Irodalom

(litteratura), az emberiség szellemi munkásságának az a köre, mely maradandó nyelvi alkotások (rendszerint irásba foglalt nyelvi termékek) létrehozásában nyilatkozik; I.-nak nevezzük az ily nyelvi alkotások bizonyos összegét is. A szerint, amint az egész emberiségnek, vagy csak egy-egy nemzetnek, vagy egy-egy kornak, egy-egy nemzedéknek, irói csoportnak ilynemü szellemi munkásságát értjük, szoktunk beszélni egyetemes (v. világ) irodalomról, nemzeti irodalomról, egy-egy kor irodalmáról stbl, továbbá formai és tárgyi csoportok szerint, költői és tudományos, történelmi, természettudományi irodalomról, egy-egy kérdés irodalmáról, hirlapirodalomról stb. Az I. körébe tartozik ugyan az iratlan irodalom is, egy-egy nép ősköltészete, a mai népköltés, mely a zenéhez, énekszóhoz füzi a maga szövegének állandóságát, s virágozhatik I. az irás feltalálása előtt is, amennyiben hivatásos énekmondók, rapszódok nemzedékről-nemzedékre fentartják és gyarapítják a nemzeti költészet kincstárát, de ez az irodalom csak költői irodalom lehet és kevés műformára szorítkozhatik. Az irás az I. fejlődésének igazi alapja, s nevezetesen a prózai irodalom létföltételeit az irás mesterségének ismerete adja meg, a könyvnyomtatás pedig kiterjesztette. Az I. jelentősége abban áll, hogy egy-egy nép, illetőleg az egész emberiség szellemi közössége testesül meg benne. Az I. oly eszköz, mellyel eszméinket, érzelmeinket és törekvéseinket, ismereteinket és eseményeinket egyrészt kortársaink közt általánosíthatjuk, másrészt az utókorra hagyományozhatjuk. Igy az I. az emberiség szellemi munkásságában a folyamatosságot, állandóságot, következetességet képviseli és biztosítja. Egy nemzet irodalma pedig ama nép hagyományait, törekvéseit foglalja össze, művelődését szolgálja s faji egységének fenmaradását biztosítja. Egy nemzet összes irodalmi termelése, általánosan véve, annak a nemzetnek az egyetemes irodalma, beleértve idegen nyelvü szellemi termékeit is. A mi régibb irodalmunk nagyobb része latin nyelvü, s azok a latin nyelvü iratok is, mint a magyar elme művei, a magyar irodalomhoz tartoznak. Szorosabban véve csak a magyar nyelvü irodalmat értik e néven. Sajátlag nemzeti irodalomnak azon irodalmi ágak összegét lehet neveznünk, melyeknek történelmében nemzeti felfogás és érzés nyilatkozhatik, igy első sorban a költői, azután a szónoki, filozofiai, történelmi irodalmat. Az egyes irodalmak hatnak egymásra, különösen a fejlettebb irodalmak a kevésbé fejlett vagy kezdetleges irodalmakra, igy hatott p. a görög irodalom a rómaira, s az egész antik irodalom főleg a renaissance óta az ujabb népek I.-ára, a mult században és azelőtt a francia a németre, a mult század végén a klasszikus és a nyugateurópai I.-ak a mienkre; de a nagy, kifejlett irodalmak is hatnak egymásra kölcsönösen, s éppen e szellemi közlekedés adja a világirodalmat. Irodalomtörténet az a tudomány, mely az I. keletkezését, fejlődését és alakulásait vizsgálja és magyarázza, kinyomozza az irodalmi jelenségek okait és összefüggését. Lehet ugyan az I.-történet tisztán leiró is, amennyiben mintegy csak külső képét adja az I. életének, előadván különböző változásait, ismertetvén az irókat és a műveket; sokkal tudományosabb és értékesebb azonban ennél az az I.-történet, mely az I. életének törvényeit, föltételti kutatja. V. ö. Magyar Irodalom, Világirodalom (szinkronisztikus áttekintéssel), továbbá Német, Francia irodalom stb.; a bibliográfiát is I. az illető cimek alatt.

Forrás: Pallas Nagylexikon