Ibsen

Henrik, norvég drámairó, szül. Skien norvég városkában 1828 márc. 28. Atyja kereskedő volt. Családja egy ideig jómódban élt, később, I. 5 éves korában, elszegényedett. A család balsorsa maradandó nyomokat hagyott a gyermek lelkében, a pesszimisztikus világnézet csiráit ojtva belé. 16 éves korában Grimstadtban gyógyszerészetet kezdett tanulni. De lelkében társadalmi helyzetét messze tulhaladó vágyak éltek már és kritikus elméjét hamar munkára ébresztették a kis városok félszegségei. tanulni akart. 1848., amikor a slezvig-hosteini háboru kitört, a husz éves ifju szenvedélyesen izgatott a németek ellen. Látva, hogy honfitársai semleges állást foglalnak el, s a dánokat magukra hagyják, mély megvetéssel el a gyenge, gyáva, kicsinyes lelkü társadalom ellen. E nézete napról-napra elkeseredettebb alakban nyilatkozott meg, mig utoljára nagyon is kiélesedett az ellentét közte és környezete közt, s a csöndes, visszavonultan lő ifju az egész társadalomban ellenségét látta. Tanulmányaiban Cicero és Sallustiushoz érve, Catilina nyerte meg legjobban tetszését. Nem törödött azzal, milyen volt az ügy, amit e rendbontó fiatal ember szolgált, ő csak azt látta, hogy hatalmas ellensége volt az u. n. «jobb társaságnak» és hősévé választotta. Ez lett eszköze, hogy a grimstadiaknak, de más szélesebb köröknek is szemökbe vágja ferdeségeiket. Hevével együtt nőtt tehetsége, mig végre utat tört magának a drámai költés formájában. Ez a forma lehetővé tette neki, hogy Catilina jellemét megfessen, hogy megmutassa, mint szülemlettek meg törekvései a körülményekből, s magyarázhassa, miért kellett legyőzetnie: a saját erkölcsi gyengesége s környezőinek a nyomorult gondolkodása miatt, s mind e két ok a társadalom romlottságából folyt. A Catilina vezéreszméiben, alakjaiban I. egész későbbi költészetének a jellemző vonásai megvannak. «Az emberiség és az egyén tragédiája és komédiája egyszeres»: ez az ő költészetének a tárgya, célja az igazságszolgáltatás és az igazság keresése. Catilina csak még jobban elmérgesíté a társadalommal szemben fennálló viszonyát, de egyéb eredményt nem igen hozott. Alig 30 példány kelt el belőle. Itt-ott azonban figyelni kezdtek a fiatal gyógyszerészre, ki e műve megjelenésének évében (1850) végre egyetemi hallgatóvá lett. Tanulmányait szegénysége miatt csakhamar félbe kellett szakítania, s az iróskodás felé fordult. Megirta az egyfelvonásos Kaempehöjen-t. 1851. az Andhrimmer hetilapot alapította meg Kristianiában. Költői muzsája ekkor már számos jóbarát gyüjtött köré. Ennek köszönhette, hogy 1852. Ole Bull meghivta az általa alapított bergeni nemzeti szinházi igazgatójává és költőjévé. Ugyanez évben uj állása érdekében tanulmányutat tett a külföldön. Föladata volt: minden évben egy drámát irni meg a szinház számára. 1857-ben a kristianiai norvég szinház igazgatójának hivták meg. 1862-ig maradt ez állásában. Ez idő alatt nősült meg (1858). 1864-ben a kristianiai szinház bukása után Rómába utazott. Itt érte az a kitüntetés, hogy a storthing 1866. költői évdíjat szavazott meg neki. Rómából 1868. Münchenbe, majd innen Drezdába utazott, később pedig 1875. vissza Rómába. 1885. meglátogatta hazáját, ahonnan ujra Rómába utazott vissza. Hosszu ottlakás után Münchenbe, majd Berlinbe ment, ahol 1891-ig lakott. Ez idő alatt látogatta meg Budapestet is. 1891. visszaköltözött hazájába, s azóta Kristianiában él. Hosszu utazásai mindmegannyi önálló korszakot jelölnek költészetében. Drámáit időszakilag és tartalmuk szerint három nagy periodusba oszthatjuk: történelmi drámák, drámai költemények, és modern társadalmi drámákra. De mindegyikben ott van a fennálló társadalmi rend visszaélései ellen föllázadó szellem, az éles kritika, sokszor a maró gúny, abba a ködös, határozatlan légkörbe burkolva, amely annyira jellemzi I. költészetét, s amely rányomja alkotásaira az élethűség bélyegét. Történelmi drámái közé tartoznak: Catilina (1850); Gildet paa Solhoug (1856); Fru Inger til Östrât (1855); Haermaendene paa Heldeland (1858); Kongsemmerne (1864); Kejser og Galilaer (1873). A második periodus drámai költeményei: Kjaerlighedens Komedie (1862); Brand 81866); Peer Gynt (1867). Modern prózai szinművei: De Inges forbund (vígjáték, 1869); Samfundetes Stötter (1877); Et Dukkehjem (1879); Gengangerne (1881); En folkefiende (1882); Vildanden (1884); rosmersholm (1886); Fruen fra Havet (1888); Hedda Gabler (1890); Bygmester Solness 81892); Klen Eyolf (1894). Drámáin kivül sok költeményt is hirlapi cikkeket irt. E költeményekben, amelyeket Digte cim alatt adott ki 1871., lelkes hangon kel védelmére az északi népek testvériesülésnek. Drámáitól sok birálója megtagadja a szinpadra termettséget, vannak akik csak dramatizált regényeket látnak bennök. De egy megmarad bennök: az igazság éles, üde levegője és az igazi, megrázó erő. Ködös világa, sokszor komor levegője dacára még nálunk is maradandóan gyökeret vertek művei, gondolatai. Darabjai közül néhányat előadtak és lefordítottak, s az «Ibsen-irodalom» nálunk is előkelő képviselőkre talált. Magyar nyelvre lefordították a következőket: A társadalom támaszai; Az ijfuság szövetsége; Rosmersholm, Lázár Béla dr.; Nora (Et Dukkehjem), Reviczky: A nép ellensége, Vikár Béla; a kisértetek, Malonyai Dezső; Eyolf, Baján Miksa. Heinrich Gusztáv dr., Lázár Béla dr. és mások számos, részben önálló, részben hirlapok és folyóiratokban megjelent értékezések és essayk tárgyává tették a norvég drámairót és költészetét.

Forrás: Pallas Nagylexikon