(lat., gör. epagogé) a. m. bevezetés, behozás, innét ez
utóbbi szónak tankönyvekben való helytelen, mert érthetetlen használata; a
logikában az egyesből vagy részlegesből egyetemesre való következtetés. Ha
valamely nem (genus) egyes fajtáin azon egy tulajdonságot észlelem s ebből
következtetem, hogy e nem minden fajtáin előfordul ez a tulajdonság; vagy ha
mert két jelenséget néhányszor találtam egybekapcsolva, azt állítom, hogy ezek
a jelenségek mindig összekapcsolva, fordulnak elő, akkor I. utján
következtettem. I. tehát az, ha abból, mert a föld lakva van, azt
következtetjük, hogy a többi, a földhöz hasonló föltételek közt levő bolygó
szintén lakva van, de I. az is, ha abból, mert az emberek az eddigi tapasztalat
szerint egy bizonyos élettartam után meghalnak, azt következtetem, hogy minden
ember halandó. Azonnal fölmerül a kérdés, hogy mely logikai jognál fogva
egyetemesítjük azI.-ban az egyes vagy részleges eseteket, vagy logikai nyelven:
mely jognál fogva szabad nekünk, mert néhány esetben láttunk egy S-t
(subjektumot) összekapcsolva egy P-vel (predikátummal) azt mondanunk, hogy
mindig, ha S van, P is lesz? Csak egyetlen egy esetben világos ez a jog. Ha
ugyanis tényleg az összes S-ekről kimutatjuk, hogy P-vel van egybekapcsolva.
Ezt nevezik teljes I.-nak. De ez voltakép nem is I., mert hiszen ebben az
esetben nem következtetünk az egyesből, a részlegesből az egyetemesre, nem
egyetemesítünk, hanem fölsorolván az összes idevágó egyes egyeseket. Azonban
nagyon kevés esetben gondolhatunk arra, hogy az összes eseteket megfigyeljük. A
főkérdés tehát az marad, mely jognál fogva egyetemesítjük részleges tapasztalatainkat?
A közönséges életben ezt az egyetemesítést folyton gyakoroljuk; de hogyan
igazolja a logika azt az eljárást, hogy tapasztalt esetekből olyanokra
következtethessünk, melyeket nem tapasztaltunk? Nyilvánvaló, hogy ennek az a
meggyőződés szolgáltatja alapját, hogy ami a természetben történik, szükségkép
történik, hogy egyetemes oksági kapcsolat köti össze a természet jelenségeit,
hogy ugyanazok az okok ugyanazon körülmények közt ugyanazt az eredményt szülik.
Az egyes esetben észlelt kapcsolatos S és P közt akkor egyetemesíthetem, ha S
és P közt oksági kapcsolatot fedezek föl; mert ha S oka vagy okozata P-nek,
mondhatom, hogy ugyanaz az ok ugyanazon körülmények közt ugyanazt az eredményt
szülvén, S mindig P-vel együtt fog megjelenni. Eszerint minden I. voltakép
szillogizmuson (l. o.) alapul. Ebből azonban ujabb logikai kérdések származnak.
Kérdezhetne: 1. Honnét tudjuk az említett felső tételt? Mill Stuart János azt
feleli, hogy ez az általános oksági tétel is a tapazstalatból, l. utján támadt.
Ez a következetes empirizmus álláspontja. De akkor az okság tétele maga nem ad
föltétlen biztosságot. Mely jognál fogva állítom ezzel a tétellel, hogy mert a
természet rendjét több izben fölismertem, mindig rendet fogok benne találnI,
Ezzel az empirikus állásponttal szemben azért áll egy másik, mely magát az
oksági tételt nem a tapasztalatból származtatja, nem I. utján keletkezteti.
Ennek is különféle formái vannak, melyek azonban abban megegyeznek, hogy az
oksági tétel forrását nem a tapasztalatban, hanem magában az elmében keresik.
Kérdezhetni továbbá 2. mely uton-módon fedezhetem föl a tényleges oksági
kapcsolatokat? Mert ez is problematikus. Az a tétel, hogy a természetben
mindennek, ami történik, megvan a maga oka, még nem ad tumutatást arra nézve,
hogy egy adott esetben, melyek valamely eseménynek az okai. Itt megint az
esetet kell vizsgálat alá vonnom. E vizsgálatnál az a nehézség merül föl, hogy
valamely okozat nem utal semmi jellel arra, hogy mely okból származik. Ha
valaki valamely betegségből fölgyógyul, maga a gyógyulás nem utal arra, mely
oknál fogva állott be, az orvosszer következtében-e, vagy - ami nem lehetetlen
- az orvosszer ellenére-e, nem is szólva arról, hogy az orvosszer se előnem
segítette, se meg nem hátráltatta a gyógyulást (1. Ok). Az I. tehát a részleges
oksági kapcsolatok fölfedezésének ujabb problemáját hozza szinre. Itt nagy
szerepet visz azután a megfigyelés és a kisérlet (l. o.). A megfigyelés és
kisérlet, továbbá a többi idevágó logikai eljárások setgítségével létrejön az
induktiv módszer; az egyes I.-k utján egyetemes tételekhez jutunk, u. n.
empiriai törvényekhez (1. Törvény); ezeket ismét egybekapcsoljuk még
egyetemesebb törvényekké; azt a tételt, hogy egyes gázok egyszerü
térfogatviszonyok szerint vegyülnek, kémiailag azon áltaános törvénnyé sikerült
egyetemesíteni, hogy a gázok mind ezt a törvényt követik. Az induktiv alapon
talált egyetemes tételek azután deduktiv okoskodás (1. Dedukció) alapjául
szolgálhatnak. A két módszer tehát távolról sem ellenkezik vagy harcol
egymással, ellenkezkőleg egymást kiegészítik. Ujabb időben főleg Mill Stuart
János, A deduktiv és induktiv logika rendszere c. művében (magyar ford. Szász
Bélától, Budapest 1874) foglalkozott behatóan az I. logikájával. - I. a
fizikában 1. Dielektrikum, Elektromos megosztás, Elektromos áramgerjesztés és
Mágneses indukció.
Forrás: Pallas Nagylexikon