Indigó

(növ., Indigofera L.)a vitorlásszirmuak cserjéje, félcserjéje v. füve. mintegy 200 faja a tropikus vidéken nő. Levele páratlanul szárnyalt, ritkán háromágu v. egész; virága rózsaszin, piros s a levéltövében fejlődő fürt v. füzér hüvelye gömbölyded v. hosszas, egész szálas, hengerded, szögletes v. lapított. Az Indigofera tinctoria L. (anil, nil, l. a Festőnövények képén) 1,5 m. magas, ágas félcserje, levele 4-6 párjával szárnyalt; virága apró, rózsaszin v. fehér; hüvelye hengerded, kissé görbe. A térítők között, nevezetesen Khinában, K.-Indiában, Bengália É-i vidékén, valamint Amerikában, most már Olaszországban is termesztik s leveléből a legszebb és legigazibb festéket kapják. Az Indigofera Anil L. is hasonló, de lesimuló szőrezet fedi, hüvelye lapos; délamerikai. Az I. argentea L. Egyiptom, Arábia és K.-India földjén terem, levele 1-2 párjával szárnyalt, ezüstös selymes. Ezeket is, valamint az I. dispermát L., I. pseudotinctoriát R. Br. K.-Indiában, Jáván és Közép-Amerikában indigófesték kedvéért termesztik. Az I. Dosua Ham. 1 m. magas, levele szárnyalt, virága halavány piros. Himálajai eredetü, más fajokkal együtt kerti virág; vad I., lásd Baplisia; magyar I., l. Isatis és Csülleng. Hazánkban is történtek az I.-kulturának meghonosítására célzó kisérletek, különösen Katona Dienes és a kormány megbizásából dr. Sarlay által (v. ö. Természettudományi Közlöny XVIII. kötet 1886. 204. füz.; Az I.-ról és gyártásáról Kelet-Indiában, Láng Zsigmondtól.)

Gyártása.

Mihelyt a termést learatták, friss állapotban berakják az I.-csávába. A berakás előtt a növényt jól lerázzák, hogy a rajta levő portól megszabadítsák. Az I.-csáva, melyben az I. készül, nagy, cementtel kirakott szobához hasonlít; szélessége, hossza és magassága 20-20 angol láb. A csávák egymás mellett egy irányban vannak elhelyezve a földön és nem a földben. A csávák közötti fal rendesen olyan széles, hogy azon az ember kényelmesen sétálhat. Minden ilyen csáva előtt van még az említettekkel hasonló területü csáva, de ennek magassága az előbbieknek fele vagy csak két harmada. Ez rendesen kissé mélyebben van. E két csávát kis csatorna köti össze. Az alacsonyabb csávákat rézcsövek egy szélesebb, fönt nyitott cementtel kirakott gyüjtőcsatornával kötik össze. A nagy és kis csáva közötti, valamint a kis csáva és a nagy gyüjtőcsatorna közötti csatornák sárgarézből készített csapokkal zárhatók el. A nagy csatorna egy a földbe ásott, cementtel kibélelt tartóba a főző készülékbe szivattyuzzák, mely a mellette lévő épület első emeletén van elhelyezve. A tüzelést ezen épület földszintjén végzik. A nagy csávákat telerakják I.-növénnyel, azután az egészet bizonyos mélységig fagerendákkal leszorítják, s meghatározott magasságig vizzel töltik meg. Ily állapotban a csáva 12-18 óráig marad. Csakhamar megindul az erjedés, széndioxid fejlődik és az oldat sárgás, később sötétebb, végül olyan szint ölt, mint amilyen a sötét sör. Ebben a stádiumban az erjedés lassanként megszünik. Ezen folyamatnál az indigofera növényben, még pediglen különösen annak leveleiben foglalt indican nevü glikozid indigókékre (a tulajdonképeni festék) és egy cukornemre (indiglucin) bomlik fel:

2C₂₆H₃₁NO₁₇ + 4H₂O  =  C₁₆H₁₀N₂O₂ + 6C₆H₁₀O₆

(Indican)                               (Indigókék)           (Indiglucin)

