Intonálás

(intonatio), a zenében az a képesség, mely szerint az énekes az ő hangorganuma, a hangszeres zenész illető hangszere s a teljes harmoniák kihozatalára képesített billentyüs hangszerek, minők a zongora, orgona, harmonium, a hangszer mekanizmusa segítségével a hangot kihozza s érvényre emeli. A zene legfőbb hatása a tiszta, helyes s minden adott viszonynak megfelelő I.-on alapul. Az énekesnél a hangszálak egyenlő rezgésétől s a lélekzetvétel adequát beosztásától s a hangszeres zenésznél - vonós hangszerekkel szemben - a vonó által a huroknak egyenletes intenzivitásu megrezegtetésétől, a fuvóhangszereknél az ajkak szabatos tartásától s a hangszerbe befuvandó légoszlop arányos kezelésétől a billentyüs hangszereknél: zongoránál a kalapácsfejek mikénti bőrözése s azok ütéseinek elhelyezésétől, orgonánál a fa- v. fémsipok nyelvecskéi s zárkáinak pontos nyilásától, harmoniumnál pedig szintén ezek s a légoszlop helyes arányu kezelésétől függ. Az I. minden irányban a zene mekanikai kezelésének legnehezebb technikai részét képezi. Kiváltképen sok gyakorlatot s tanulmányt igényel szemben az ének s a fuvóhangszerek kezelésével. Jórészt hozzájárul a tiszta intonációhoz a finom muzsikális hallás is, mert enélkül ugy az énekes, mint a hegedüs s a fuvóhangszer-zenész mindig ki van téve a disztonálásnak (l. o.). I. az egyházi énekeknél azok a kezdő frázisok, melyeket a miséző pap, vagy előénekes szokott hangsúlyozni, hogy aztán a dallamok továbbfolytatását a nép, a közönség eszközölje.

Forrás: Pallas Nagylexikon