az egész idegrendszer, tehát környi idegek, gerinc- és agyvelő és az együttérző idegrendszer megbetegedései. Ugyanide tartoznak legszorosabban az elmebetegségek (l. o.) is, mivel ezek mint az elülső agyban (agykéreg) végbemenő folyamatok az agyvelő bántalmait képezik.

Az I.-et előidéző okok (aetiologia). 1. A terheltség, min az idegbajokra való öröklött hajlam értendő. Ezen ideges diszpozició főleg oly idegbajok kitörését segíti elő, amelyek az idegrendszer tulságos igénybevételével (tulcsigázás) szoktak kifejlődni, minő az általános idegesség (neurasthenia) és hiszteria. Ha terhelt egyének az egész szervezetet súlyosan sértő és nagy fokban gyengítő fertőzéseken, minő a bujakór, mentek keresztül, ugy már mérsékeltebb megerőltetés is elegendő ok idegbajok (neurasthenia, tabes, agylágyulás) keletkezésére. 2. Tulcsigázás, mely lehet testi és szellemi. A testi tulcsigázás lehetősége leginkább a katonaságnál fordul elő, mig a szellemi tulerőltetés az ügyvédek, orvosok, kereskedők, szóval az «agyvelőmunkásoknál» adja elő magát. Mindkét ok az u. n. kimerülési neurózisokhoz vezet, minő a neuraszténia és agyvelőlágyulás. 3. Trauma, mialatt külerőszakos behatást értünk. A fejet érő nagyobb ütések agyrázkódást okoznak; idegesen terhelteknél, főleg nőknél, hiszteriát (hiszteriás bénulásokat stb.) válthat ki. 4. Kiválóan fontos szerepet játszanak a mérgezések (intoxicatio) és fertőzések (infectio). Mérgezőleg hat az alkohol, ólom, kéneső, arzén, ritkábban a dohány; ezek mindegyike jól jellegzett kórképet okoz. Ugyanide tartozik az opium és morfium. Legfontosabbak e mérgeknek hosszabb behatására keletkező betegségek (idült mérgezések). A fertőzések egész seregét okozzák a legkülönbözőbb idegbajoknak. Igy a tuberkulozis bacillusa az agyhártyalobot (meningitis), a bujakór az idegrendszer szifilisét a legváltozatosabb kórképekben. Fertőzés okozza a tetanust, a veszettséget, a gyermekhüdést. Fontosak azok a bajok, melyeket egyes fertőző bajok, mint difteria, skarlát, influenza stb. u. n. utóbajok gyanánt okozhatnak; ilyenkor a legsúlyosabb bénulások, járásbeli zavarok (ataxia), görcsszerü állapotok (chorea), sőt súlyos elmezavarok (főleg influenza, tifusz, gyermekágyi fertőzés stb. után) is fejlődhetnek ki. 5. Régebben nagy súlyt fektettek a meghülésre; e kórokozó tényező folyton veszít jelentőségéből, amennyiben az ujabb kutatás kiderítette, hogy számos idegbaj, melyet eddig meghülésből származtattak, tulajdonképen más okból ered.

Az I. általános kórtana. Megkülönböztetünk szervi (organikus) és működési (functionalis) I.-et. Mindkettő csalódásig hasonlíthat egymásra, de lényegesen különböznek egymástól abban, hogy a funkcionális idegbaj jóformán mindig gyógyítható v. legalább is tetemesen javulhat, mig az organikus idegbaj jóslata mindig rosszabb. A szervi idegbaj az idegrendszer vmely részének tényleges (szemmel látható v. górcsővel halál után kimutatható) elváltozásában áll, melyet gyuladás, erőművi roncsolás, daganat okozta sérülés idézhet elő. A funkcionális idegbaj, más néven neurózis, még oly súlyos alakjában is az idegrendszer szövetét általunk jelenleg kimutatható módon nem változtatja meg, bár ugyanazon tüneteket okozhatja, mint az organikus bántalom. Lényege az, hogy ideges diszpozició mellett rendes ingerek rendellenes nagyságu, betges reakciókat váltanak ki; a hiszteriás betegek siró, nevető s egyéb görcsei, nemkülönben többi tünetei a kórosan fokozott idegműködés termékei. Vannak ezenkivül még idegbajok, amelyeknek megfelelő szöveti elváltozásait eddig még nem sikerült kimutatni (mint p. a paralysis agitans stb.), amelyeket még ez idő szerint funkcionális természetüeknek tartunk, de amelyekre valószinü az organikus természet. Bármely sérülése az idegrendszernek általánosságban az érzésnek, a mozgásnad s az érzőmozgás, vagyis reflexeknek (sensomobilitas) zavaraival járhat. Az érzés zavarai: 1. Érzéstelenség (l. Anesztézia). 2. Fájdalom, melynek legnevezetesebb alakja a zsába (l. Idegzsába) és a fejfájás (l. o.). A mozgás zavarai: 1. Bénulások (l. o.). 2. Görcsök (l. o.). A reflexingerlékenység zavarai: 1. Hiánya a reflexeknek, mely jelenség igen fontos a betegség megállapításánál, és 2. fokozottsága a reflexeknek, mi előfordul a neurózisoknál. Részben a mozgás, részben az érzés zavaraihoz tartozik az ataxia (l. o.). Mint edénymozgató v. trofikus neurózisok egy serege az oly idegbajoknak foglaltatik össze, melyek lényegére nézve még igen keveset tudunk, de amelyek részben az együttérző ideg bántalmával függnek össze; ilyen a féloldali fejfájás.

Az idegbajok gyógyítása lehet oki és tünet. Oki gyógyítás alatt azt értjük, midőn az adott betegséget okozó mozzanat elhárítása által szüntetjük meg a bajt. Sajnos, csak igen ritkán van az orvos ebben a helyzetben; igy p. a tulterhelés okozta neuraszténiának leghatásosabb gyógyítása a munkától való eltiltás huzamosabb időre. Az esetek tulnyomó számában az orvos a tüneti gyógykezelésre van utalva, midőn ugyanis a legkellemetlenebb jelenségeknek megszüntetése képezi gondoskodása tárgyát. Ezt többfélekép érheti el. Első sorban gyógyszeres eljárással; leghathatósabb ideggyógyszerek a brómkészítmények, a morfium, a szulfonal, klorál, továbbá belladonna, valeriana, mosusz, sztrichnin, nux vomica stb. Kiváló gyógyeszköz a villamozás (l. Villamos kúra). Fontos a massage is, főleg a bénult tagok nedvkeringésének előmozdítására. Becses gyógyeljárás számos idegbajnál a vizkúra, amely enyhén alkalmazva (langyos fürdők) amily áldásos, épp oly káros szigoru, tulhajtott alakjában (10-12°-os fürdők, jéghideg zuhanyok stb.). A leghatásosabb gyógymód kétségkivül a szuggesztiv gyógyítás (l. Hipnotizmus), melynek jogosultsága természetesen csakis funkcionális idegbajoknál van; hatásában és eredményeiben a megfelelő esetekben páratlan. E gyógyító eljárás a kedélyre és képzelő erőre hat; oly bántalmak, mint p. a hiszteria ezer változatu jelenségeivel, melyek csakis a képzelő erő zavarain alapulnak, megfelelő és helyes gyógyításban csakis céltudatosan alkalmazott szuggesztió által részesülnek.