Most a csapot elfordítják s a folyadék a nagy csávából a kis csávába folyik. Mihelyt a folyadék a kis csávában kissé lehült, nyolc csaknem pőre munkás áll bele: a folyadék kötésükig ér. Mindegyiknek hosszu nádbot vagy lapát van a kezében; ezekkel oly módon kavarják a folyadékot, hogy minél több levegő érje. A folyadék sárga szine kavarás közben előbb zöldbe hajlik, később az indigókék válik ki belőle. Ha a munkások a csávából kijönnek, egészen kék szinüek. Ujabban a kavarsát gépekkel is végzik. Az I.-ról, mely finom iszap alakjában leülepedett, a vizet lecsapolják; az I. maga pedig a nagy gyüjtőcsatornán át a tartóba folyik, honnan egy nagy, kovácsolt vasból készített nyitott főzőkazánba szivattyuzzák át. De mielőtt az I. a főzőedénybe kerülne, még egy vászonszürőn szürik. A kazánban levő I.-t tiszta vizzel folytonos kavarás közben 6 órán át főzik. Ennek a kifőzésnek a célja, hogy az I.-t tisztátalanító szerves és szervetlen anyagoknak egy részét feloldják, s hogy az I.-pépben levő erjedési organizmusokat elpusztítsák. A kifőzött pépet kettős szürőszöveten szürik, majd pedig szürőszövettel bevont szárító lemezeken gőzfütés révén vajállományuvá szárítják, azután sajtolják. A sajtolt I.-t 7-9 cm. vastagságu lemezekké, ezeket ismét kockákra vágják. A kocka élének hossza rendesen 7-9 cm. között változik. Ezeket a kockákat szárító kamrákban szárítják s többnyire mangoefából készült ládákban a piacra küldik. Az I. értéke nagy mértékben függ előállításának a módjától. Különben az I. annál értékesebb, minél több indigókéket (indigotint) tartalmaz. Indigotinen kivül t. i. egyéb anyagok is foglaltatnak benne; ilyenek: az indigóenyv, az indigóbarna, az indigóveres (Berzelius) meg ásványi (hamu) alkotórészek stb. A legsilányabb minőségü I.-nak ára körülbelül 3 frt 50 kr, a legjobb minőségüé 10 frt.

Az indigókék, az I.-nak értékes főalkotó része, vizben, alkoholban, hig savakban és lugokban oldhatatlan; forró alkoholban és kloroformban, de különösen forró jégecetben, anilinban, nitrobenzolban és fenolban oldható. Füstölgő kénsavban (nordhauseni kénsavban), de forró koncentrált kénsavban is indigokék-szurfonsavak alakjában kék folyadékká oldódik, melyből az indigókarmint készítik. (Az indigókarmin lényegében véve az indigókék-diszulfosavnak natriumsója.) Redukáló szerek az indigókéket indigófehérré (C₁₆H₁₂N₂O₂) alakítják át. Ez a szürkésfehér, selyemfényü anyag lugokban, alkoholban és éterben oldódik s a levegőn vagy oxidáló anyagok behatása alatt ismét indigókékké alakul át. Salátromsav, krómsav hatása alatt az indigókékből izatin (C₈ H₅ NO₂) képződik; más oxidáló szerek egyéb termékeket szolgáltatnak. Kálival desztillálva anilin képződik. Az indigókék gőze sötét-biborveres. Az I. értékmeghatározására számos módszert dolgoztak ki. Ezek közül leggyakrabban használják Mohr-nak azt az eljárását, mely a kénsavban oldott I.-nak kaliumpermanganáttal való oxidációján alapszik. (V. ö. Cochenhausen E. v., Leipziger Monatshefte für Textilindustrie 1888, 5. 406. és Ulzer Ferd., Ueber Indigotinbestimmung im Indigo: Mittheilungen d. Technol. Gewerbe-Museums in Wien. N. f. 1891. 178.) Az I.-festékeknek alapanyaga az indol (l. o.), melyet Baeyer Adolf müncheni tanár az indigókékből nyert. Amit az I.-csoport elméletéről tudunk, Baeyer és tanítványainak érdeme. Baeyer és tanítványai több eljárást fedeztek fel, melyekkel az indigotint mesterségesen elő lehet állítani. Ez idő szerint azonban a mesterséges I. még nem szoríthatja ki a természetest.

Forrás: Pallas Nagylexikon