Imre

l. János, kanonok, filozofiai iró, született Nagy-Fügeden (Heves vmegye) 1790 jul. 28-án, megh. Budapesten 1832 máj. 12. Tanulmányait Gyöngyösön és Egerben végezte. 1813. pappá szenteltetett, s teologoiai doktorrá lett. 1812. az egri liceum könyvtárának őre, 1814. a növendékpapság hittudományi felügyelője és 1816 óta a káptalan káplánja lett. Néhány év mulva a pesti egyetemnél ürességben levő bölcsészeti tanszékre emeltetett s e minőségében két izben, 1826-27. és ismét 1827-28. vezette a bölcsészeti kar dékánságát. 1827. Heves vmegye táblabirája lett. Az akadémia igazgató tanácsa, azonnal annak megalakulása után, 1830 nov. 17. rendes taggá nevezte ki a bölcsészeti osztályban, s mint ilyen haláláig nem szünt meg osztályabeli dolgozataival, s a filozofiai szótárhoz tett előkészületeivel helyét hasznosan betölteni. Hallgatói hálás tisztelettel kiséték emlékét, s tanítványai egyike, Tóth Lőrinc emlékódát helyezett koporsójára. Nagy munkái elseje s a következők latin nyelven vannak irva, cimeik: Amicum foedus rationis cum experientia, seu: philosophia crisi recentissima deducta (Pest 1818-24). E 4 kötetből álló művére következik a Logica novis curis edita (1824); a Metaphysica pura cum historia eiusdem (1825), a Metaphysica applicata (1825) s az Aretologia (1829) ujított átdolgozások, latin nyelven. Logikáját ismét ujból átdolgozva, még 1830. is ujra kiadta. Azontul magyar nyelven irt. Művei: A gondolkozás tudománya (a bölcsészetnek első darabja, 1829) és Az észmérés tudománya (a bölcselkedés második darabja, 1830), végre tanítványai kezébe adta még Az ifju bölcselkedőt (1830). A m. tud. akadémián Szilasy János bölcsészeti osztályi rendes tag tartott fölötte emlékbeszédet.

