Igazságszolgáltatás

(eszt.), a poétának az a magasztos joga, hogy elbeszélése vagy cselekménye végén kit-kit erényei szerint megjutalmaztasson, büneiért meglakoltasson. Ámbár a költő maga is hihet a világigazságban, de azt a gyors I.-t, mit ő műveiben véghez visz, mégis csak a saját ihletett képzeletének kiváltságakép tekintheti. A poéta ugyszólván megrövidíti az ember perét a sorssal, évtizedek vagy évszázadok lassu munkáját prófétai szemmel összefoglalja. Főleg a nép szereti ezt a poétai I.-t és azért népszerü darab e nélkül nem képzelhető. A modern drámai-irodalom, mely nem idealizál, már nem igen törődik az I.-sal. Az életet ugy tükrözteti, amilyen. Néha a bünt diadalmaskodni, az erényt elveszni hagyja. És ez a hatás az erkölcsösebb, mert megutáltatja a nézővel azt a ferde világot, melyben bün győz és erény bukik.

Az I. és közigazgatás elkülönítésének nagy elvét, mely abban találja alapját, hogy az I.-nál egyedül az igazság tekintetei irányadók, mig a közigazgatásnál a célszerüség (opportunitas) szempontjai nyomulnak előtérbe, hazánkban az 1869. IV. t.-c. iktatta törvénye: «Az I. a közigazgatástól elkülöníttetik. Sem a közigazgatási, sem a birói hatóságok egymás hatáskörébe nem avatkozhatnak». A későbbi törvényhozás azonban az elvbe ismételten rést ütött. Igy jelesül az 1877. XXII. t.-c., mely a kisebb polgári peres ügyekben való eljárást részben a közigazgatási hatóságokhoz utalta; az 1880. XXXVII. t.-c., mely némely kihágási ügyekben a közigazgatási hatóságokat büntető birói hatáskörrel ruházza fel. L. Birósági szervezet és Közigazgatás.

Forrás: Pallas Nagylexikon