Ir nyelv és irodalom

Az ir nyelv a kelta nyelvcsoport gadheli vagyis nyugati ágához tartozik és mind a fenmaradt emlékek száma, mint pedig a ma élő ir nép nagy száma által nagyfontosságu. 1871. 800 000-re tették azok számát, akik irül beszélnek. Irásjegyeik a rómaiak, de sajátszerü alakban, melynek meghonosítását szt. Patriknak tulajdonítják. Irodalmi emlékei közül legrégibb egy szt. Patriknak tulajdonított himnus s általában korán a kereszténység befolyása alá jutott. Az ir költészet nevezetes tulajdonsága a rimnek igen korai használata; a próza legmagasabb fejlődését a krónikákban érte el. Midőn a boynei csata után Irország szabadsága és jólléte tönkre jutott, a bárdok is, kik addig az angol kormány üldözései dacára a nemzeti önállóság élesztői valának, elhallgattak. Az utolsók egyike Tuslogh Carolan volt (szül. 1670., megh. 1737.); költeményeit más bárdok dalaival együtt kiadta Thurlory Haraiman és mások (Irish Minstrelsy or Bardic remains of Ireland, Dublin 1831, 2 köt.). Kiváló érdeküek továbbá az u. n. féni költemények, melyeknek gyöngyei az u. n. Ossziani dalok, Irország legszebb emléke. Ezen epikus költeményeket Macpherson adta ki és a homeri kérdés mintájára ezek is sok vitára adtak alkalmat, melynek végeredménye az, hogy a kiadó irországi kútfőből merített ugyan, de a nép ajkáról ellesett dolgokon sokat simított. A krónikások és annalisták közül a legnevezetesebbeket kiadta O"Connor a Scriptores Rerum Hibernicarum c. gyüjteményében (Dublin 1814-26).

Forrás: Pallas Nagylexikon