Ibolya

(növ., bibolya vagy vihola a Balatonnál, ivola, Viola Tourn.) a róla nevezett család egy-, két-, v. többnyári füve, ritkán félcserjéje, mintegy 250 (hazánkban mintegy 20, de sok eltérés) fajjal majdnem az egész földkerekségen. Szára gyakran megkurtul, földbeli tőke marad, némelykor indát ereszt. Levele egyszerü, gyakran sziv-, vagy veseforma, ritkán hasogatott (v. pinnata L.). Virága gyakran a tőke fejére egyenként ered, vékony nyélen csüng, a nyél teteje felé pedig két hegyelevele van. A gyümölcs apró, rügyalaku s egésze nyáron fejlődő, rejtve porzó, apró virágokból lesz, melyek termékenyülés után a földbe befuródnak s a gyümölcs ott érik meg. A Viola mirabilis L. eleinte törpeszáru, később ugyanabból a tőből virágzó szárat hajt, de többnyire csak sziromtalan, rejtve porzó virágokkal. A törpeszáruak legismertebbike és a legkedveltebbike a Viola odorata L. (illatos I.); majd egész Európában s Ázsiának nagy részén terem. Gyökerében meg a tőkéjében, valamint a rokon fajokéban is, hánytató és meghajtó violin v. ibolya-emetin van. A savtól piros, az alkálitól zöld szinü lesz. a kerti sok- és nagyvirágu, t. i. a hónapos, olasz, orosz, cár-I., a belle de Chatenay, Victoria regina stb. fajták a kertkereskedelemnek jövedelmező cikkei. Az I. nevét más növényre is átruházták (sárga viola, Matthiola). Kedvelt diszvirág maradt, a szerzetesek kertjükben termesztették és fűszerül, valamint illatos vizhez használták. Az árvácska v. Szt Háromság virága is ibolyafaj (háromszinü I.), l. Cinkibolya, Árvácska. Sárga I., l. Cherianthus. V. ö. Borbás, Violarieen, Koch Synopsisában 1890.

Forrás: Pallas Nagylexikon