Iránytű

Tájoló, delejtű, mágnestű (olaszul compasso, bussola); függélyes, finom csapon szabadon lengő megmágnesezett acél tű, mely mindig a mágneses déllő irányába helyezkedik. Mindig zárt, üveggel lefedett, rendesen kerek dobozban van, hogy a levegő mozgása ne háborgassa. Minthogy a mágneses déllő nem nagyon tér el a valóságos déllőtől, tájékoztatóul szolgálhat igen sok esetben. Állítólag erre a célra használták már a khinaiak Kr. u. a II. században (Klaproth). Nem biztos, hogy hozzánk a khinaiaktól vagy az araboktól származott-e s bár a XII. sz.-ban már használták olyan szekereken, melyeken a császárok utazták be birodalmaikat, mégis Gioja Flavio (másik szerint Giri v. Gira) nevü olasz hajóst tartják feltalálójának, illetőleg aki először használta volna (a XIV. sz. első felében). A mérnöki gyakorlatban v. egy kerek dobozban van, amikor a doboz kerületén teljes 360°-os szögosztás van, vagy pedig csak egy hosszukás, esetleg csőalaku szekrénykében, amikor csakis az illető műszernek, melyre az I. alkalmazva van, a mágneses déllőbe való állítására szolgál (l. Tachimetria). Az előbbi esetben vele vizszintes szögeket mérhetünk, t. i. a szög két szárának a mágneses déllőtől való elhajlását határozhatjuk meg. Különösen ott van nagy használhatósága, ahol nem lehet több irányban látni, mint p. erdőben, bányában stb. Használata a mérnöki gyakorlatban igen régi s hogy nem évült el teljesen a teodolit mellett, azt annak köszönheti, hogy kezelése igen egyszerü és azonkivül minden irány meghatározása független az előbbitől, tehát a hibák nem halmozódnak fel.

A hajó-I. egy fokokra és vonalakra beosztott, csilla-lapra ragasztott körlapból áll, mely a mágnestűhöz erősítve, azzal együtt mozog, forog és az irányeltéréseket egy a körlapon kivül, az I.-szelence belső részén levő jelzővonás (kormányvonás) segélyével mutatja. E kormányvonás (és a tű középpontja) egy a hajótűhöz párhuzamos sikban fekszik és tulajdonképen a hajótő irányát jelzi. A körlap, iránylap vagy szélrózsa, az alája helyezett mágnestűkkel együtt (rendszerint 4, de van sokkal több is) egy agátkőből álló ággyal, egy kemény fémcsúcson nyugszik és azon mozog, forog. Az egész szerkezet egy Cardano-féle tengelyeken mozgó réz v. sárgaréz szelencébe tétetik . Miután a mágnestű a kör lapjához van erősítve, a körlap maga a tűvel együtt mozog, anélkül, hogy a szemlélő a mágnestűt láthatná és a hajó vagy szélrózsa irányát, amelyben a hajó kormányoz, a szélrózsának azon vonalával jelzi, mely a szélrózsa egy pontját és az előbb említett kormányvonással összeköti és egyszersmind a hajótő vonalához párhuzamos sikban, vagy a hajó középvonalában elhelyezett I.-nél magában a tővonal sikjában fekszik. A körlap felülete 360 fokra vagy 32 vonalra osztatik, mely vonalak mindegyike egymástól 11° 15´ szög alatt hajlik el és külön elnevezéssel bir.

Ha a körlap két egymásra függélyesen álló és egymást a körlap középpontjában keresztező vonallal négy egyenlő részre osztatik, ugy ezen részek quadransoknak, az átmérők végpontjai pedig kardinális pontoknak hivatnak. A mágnestű északi polusától kiindulva, a jobb kéz felé, ezen kardinális pontokat észak, kelet, dél és nyugat névvel nevezik. A többi vonalaknak nevei ezen négy elnevezésnek különféle összetételéből keletkezik. Sokkal egyszerübb azonban az irányt a kardinális pontoknak érvényben tartása mellett, az észak és dél pontokból kiindulva, kelet v. nyugat felé fokokban, számokkal kifejezni. Kereskedelmi hajókon 3-4, ujabbkori hadihajókon 8-10 I. is van, melyek közül egy, megfelelő helyen felállítva, mint fő v. vezér-I. alkalmaztatik. A hajó-I.-knek sokféle neme van, melyek egymástól részint a kompenzáció minőségében, részint a mágnestűknek számában és mikénti elhelyezésében, v. abban is különböznek, hogy a körlap a levegőben lebeg-e, v. vizzel kevert spirituszban uszik (fluid compass). Ez utóbbinak használata az ujabbkori hajógépek forgása által okozott rezgések miatt nagyon elterjedt. L. még Galvanometer.

Forrás: Pallas Nagylexikon