Intarsia

v. Intarsiatura (olasz), berakott disz, kivált különböző szinü fából (tarsia in legno). Szokás megkülönböztetni az I.-t a franciául u. n. marqueterie-től. Az utóbbi alatt a famozaik mindenféle faját értjük. A famozaik t. i. különböző szinü és geometriai alakra metszett apróbb falapokból összeállított mustra. Azonkivül marqueterie a fém-, kő-, stb. lemezekből a fa sik lapjába berakott diszítmény is. I.-n azonban a XIV-XVII. században Olaszországban és Németországban virágzott, művészeti tökélyü eljárást értjük. Ez eljárás legegyszerübb módja, hogy két funirlemezt, egy sötétebb és egy világosabb szinüt egymás fölé helyezünk és csavarral, vagy egyébként ugy szorítjuk egymáshoz, hogy rostjaik derékszögben messék egymást. Ezután a felső lemezen levő rajzot lombfürésszel kimetszük. Ekként előállítottuk a rajzot is, meg annak alapját ugy a világosabb, mint a sötétebb funirból. Most a világosabb rajzot a sötét alapba, a sötét rajzot pedig a világos alapba illesztjük és összeragasztjuk. Önként értetik, hogy többféle szinü fát is használhatunk. A legjobb olasz mesterek a halaványsárga és sötétbarna árnyalatra szorítkoztak, a németek szerették a zöld, a vörösbarna és egyéb szineket. Az olaszországi, kivált a fölső-olaszországi templomok rendkivül gazdagok I.-val diszített székekben, ajtókban, szekrényekben. A diszítés e módját nagy tökélyre vitték különösen a toscanai és lombardiai mesterek, köztük szerzetesek is. Legnevezetesebbek: Firenzében a Santa Croce-templom sekrestyéje, a Santa Maria Novella-templom korusa, Pisában és Sienában a székesegyház korusa, Bolognában S. Domenico és S. Petronio-templomok, Paviában a Certosa-kolostor, Velencében S. Marco-templom, Veronában S. Maria in Organo-templom, Bergamóban S. Maria Maggiore-templom, Rómában Rafael stanzáinak ajtai, stb. Legjelesebb mesterek: Fra Damiano da Bergamo, Fra Giovanni da Verona, Fra Raffaello da Brescia, Baecio d"Agnolo, mindannyian a XVI. sz.-ban éltek.

Forrás: Pallas Nagylexikon