkéntesekből állították fel a jelenlegi 13-16. számu huszár-ezredeket. A H. részben már a XVII. sz. vége felé, részben a XVIII. sz. elején a kópja helyett karabélyt és pisztolyokat kaptak. A XVII. sz. végén szervezett huszár-ezredek 3000 lovasból képzettek; e rendkivüli nagy számu lovasok az ezredek vezetését rendkivül megnehezítették, amiért is 1701. elrendelték, hogy minden huszár-ezred csakis 1067 főből képeztessék, amelyek 6 svadront képeztek; minden svadron 2 századra (kompánia) volt tagozva. 1770. a cs. és kir. hadsereg összes lovasságánál s következőleg a H.-nál is a kompániákba és svadronokba való tagozás helyett a századok (Escadronen) és osztályok (Divisionen) képzése rendeltetett el; 2 század képezett 1 osztályt s az osztályokat parancsnokuk tisztsége szerint nevezték el, a századok pedig minden osztályban számokat kaptak s az osztály nevéhez illesztett számokkal neveztettek meg (p. első őrnagyi 2. század). Az osztályok és századok ezen megnevezését 1851. szüntették meg. 1771. rendelték el, hogy valamennyi lovasezred harcosai a gyalogharcra is képeztessenek ki, holott azelőtt csakis a két «Karabinier» (lovasított lövészek) és a 11 dragonyos ezred képeztettek ki rendszeresen a gyalogharcra. A H. különben már a XVII. sz. óta igen gyakran harcoltak gyalog is, ha a terep- v. egyéb viszonyok azt szükségessé tették. Jelenleg a cs. és kir. közös hadsereg huszár-ezredei békében 2 osztályból (1-ső és 2-ik), egy-egy osztály 3 századból (1-ső-6-ik), egy pótkeretből és egy utász-szakaszból áll; mozgósításkor minden ezred még 2 törzs-szakaszt és egy tartalék-századot állít fel, a pótkeretet pedig pótszázaddá egészíti ki. Háboruban - a tiszteket is beleszámítva - 150 lovasított és 21 nem lovasított ember képez egy-egy tábori, azaz a hadszinhelyre vonuló századot. A H. lovassági karddal s ezenkivül az altisztek és a törzsszakaszok legénysége forgópisztollyal (30 tölténnyel), a többi legénység pedig hátultöltő karabéllyal (50 tölténnyel) van felfegyverezve. Az utász-szakasz utászszerszámokat és robbanó szereket visz magával. A huszár-ezredek tisztikarait részint a bécsujhelyi katonai akadémiából kilépőkkel, részint a morva-fehértemplomi (Mährisch-Weisskirchen) hadapródiskolában kiképzett hadapródok előléptetésével egészítik ki. A honvédségi huszárezredekről, l. Honvédség.

Huszárok a külföldön.

Már a XVI. sz.-ban Báthory lengyel király Lengyelországban is szervezett egy huszár-csapatot, amely azonban inkább testőrségnek volt mondható, mert csakis lengyel főnemesek fia vétettek fel abba, kik tetőtől-talpig keleti mód szerint vértezetten, nehéz lovakon, súlyos lándsákkal harcoltak; minden egyes uri lovast négy könnyü lovas (pacholek) kisérte a harctérre. Hasonló lovasságot szervezett IV. Iván orosz cár is és e lovasokat «guszári»-knak nevezte; ezek a nehéz lovasságként szervezett és alkalmazott csapatok csakis I. Péter cár alatt vetették le a nehéz vérteket s harcoltak H. módja szerint. Thököly szerencsecsillagának letünése után seregének némely részei külföldre menekültek; több magyar huszár Franciaországba vetődött, ahol a tiszteket szivesen osztották be a francia könnyü lovassághoz, sok közlegény pedig, éppugy mint a pfalzi háboru alatt hadifogságba jutott «császári» H.-ok közül is többen a francia lovassági tiszteknek lovászai lettek; e katonás, a francia tisztek által igen becsületes, teljesen megbizható és rendkivül jó lovasoknak mondott emberek a magyar H.-okat különben is már a hadszinhelyeken való működésökből ismerő luxemburgi hercegnek, francia tábornagynak annyira megtetszettek, hogy közülök 200-at zsoldba fogadott s ezekhez magyar tiszteket osztott be, két századból álló H.-svadront szerveztetett, amely svadron azonban már 1692-ben csupa magyarokból összeállított, 6 századra tagozott, H.-ezreddé alakíttatott; ezt az ezredet a hadjárat befejezése után feloszlatták, de Villars tábornagy rendeletére már 1703. ismét felállították.

