Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Inczédi... ----

Magyar Magyar Német Német
Inczédi... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Inczédi

László, költő és hirlapiró, szül. Szarvason (Békés vm.), 1855 dec. 20., atyja gimn. tanár volt. A középiskolát szülőhelyén, jogi és bölcsészeti tanulmányait Nagyváradon, Kecskeméten és Budapesten végezte. Az irodalomban 1878. tünt fel verseivel, melyeket a Vasárnapi Ujságban, Fővárosi Lapokban és másutt adott közre. Később hirlapiró lett, s az Egyetértésbe, majd a Budapestbe dolgozott. Politikai cikkei több sajtópörbe keverték, 1880. a pragmatica sanctio ellen elkövetett izgatás miatt több havi fogságot is szenvedet. Mint a függetlenségi és 48-as párt egyik kipróbált és mozgékony publicistája 1894. e párt sajtó-organumának, a Magyarország-nak szerkesztését vette át. Közben folytatta szépirodalmi tevékenségét is, melynek elismeréseül 1892. a Petőfi-társaság tagjául választotta. Költeményeinek egy gyüjteményét 1892-ben adta ki Versek cimmel a Szépirodalmi könyvtárban. I. élő lirikusaink közt a jelentékenyebbek közé tartozik; kivált hazafias költeményeiben sok a tüz és költői verve, mihez a forma könnyüsége járul.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is