Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Imre király... ----

Magyar Magyar Német Német
Imre király... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Imre király

III. Bélának és Ágnes (Anna) chatilloni hercegnőnek legidősebb fia, szül. 1174. Német krónikák Henricusnak, Eimricusnak, de Emericusnak is nevezik; ő magát 1199. és 1201. Hemericusnak, rendesen azonban Emericusnak irja. Atyja a Bolognában tanult perugiai Bernátra bizta neveltetését. I. érdeklődött ugyan a teologia iránt, de tudós nem lett belőle. Atyja már második házassága (1184) előtt megkoronáztatta, s kormányzására bizta Horvát-Dalmátországot. Béla halála (1196 ápr. 23.) után utóda a már koronás I. lett. 1197. nagyravágyó öccse, András föllázadt ellene, Macseknél (Macki megverte s 1198. Horvát-Dalmátországnak, mint hercegségnek átadására kényszerítette, amellett Ráma és Chulmia (Halomföld, Hercegovina) hercegének nevezte magát, s a lázadásra ujabb pénzt gyüjtött, melyet Boleszló váci püspök székesegyháza sekrestyéjében őrizett. I. megleste a püspököt, 1199 márc. 10. felszólította a sekrestye fölnyitására, s az ellenszegülő püspököt az oltár elől személyesen rántotta le, a sekrestyét pedig feltörette. Még azon év nyarán kitört a lázadás; Andrást ugyan VI. Babenberg Lipóthoz kergette, de Boleszlóval a pápának 1199 jun. 21. irt intőlevelére, sőt 1200. magával Andrással is kibékült. E béke értelmében mind a két testvér fölveszi a keresztet, távollétük idején az ország kormányát rokonukra, VI. Lipótra bizzák, András visszakapja hercegségét s egymás területén az örökli, ki a másiknál tovább él. 1201. a kissé megnyugtatott király István ellenében Vulkot segítette Szerbia nagyzuspáni székébe s ez időtől kezdve Imre és utódai Szerbia királyainak nevezték magukat, a bogumil bolgárokon 1202. nyert győzelme után pedig egy ideig a «bolgár király» cimet is használta. De most már 1202 nov. 9. ismét keresztes háborura intette őt a pápa, ki maga is meglepetve értesült, hogy másnap a magyar király városa, Zara alá érkeztek a Bonifác montferrati őrgróf vezetése alatt összegyült olasz, német és francia keresztes hadak, hogy a tengeren a Szentföldre való átszállíttatásuk fejében a velenceiek részére egyebekkel együtt elfoglalják azt a magyar királytól. A pápa tilalmával nem törődve, nov. 24. már rohammal vették be Zarát s átadták a velenceieknek, kiket ezért a pápa kiközösített, a kereszteseket pedig 1203 februárjában kárpótlásra és a magyar király megkövetésére utasította. A Szentföldre nem jutottak el sem ezek a keresztesek, kik most Dandolo doge sürgetéseire Konstantinápoly ostromára mentek, sem I. hadai, mert ezeket belső zavarok tartották itthon. Egyébiránt I. és Endre nem gátolták Konstantinápoly megtámadását, mert annak bevallott célja az volt, hogy a keresztesek nővérük, Margit férjét, Izsákot ismét trónra ültessék. 1203. ápr. 8. a bogumilok Boszniában ismét alávetették magukat a pápa tekintélyének és szerződésüket I. is megerősítette (1203 ápr. 30.). Ivannitza bolgár cárnak is megengedte I., hogy a nyugati egyházhoz való csatlakozás céljából tárgyalásokat kezdjen a pápával; mikor azonban a cár magyar földre tört, I. sereget gyüjtött ellene s 1204 augusztusában elfogatta, de nemsokára ismét szabadon bocsáttatta Leo bibornokot, kit a pápa az ő megkérdezése nélkül koronával, kormnypálcával és a királyi cím megadásával küldött Ivannitzához. Ha tehát szentföldi utja tervezgetése közben engedélyt kért is a pápától, hogy 1198. elvett feleségtől, Konstáncia arragoniai hercegnőtől született fiát, Lászlót, mint kis gyermeket is megkoronázhassa Ugron esztergomi érsek, másrészt nem türte a pápa beavatkozásait. Kitünt ez 1204. is, midőn Ugron utódjává, opportunizmusból, az esztergomi kanonokok éppen az esztergomi érsekség fenhatóságának ostromlóját, János kalocsai érseket választván, az ez ellen a pápához fellebbező Kalán s más püspökökkel szemben nemcsak pártolta őt, hanem 1204 aug. 26. fiát, Lászlót is, mint törvényesnek tekintett érsekkel, vele koronáztatta meg. Fia gyámjává öccsét, Andrást tette, kit tiz hónappal azelőtt (1203 okt.) Varasd közelében, kezében a kormnypálcával, lázadó seregének közepéből vezetett ki, hogy Kene (Kneginec) várában fogságra vesse. A pápa levele, melyben 1204 szept. 15-én udvariasan, de méis érthetően tudatta a bibornoka elfogatása miatt táplált neheztelését már nem találta életben, ugyanebben a hónapban meghalt s Egerben temették el. Halála idejét a krónikák nov. 30-ra teszik ugyan, a pápa azonban, ki még okt. 4. levelet irt hozzá s igy halála hirét még nem vette, okt. 27. már mint néhairól emlékezik meg róla. Magában azévszámban azonban valami hibánakkell lennie, mert I. özvegyét a pápa ekkor még nem nevezhette a gyermek Hohenstaufen Frigyes jegyesének. I. király (1184-1196. trónörökös hercege volt egész Szlavoniának, azaz Horvátországnak és Dalmáciának (dux totius Slavoniae), sőt 1185 körül Horvát- és Dalmátország királyává is megkoronáztatott. Mint horvát herceg részt vett az 1185. spalatói egyházi zsinaton. 1188. Velencével, mely folytonosan a tengeri városokat háorgatta, két évi fegyverszünetet kötött és mikor 1190. a velenceiek ujra megtámadták Trau várost, ezeket győzelmesen visszaverte és ismét két évi békét kötött velük. Az ő hercegsége alatt tünt fel először a később oly hires Frangepán-család; ugyanis 1193. kapott Bertalan gróf, a Frangepánok őse, III. Béla királyunktól donációt az egész Modrus vármegyére. I. utódja a horvát hercegségben testvére Endre, a későbbi király lett.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is