A szatmári béke (1711) után sok magyar kuruc külföldre ment s ott, főleg Poroszországban, Bajorországban és Franciaországban hadiszolgálatba léptek. E kurucok szervezték az első porosz és bajor huszár-csapatokat és velök állították fel Franciaországban a második huszár-ezredet. A Mária Terézia uralkodása ideje alatt vivott háboruk alatt a porosz H. is már majdnem oly nagy hirnevet vivtak ki maguknak, mint a minővel a magyar H. dicsekedhettek; ámde Ziethen hires huszárjainak 60-70%-a nem német, hanem magyar lovas volt. A szatmári béke után magyarokkal szervezett huszár-ezredek magyar legénysége ugyanis az évek során nemhogy kisebbedett volna, hanem inkább folytonosan nagyobb lett, mert a cs. kir. huszár-ezredekből folytonosan léptek át tisztek és legények a porosz huszár-ezredekhez. Ennek főoka abban rejlett, hogy Károly király uralkodása óta igen sok nem magyar tiszt neveztetett ki a magyar huszár-ezredekhez; ez idegenek nem ismerve a magyar harcosok sajátságos jellemét, durva, szivtelen és bizony sokszor igazságtalan bánásmóddal annyira elkeserítették a magyar tiszteket és legényeket, hogy sok tiszt lemondása után ment Poroszországba, sok altiszt és közlegény pedig szökve ment oda. A rossz bánásmód által a császári H.-nál előidézett elégedetlenséget még az is fokozta, hogy Károly király és Mária Terézia uralkodása alatt a református katonáknak is a katonai misékre kellett kivonulniok, ami a reformátusoknak akkori időben a rajongásig fokozott vallásfelekezeti érzelmeit annyira sérté, hogy már csak emiatt is sokan szöktek át a «református király magyar huszárjaihoz». Végre pedig sok polgári származásu huszár-tiszt azért lépett ki a császári huszárezredekből és lépett be a porosz huszár-ezredekhez, mert: «ott az előléptetésnél csakis a szerzett katonai érdemeket veszik tekintetbe, mig a császári seregben német, belga, irlandi és olasz grófocskák és uracskák, mielőtt még kardjukat ellenséges vérbe mártották volna, máris magasabb rangba juttatnak, mint oly magyar tisztek, kik már harminc és több évet szolgálják Ő felségét s kiknek testén több a sebhely, mint a hány évet élt fiatal előljárójuk» (v. ö. Werner Pál porosz altábornagy, volt császári huszár-százados leveleit, Berlin 1791). Az 1859. hadjárat után Viktor Emanuel akkori szárd király Bethlen Gergely grófot, 1848-49-iki honvéd huszár-ezredest bizta meg azzal, hogy magyar lovasokból huszár-ezredet (Usseri di Piacenza) szervezzen; 1860. pedig Garibaldi seregében magyarokból két huszárszázad alakíttatott, kik főleg a Capua alatt vivott döntő csata alatt tüntették ki magukat. V. ö. Hadtörténelmi Közlemények (1894. 266. oldal); Choppin, Histoire de la cavalerie des hussards (1891); Dubuy, Les hussards (1893).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is