Illei

János, tudós és iró, szül. Komáromban 1725 jan. 3., megh. u. o. 1794 jan. 23. 1744-ben a jezsuiták rendjébe lépett s Budán a bölcsészetet, Győrött a dialektikát, Nagyszombatban az egyházi szónoklattant tanította, 1767. pedig a kolozsvári papnevelő igazgatójává rendelték. Szerzetének 1773. történt eltörlése után Budán a szónoklat tanára volt, 1790. nyugalomba vonult Komáromba. Irói működése két szempontból nevezetes. Egyik Boetius-fordítása: Boetziusnak öt könyvei a bölcsességnek vigasztalásáról (Kassa 1766); erkölcsi tartalma miatt olyan kedvelt lett, hogy 1775. ujabb kiadást ért. Másrészt pedig, kolozsvári működése idején, néhány iskolai drámát irt, melyek a hasonló termékek jelesebbjei közé tartoznak. Három szomorujáték: Salamon, Ptolomeus és Titus, kettejét önön maga szerzette, harmadikát pedig Metastasiusból fordította (Kassa 1767). Öreg korában, az ujabb nemzeti mozgalmak hatása alatt irt egy bohózatot: Tornyos Péter, fársángi játék (Komárom és Pozsony 1789). Ez időből való: Különbféle elmefuttatások c. könyv is (Pozsony 1790, 2 köt.), melyet franciából fordított. Latin iskolai drámái is voltak s meg is jelentek: Ludi tragici in academia Budensi nuper exhibiti (Komárom 11791). Horányi szerint ő folytatta Molnár János Magyar könyvesházát a VII. kötettő a XXII-ig. Révai a tervezett akadémia tagjául ajánlta I.-t. V. ö. Bayer F., Nemzeti játékszin tört. I. 45. Életét és egész működését ismertette Lázár Béla, Philol. Közl. 1893, 481-493. l.

Forrás: Pallas Nagylexikon