Infusio
(lat.) a. m. beöntés, az orvostanban az az eljárás, midőn a
testüregekbe v. a szervek gyurmájába, vagy a bőr testüregekbe v. a szervek
gyurmájába, vagy a bőr alá (bél-, gyomor- stb. I., intraparenchimás I. és
hipodermatikus I.) ugy visznek be valami folyadékot, hogy annak saját súlyán
kivül semmi nyomó erőt e célból nem alkalmaznak. Leggyakoribb a bélbeöntés,
midőn valami nagyobb mennyiségü (1-2 liter) oldatot vagy vizet egy arra
alkalmas eszköz segélyével (irrigator) a végbélen keresztül a vastagbelekbe
öntenek, rendesen azon célból, hogy a beszáradt bélsarat felhigítsák, a
béltartalmat növeljék és azáltal, meg a bevitt folyadék hő- vagy vegyi ingere
által a vastagbélmozgásokat, illetve a székürülést elősegítsék. I.-nak nevezik
még a vérbe törtönt beöntéseket is, amilyeneket p. az ázsiai koleránál végeznek
a vizmennyiség növelése, felhigítása s az óriási vizveszteség pótlása céljából.
Az edénybe beszurt v. bekötött csöves tűn keresztül infundálják lassan az
oldatot, amelynek olyannak kell lenni, hogy a vért ne alvassza meg s ilyen a
0,6%-os konyhasóoldat.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|