Ironia
(gör. eironeia), látszatos jóhiszemüség a beszédben, midőn
mintha tudatlanok volnánk a kérdésben, valainek nézetét, álláspontját
helyeseljük, holott az ellenkezőről vagyunk meggyőződve. De nemcsak a
tudományban, hanem a közbeszédben is lépten-nyomon találkozunk I.-val, amikor
látszólag éppen ellenkezőjét mondjuk annak, amit értünk, és értetni akarunk.
(«No hiszen szép!» «Ez derék, dicső művészet», «Jó madár», «te gyönyörüséges!»)
Az I. az ellentét erejével hat, s a látszatos beleegyezés voltakép kigúnyolása
az ellenfél gondolkodásának. Az I. azonban a gúnynak finomabb nemei közé
tartozik. Nagy szerepe van a költészetben, a szépirodalomban és a retorikában.
A komikus és a humoros iró igen gyakran I.-val dolgozik. Az I.-ban mintegy
utánozzuk annak a gondolkodása módját, akit gúnyolunk. De nyilatkozik I. a
tragikumban is, mikor a bukó hős belátja, hogy éppen az ő törekvései idézték
elő a katasztrófát. Ilyenkor mintegy a végzet üzi gúnyját a hőssel, mintha
mondaná: ime, ezt akartad, elérted. A tulságba vitt (és keserü) I. a
szarkazmus. Az I. megértése bizonyos foku műveltséget és tárgyismeretet kiván;
s azért csekélyebb értelmiségü közönség előtt az I. nemcsak kárba vesz, hanem a
félreértés miatt egyenesen az iróra vagy szólóra nézve lehet káros.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|