2. I. Sándor, irodalomtörténetiró és nyelvész, szül. Hegyköz-Pályiban (Bihar vm.) 1820 aug. 6. 1831-34. egy nagyváradi magán-gimnáziumban tanult; 14 éves korában Debrecenbe ment a bölcsészeti tanfolyamra (körülbelül a mai VII. oszt.), ahol Arany Jánosnak volt osztálytársa. Alig volt 19 éves, midőn 1840. már végezte a jogi és teologiai tanfolyamot. Ezalatt szorgalmasan tanulta mind a klasszikai, mind a modern nyelveket. Akkor rektoriára ment Mező-Keresztesre (Bihar várm.), ahol három évig maradt. Itt érte a hódmező-vásárhelyi gimnázium meghivása tanári állásra, melyet el is foglalt 1843 őszén s 1847-ig töltött be. Egészsége megrendülvén, ujra a papi pályára lépett át s mint segédlelkész működött Gyomán két évig. Akkor meghivták a hódmező-vásárhelyi gimnázium igazgatójának, mint annál nagyobb készséggel fogadott el, mert a papi pályán a nyilvános szónoklást terhesnek találta. A szabadságharcban három cikkével vett részt, melyek a Kossuth Hirlapjában jelentek meg. Ez volt első irodalmi fellépése. Nyomósabb irói munkásságra az akkor rendszeresített iskolai értesítők szerkesztése adott neki alkalmat. Így irta meg a hódmező-vásárhelyi gimnázium első tudósítványában 1853-54. az iskola történetét, a későbbiekben. Észrevételek a gimn. nyelvtanítás körül (1854-1855); A részesülőkről (1855-56) stb. Nyelvészeti értekezései feltünést keltettek s Hunfalvy Pál felszólította a Magyar Nyelvészet munkatársául. E folyóiratban jelent meg egyebek közt a görög és latin igeidők összevetve a magyar igeidőkkel c. értekezése, melynek alapján az akadémia 1858 dec. foglalta el A magyar szógyök mivolta és nemes sajátságairól cimü értekezésével (Akadémiai Értesítő 1859). Amellett az egyházi és iskolai életről is cikkezett a Prot. egyh. és isk. Lapban. 1860. egyszerre kapott meghivást a sárospataki és debreceni kollégium tanári székére. Debrecent választotta, ahol a felső osztályokban a latin és görög nyelv tanára lett, mig 1862. a nyugalomba vonult Lugossy József helyére lépvén, a magyar irodalom és nyelvészet tanítását és a könyvtárnokságot vette át. Itt munkásságának szélesebb tere nyilt. Amellett, hogy nagyobb tanulmányokat közölt Arany Figyelőjében (Kazinczy nyelvujítása 1862) és Koszorujában (Kazinczy költészete 1863, Az irodalmi és a társadalmi viszonyok 1864); ettől fogva több önálló munkát adott ki, u. m. Magyar mondattan az irály- és verstan rövid vázlatával (Debrecen 1861, 5. kiad. 1881), A magyar irodalom és nyelv rövid története (1865, utóbb 4 kiadás, gazdag nyelvtörténeti anyaggal). Protestáns főiskoláink és a tanszabadság (röpirat 1868). 1872. a kolozsvári egyetem szervezésekor meghivták a magyar nyelv és irodalom tanszékére s egyszersmind az ottani tanárvizsgáló bizottság elnökévé nevezték ki; már az első évben dékánná választották. Itt ismét szélesebb körü tudományos munkásságot fejtett ki s az akadémia 1879. rendes taggá választotta, ugyszintén a Kisfaludy-társaság is. 1886 tavaszán nyugalomba vonult, mikor a 3. oszt. vaskorona-rendet kapta. Nevezetesebb munkái az említetteken kivül: A magyar nyelvujítás óta divatba jött idegen és hibás szólások birálata (Budapest 1873, akadémiai kiadvány); Rövid magyar nyelvtan (Debrecen 1874, s többször); A néphumor a magyar irodalomban (kiadja a Kisfaludy-Társaság, Budapest 1890); A középkori magyar irodalom stiljáról (Olcsó Könyvtár 1890); A magyar nyelv és nyelvtudomány rövid története (I., Budapest 1891). Értekezések, tanulmányok: Geleji Katona István, főleg mint nyelvész (1870); Beregszászi Nagy Pál élete és munkái (1880); Nyelvtörténeti tanulságok a nyelvujításra nézve; A nevek uk-ük személyragairól (ezek az Akad. Értekezések közt). Emlékbeszéd Ballagi Mór felett (Akadémiai Emlékbeszédek 1893). A Budapesti Szemlében: A mythologia bölcselme, Müller Miksa után (1873); Nemzetiség és nevelés (1875); A költő Zrinyi Miklós életéhez (1876); Az olasz költészet hatása a magyarra (1878); A dal nyelvéről (1880); A tudomány ellenkezése a művészetekkel Guyan után (1884); A nyelv mulása (1884); Arany János és Aristophanese (1885); Johnson Irénéje (1887); Estienne Henrik (1888); Néhány magyar könyv Shakspereről (1892); Petőfi és némely külföldi költők (1894). Egyéb folyóiratokban: Jászberényi Pál (Figyelő 1876); Összehasonlító nyelvészet egyetemen és iskolákban (Erdélyi Muzeumegyl. 1875); A magyar népdal nemei (Erdélyi Muzeum kiadványa VI), Beniczky és a magyar közmondások (Szegedi Árvizkönyv 1880); Népdal, népköltés (I. Élet és irodalom, Kolozsvár 1885., II. Erdélyi Muzeum 1889., III. u. o. 1890); Shakespere és a r. kat. vallás (Debrecen Prot. Lap. 1876); Lugossy József nyelvbölcselete (Erdélyi Muzeumegyleti Közlöny 1891); A magy. nyelvujítás története (Beöthy Képes irodalomtörténetében); A protestantizmus és a művészetek (füzet, Lugos 1889). Munkássága kivált a nyelvujítás, a régi nyelvemlékek és a népnyelv és népköltés terén fontos. Igen nagy adatkészlettel és alapossággal dolgozik, de rendszere kevésbé világos; előadásának bizonyos zamatosság mellett is nehézkes volta akadályozza műveinek hatását.

Forrás: Pallas Nagylexikon