Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
idealizmus idealism
idealizmus spiritualis...

Magyar Magyar Német Német
idealizmus... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

idealizmus

filozófia

a filozófia alapkérdésére adott válasz alapján az az irányzat, amely a tudatot tartja elsődlegesnek, és hozzá képest az anyagot származékosnak. Az idealizmus tehát lényegénél fogva a materializmussal szemben álló, azzal ellentétes irányzat. Az idealizmus létrejöttének ismeretelméleti és társ. gyökerei vannak: részint az emberi megismerő tevékenység (s a rendelkezésre álló eszközök) kezdetlegessége, fogyatékosságai és torzulásai, részint pedig a kiváltságaikat féltő, az adott társ. egyenlőtlenségek fenntartásában érdekelt osztályok félelme az igaz ismeretek felismerésétől és terjedésétől. Az idealizmus számtalan válfaján belül két fő forma emelkedik ki. Az objektív idealizmus valamilyen, az anyagi valóság feletti lényt (istent) tart elsődlegesnek, amely egyben teremtője és kormányzója is a világnak: a szubjektív idealizmus viszont az emberi tudatot tartja elsődlegesnek és azt állítja, hogy amit mi rajtunk kívül létező világnak nevezünk, az voltaképpen nem más, mint emberi érzet, képzet és eszme, tudatunk szubjektív terméke, amelynek rajtunk kívül nem felel meg semmi. A következetesen végigvitt szubjektív idealizmus az ún. szolipszizmushoz vezet, annak elismeréséhez, hogy a tudattal rendelkező egyeden kívül semmi sem létezik, a többi ember sem.


Az anyaggal, a természettel, a léttel szemben a szellemet, az ideát, a tudatot elsődlegesnek tartó filozófiai, világnézeti irányzat.


Az eszményekért, a szépért, jóért való lelkesedés.

Szerkesztette: Lapoda Multimédia

Kapcsolódás



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is