Inventio

(lat.) a. m. 1. feltalálás, a retorikában az a művelet, mellyel az iró művének tartalmát kigondolja, anyagát összegyüjti és kiválogatja. Mint ilyen művelet megelőzi az elrendezést vagy szerkesztést (dispositio). A retorikák az I. fejezete alatt két pontról szoktak értekezni, u. m. a tételről és az anyag feltalálásáról. A tételt azonban rendszerint nem kell feltalálnia a szónoknak v. irónak, mert az készen van adva a körülményektől, legföljebb azt mondhatni, hogy az irónak tisztában kell lennie azzal, hogy mit akar, tehát műve alapeszméjével és irányával. Sokkal szabadabb tere van a feltalálásnak az anyag kigondolásánál és beszerzésénél, s itt érvényesül legjobban az iró genieje. Mondanivalóit az iró részint szelleme kész tartalmából meríti (meglevő ismereteiből, képzeletéből [szemléleteiből], meggyőződéseiből, indulataiból), részint ujonnan szerzi be (tapasztalásból, mások közléséből, irott adatokból vagy emlékekből, p. a történetiró); ez elemeket aztán gondolkodása és képzelete munkájával e fenforgó esethez képest állítja össze. Az anyag feltalálása mellett igen fontos az anyag kiválasztása is, mert egy-egy tárgyról nem adja elő az iró az összes mondhatókat, hanem csak azt, ami szükséges. A kiválasztást az itélet és az izlés ellenőrizni. A feltalálás szempontjait (az anyaggyüjtés forrásait) a régi retorok az u. n. okhelyek tanában (topika, heurisztika) tárgyalták a tárgyak különféle fajtái szerint. Ujabb elméletek nem a tárgyak, hanem inkább a célok topikáját tanítják. 2. Lelemény, ez értelemben a gyors és gazdag feltalálást vesszük, ami egy-egy költőnél, irónál, vagy egy-egy műben nyilatkozik. A leleményben megtetszik az iró eredetisége. - A zenében kisebb keretü műforma, rendesen ellenpontozatos kidolgozásban, melynek legnagyobb s legműbecsübb jelentőséget Bach Seb. adott. A magyar zeneirodalomban Székely Imre foglalkozott vele igen sikeresen. L. még Feltalálás, Gondolkodás.

Forrás: Pallas Nagylexikon