Institutio

(lat.) a. m. elintézés, terv, tanítás; institutum, intézmény. Institutio canonica v. I. verbalis v. collativa tituli (lat.), az egyházi hivatal viselésére való jogosítványnak megadása. A püspököknél s egyéb magasabb javadalmaknál confirmatio-nak, alsóbb javadalmaknál approbatio-nak nevezik. Az I. joga püspökökre, a püspöki hatalom alól kivett prelatusokra és a rendvezérfőnökökre nézve a római szentszéket, némely prelatusra nézve az érseket, minden egyéb javadalomra és hivatalra nézve a püspököt illeti. A római szentszéktől függő I.-t a kijelöltnek alkalmas volta körüli nyomozás, u. n. processus informativus előzi meg, ezt követi Rómában a végleges eljárás (processus definitivus), vagyis a vonatkozó irományoknak a bibornok által átvizsgálása, mire, ha nehézség nem forog fenn, titkos konzisztoriumban történik az ugynevezett praeconisatio és a megerősítő okmány kiadása. Az I. eredménye, hogy a prekonizált dologbeli jogot nyer (jus in re), azaz jogot a hivatalnak mind lelkiekben, mind anyagiakban való gyakorlására. Az egyházjognak az ausztriai konkordatum által hazánkra is kiterjesztett ez a szabálya azonban az alkotmány visszaállítása óta nálunk nem érvényes. A király által kinevezett püspök már az I. előtt nemcsak püspöki öltönyt visel, s az országgyülésnek tagja, hanem teljes főpapi joghatóságot gyakorol, s a püspöki jövedelmeket huzza. Az I., mint a lelki hatalomnak átruházása, csak a nem teljes adományozásnál képez külön cselekményt, ott t. i., ahol a kinevezés s általában a személynek kijelölése nem az egyházi hatóságot illeti; a szabad adományozásnál (collatio libera) ellenben az I. a személy kijelölésével egyidejüleg történik.

Forrás: Pallas Nagylexikon