Inger

igy nevezzük az élettanban azon hatásokat, melyek által az élő szövetek, ingerlékeny testrészek nyugalmi állapotból tevékenységi állapotba hozhatók. Azon külső behatások, melyek befolyása alatt bennünk érzések támadnak, tehát szintén ingerek. Minthogy szervezetünk kiválóan ingerlékeny részei az idegek, az ingereket idegingereknek is szokás nevezni. Megkülönböztetnek általános idegingereket és fajingereket. Az általános I.-ek azok, melyek minden ingerlékeny testet izgalomba hozni képesek; ezek a villamosság, hőbehatás, erőművi és vegyi hatás. A vegyi behatás a legrosszabb ideg-I., mivel csak akkor hat ingerképen, midőn egyszersmind a szövet életképességét is megtámadja. Az erőművi behatás már nem kell, hogy életképességében is megtámadja az ideget, midőn ingerképen hat; mint idegnyujtás a gyógyászatban is szerepel. A hőt illetőleg ki van mutatva, hogy +4-68° C-ig terjedő határon belül történő ingadozásai által képes ideget izgatni. A villamosság végre a legkönnyebben kezelhető, erejében könnyen megváltoztatható ideg-I., mely az ideg életképességét csak bizonyos magas fokon tul alkalmazva támadja meg, ennél alacsonyabb fokon pedig sokszor igen üdvös hatásu. (l. Villamos kúra). Fajingerek azok az I.-ek, melyek csak bizonyos szervet képesek izgalomba hozni és mást nem. Igy a fény fajingere a szem, a hangé a fül, az izlőú anyagoké a nyelv, az illó szaganyagoké az orr és a hőingadozások s nyomás a bőr fajingerei. Külön végkészülékek szükségesek tehát a fajingerek felfogására, melyek nélkül ezek nem szolgálhatnak ingerül. Mindezek egyszersmind külső I.-ek; belsőknek azokat a szervezet belsejében fellépő behatásokat, változásokat nevezik, melyek szokszor szintén érzéssel v. más működéssel járnak. L. még Érzés.

Forrás: Pallas Nagylexikon