Időjóslás

Igen régi törekvése az emberiségnek a bekövetkezendő időjárásnak a megjóslása. Az ókori népek, melyek az időjárást isteni eredetünek tartották, az istenekhez fohászkodtak kedvező szélért hajóik számára, vagy esőért, ha vetéseiket a szárazság pusztította. A középkorban az asztrometeorologia élte virágzását; a jövendő időjárást a csillagokból olvasták ki az asztrologia módjára. Azon vélemény, hogy a hold szabályozza időjárásunkat, az ujkorban is uralkodott, sőt tanult embereknél is találkozunk vele.

Igy a Falb-féle kritikus napok szintén a hold fázisain alapulnak. Falb a holdokozta tömegvonzást a földgömböt környező légtengerre veszi elmélete alapjául. Ha a Hold és a Nap oly állásban vannak, hogy hatásuk fokozódik, a légkör nagyobbszerü zavargásait tételezi fel és a közreműködő tényezők hatályossága szerint a kritikus napok három fokozatát különbözteti meg, amelyekre a rendkivüli meteorologiai események egész sorát helyezi kilátásba. Mai álláspontján a meteorologia Falb elméletét nem fogadja el; nem tagadja ugyan a Hold hatását a légkörre, de azt oly minimálisnak tartja, hogy az időjárásban egyáltalán alig mutatható ki. Az a módszer, melyet a gyakorlati meteorologia prognosztikai célra jelenleg alkalmaz, az utolsó 2-3 évtizedben fejlődött ki. Voltaképen azon a megfigyelésen alapul, hogy az időjárás egy bizonyos helyen nem független a környezet időjárásától, hogy az időjárás vándorol a maga sajátosságaival együtt, helyről-helyre. Az időprognózis problémája következő két feladatra bontható: a) Ha nagyobb területről, egy egész földrészről, ismerjük a meteorologiai elemek eloszlását, vagyis az időjárási helyzetet, meg lehet-e állapítani bizonyos összefüggést az időjárási helyzet és az egyes területek tényleges időjárása között? b) Lehet-e egyik időjárási helyzetből az uj keletkező helyzetre következtetni?

Az első feladat megoldása könnyebb, mint a másodiké. A tapasztalás u. i. igazolja, hogy az időjárásbeli helyzet egy bizonyos nemének (az időjárási tipusnak) mindig megfelel az időjárásnak egy bizonyos neme, hogy valahányszor a meteorologiai elemek bizonyos módon el vannak oszolva, mindannyiszor valamely helyen ugyanazon időjárási viszonyok következnek be. Prognosztikai szempontból legfontosabb a légnyomás eloszlásának ismerete, mert annak következménye a szél, mely az időjárási állapotok leghathatósabb továbbterjesztője; ismerni kell továbbá, hogy a szelekkel más-más évszakban milyen időjárási tulajdonságok járnak együtt és ismerni kell végre a földrajzi fekvésből eredő helyi hatásokat, melyek az általános időjárási jelleget módosítják. Röviden mondhatjuk, hogy az izobárok iránya és alakja, a barometrikus maximumok és minimumok elhelyezése és nagysága tipusokat alkotnak, melyeknek határozott időjárási viszonyok felelnek meg. Sokkal nehezebb megmondani, hogy egyik időjárási helyzetből milyen másik helyzet fejlődik, ami pedig a prognosztikának második lényeges feladata, mert ha a jövő helyzetet tudjuk (a hozzá tartozó időjárást ismertnek tételezve fel), biztos prognózist adhatnánk. Hogy célt érjünk, vizsgálnunk kell az egynemü helyzetek átalakulásait. Van Bebber a depressziók vonulási irányát vette vizsgálódásainak alapjául és meghatározta, hogy a téli és nyári félévben milyen körülmények között szoktak a depressziók bizonyos irányban tovahaladni. Ő az Európában leggyakrabban előforduló minimumoknak 5 főutját különbözteti meg, melyek közül az első 4 Európa északi részén vonul el. Magyarország időjárására legfontosabb az ötödik, mely a Biscaya-öböltől (télen) Itálián át Magyarországnak tart és vagy a Fekete-tenger, vagy nyugati Oroszország felé veszi utját. Ide tartoznak továbbá azok a depressziók, melyek a Földközi-tenger nyugati medencéjéből (a Genovai- és Adriai-öbölből) kiindulnak és télen-nyáron egyaránt hatnak hazánk időjárására. Ha megtudjuk itélni, hogy valamely depresszió merre fog vonulni, akkor meg tudjuk mondani, hogy az őt jellemző időjárási állapot mely tájakon fog bekövetkezni. Európában a depressziók majdnem kivétel nélkül nyugatról keletre vonulnak, még pedig nagyjában azt lehet állítani, hogy a vonulási irány télen inkább délkelet, nyáron ellenben északkelet felé hajlik. Általában: ha a minimum centrumából a legsürübb izobárok felé egy egyenest huzunk, akkor a minimum erre az egyenesre merőleges irányban halad tovább, olyképen, hogy a magas légnyomás tőle jobbra fekszik (Ley); a minimum utja a legerősebb szelek irányába esik (Bebber). Legsürübben jönnek a minimumok az Atlanti-tenger felől és Európában legelőször a brit szigetek táján jelentkeznek; mélységük, intenzitásuk és gyorsaságuk igen különböző és változik az évszakkal. Átlagos sebességük 27 km. óránkint. A legmélyebbek a tél idejére esnek, amidőn egyáltalán az időjárási tipusok a nagy nyomási külnbségek következtében élesebbek, ami a téli prognózist megkönnyíti. Mivel azonban a légnyomás változásainak törvényei még tökéletlenek és az azokkal járó időjárási változások sincsenek még pontosan kiderítve, a prognózis egyelőre empirikus uton halad és nem is tarthat igényt oly szabatosságra, mint a csillagászat, mely valamely csillag megjelenési helyét és idejét kétségbevonhatatlanul megjósolja. Ekkora megbizhatóságot nem is fog elérni soha. Valószinüsége megközelíti a 90%-ot.

Forrás: Pallas Nagylexikon