Ipolyi

1. Arnold (Stummer), történetiró, szül. Ipoly-Kesziben (Hont) 1823 okt. 18., megh. Nagyváradon 1886 dec. 2. Tanulmányait a korponai és selmecbányai gimnáziumokban végezte, miközben a papi pályára való hajlam mind erősebben kifejlődött benne. 1836. az esztergomi egyházmegye növendékei közé felvétetvén, előljárói a pozsonyi Emericanumba, majd a hittudományokban való kiképeztetés céljából Bécsbe, a Pazmaneumba küldötték. Itt irta meg első irodalmi zsengéit Vallás és művészet és A magyarok ősvallása cimen, melyek előre jelezték kiváló tehetségeit s a történetirói pályára való rátermettségét. Minthogy tanulmányai befejezése után, fiatal kora miatt, huzamosabb ideig várnia kellett a felszenteltetésre, Mednyánszky Alajos báró családhoz ment, hol az ifju Dénes báró bölcseleti tanulmányainak vezetését vette át. Elérvén a kánonszerü kort, a komáromvármegyei Szentpéteren működött mint segédlelkész, majd 1848 őszén Pálffy Lipót Nándor gróf kérte őt magához udvari káplánnak s gyermekei nevelőjének. A szabadságharc lezajlása után 1849. elnyerte a grófi család kegyuraságához tartozó zohori plébániát, melyen tiz évig maradt. itt kezdett foglalkozni az egyházi művészettel s a Családi Lapok 1852. hozták tőle az első ily irányu cikket: Vázlatok a hazai egyház-archeologiai műemlékek köréből, mig a Religióban (1854) a középkori keresztény művészet esztetikájáról értekezett. Legnagyobb munkáját, a Magyar Mithologiát is itt irta meg 1854., mely egész irodalmi harcot keltett s különösen Csengery Antal részéről provokált éles kritikát, de mindazonáltal nagyon népszerüvé tette I. nevét. A hatvanas évek elején Zohorról Török-Szent-Miklósra került, itt folytatta irodalmi munkásságát s mind jobban a műtörténet felé hajlott. Értekezéseit legnagyobb részt az akadémiában mutatta be, mely 1858. levelező, 1861. rendes, 1874. igazgatósági tagjává választotta meg. A korvinák felkutatása érdekében 1862. Kubinyi Ferenc és Henszlmann Imre társaságában Konstantinápolyba utazott, mely utját fényes siker koronázta. Bartakovics Béla egri érsek felterjesztésére, 1863. egri kanonoknak nevezték ki, mely minőségében 1869. Budapestre került, mint aközponti papnevelőintézet kormányzója, hol nagyszabásu munkakör nyilt meg előtte. Alelnöke volt a Szt. István- és Szt. László-társulatoknak, elnöke az akadémia második szakosztályának és a történelmi társulatnak, mely utóbbi főkép neki köszöni megalakulását. E mellett utazgatott s lankadatlan szorgalommal gyüjtötte műkincseit, melyekből nagyon sokat az akadémai képtárának és a nemzeti muzeumnak ajándékozott. 1872. besztercebányai püspöknek nevezték ki, mely állásában az iskolaügy szervezése, főleg a nőnevelés emelése, a magyar közművelődés, az ipar és művészet fejlesztése körül hervadhatatlan érdemeket szerzett magának. 1878. az országos közoktatásügyi tanács elnöke, 1886. pedig a nagyváradi latin szertartásu egyház püspöke lett. Életében a polgári érdemek kimagasló jelvényei is diszítették. Valóságos belső titkos tanácsos volt, a Lipót-rend nagykeresztese és a hazai közbecsülés páratlanul magasztalt kegyeltje. Nevezetesebb művei az említetteken kivül: Deákmonostori XIII. sz.-i román bazilika (Pest 1860, akad. székfoglaló-értekezés); A középkori emlékszerü művészet története Magyarországon (u. o. 1863); Az egri megye régi székesegyháza (Eger 1865); Lonovits József érsek, magy. akad. igazgató és tiszt. tag emlékezete (Pest 1868); Magyar okmány-érdekességek (Századok 1867-68); Besztercebánya város műveltségtörténeti vázlata (u. o. 1867-75); Magyar mű- és történeti emlékek kiállítása (Budapest 1876); Veresmarty Mihály élete és művei (u. o. 1879); Magyar műveltségtörténeti tanulmányok (Budapesti Szemle 1876); A történelem s a magyar történeti szellem (elnöki beszéd a magy. történeti kongresszuson, Budapest 1885); A magyar szent korona és a magyar koronázási jelvények műtörténeti leirása (u. o. 1885). Irodalmi munkássága a legpontosabb részletességgel megirva: Zelliger A., Egyházi irók csarnoka c. művében. Életrajza u. o. és Vasárnapi Ujság, 1879, 11. sz. Az akadémiában Fraknói Vilmos tartotta fölötte az emlékbeszédet (akad. Évkönyv XVII. köt., 6. darab). Legbővebb életr. Pór Antaltól (Pozsony 1886).

2. I. Gáspár, esztergomi prépost, főesperes, szül. Szalkán, megh. 1762 dec. 30. A bölcsészetet a budai Szécsényi-papnevelőben, a teologiát Nagyszombatban végezte. 1733. dömösi, 1736. muzslai, 1742. földvári plébános lett. 1749. esztergomi kanono, később rákonyi c. apát, 1754. honti főesperes, 1760. szt. Györgyről nevezett prépost s főszékesegyházi főesperes. Halála után testét láncokkal körülfonva és szegekkel át meg át szurva találván, azt állítják, hogy ő volt az utolsó magyar aszkéta. Egy kéziratban maradt műve az esztergomi főegyházmegyei könyvtárban őriztetik. Cime: Neiner Bálint Világ-zsibvásárja, fordíttatott Ipoly Gáspár által. 1761. 2-r. V. ö. Zelliger A., Egyházi irók csarnoka.

Forrás: Pallas Nagylexikon