Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Iskolai éne... ----

Magyar Magyar Német Német
Iskolai éne... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Iskolai énektanítás

A művészi egyh. ének felé törekvés első jeleit mutatják a 17, századból fennmaradt orgonatabulatúrák (Kájoni, felvidéki kéziratok) s Esterházy Pálnak a 18. század elejéről ránk maradt gyűjteménye (Harmonia Caelestis 1711), majd később Haydn itteni működése (1761-1791) a főúri énekkarokban működő énekesek iskolázottságáról tanúskodnak. A székesegyházi, valamint a nagyobb templomi énekkarok a 18, századtól kezdve a legnagyobb művészi alkotásokat interpretálták (pl, Haydn Mihály és Dittersdorf Nagyváradon); a magyar egyházi zeneszerzők is hatalmas szerzeményekkel szolgáltattak anyagot a templomi karok működéséhez (Liszt: esztergomi és koronázási misék). A gregorián éneket megszakítás nélkül művelik és tanítják nálunk is, Ehhez alapvető munka Bogisich A ker. egyház ősi zenéje c. történeti műve; Haberl Magister choralis c. könyvét a pécsi növendékpapság fordította le s Glatt Ignác módszeres vezérfonalat is adott a gyermek-énekkarok részére. A Motu Proprio irányzatát szolgálja Kersch Sursum corda c. művének újabb kiadása; Birkle Suitbert (Seckau) A choralis ének katekizmusa c. munkáját pedig Meiszner Imre fordította le. Az egyházzenei gyakorlat felvirágoztatása s az egyházi énekkarok irányítása érdekében működik az Országos Magyar Cecília Egyesület (1897; újjáalakult 1926-ban). A protestánsoknál a római egyháztól átvett dallamokat (Geleji Katona: Öreg Graduál, 1636.) a korál-ének váltotta fel. A Goudimel nevéhez tűzött dallamokat Sz. Molnár Albertnek Béza és Marot után szerzett szövegére ma Is éneklik s tanítják, ezekhez járulnak a ?dicséretek néven felvett himnuszok. Ez irányban iskolai használatra Zákány-Sz. Nagy K., Szügyi J., Mihó L. stb, adtak ki hangjegyes gyűjteményeket. E korálok szöveg- és dallamszerinti revíziójára s átdolgozására a ref. egyház egyetemes énekügyi bizottságot szervezett, melynek munkálatait Fejes István Gyűjtemény c. alatt adta ki (1901). A ref. énekek harmóniás éneklésére elsőízben Maróthi György adott kézikönyvet (A soltároknak négyes notájik, 1743 [a 4-szólamú Goudimel-kiadások nyomán]). Azóta többen átírták e dallamokat különböző összetételű (leginkább vegyes) karra, részben iskolai használatra s vallásos műénekekkel kiegészítve; így: Ivánka Sámuel, Sz. Nagy Károly (magyarországi és erdélyi énekek), Oláh Károly és Sz. Nagy József, Szügyi József, Fövenyessy B., P. Nagy Zoltán, Borsay S. (erdélyi énekek), Varga József; Hodossy Béla, Sarudy O. stb. Az ág. ev. korálok iskolai tanításához (a szövegkönyveket nem említve) a dunántúli egyházkerület adta ki a dallamokat; ezt a célt szolgálja Szőnyi Tódor énekkönyve is; harmonikus feldolgozásban Altdörfer K. és Moesz G. adták ki a korálok gyűjteményét. A kisebb-nagyobb egyházakban, vagy azokkal kapcsolatosan újabban alakult énekkarok a protestáns énekköltészet művészi termékeinek adnak életet (Kováts Tibor: Karénekeskönyv). Az a hatalmas áramlat, mely az egyházi éneknek az egyház szellemében való művészi fejlesztésére s egyetemes népművelő hatásának érvényesítésére irányul s mely Európaszerte magasfokú egyházzenei iskoláknak adott életet, illetőleg virágzó zeneiskolák kebelében egyházzenei szakokat ( Kirchenmusik-Abteilung ) létesített: hazánkat sem hagyta érintetlenül. Zeneművészeti főiskolánkban már megalakulásakor (1873) felmerült az egyházzenei tanszak felállításának terve (a tanszak vezetésére Liszt F. a regensburgi egyházzenei iskola akkori nagynevű vezetőjét, Witt Ferencet óhajtotta megnyerni). A terv csak az 1928. évben vált valóra a főiskolával kapcsolatos egyházzenei tanszak s egyházi karnagy-képző tanfolyam felállításával, melyen a r. kath. jelöltek külön tanulmányi renddel szervezett (két-, illetőleg hároméves) tanfolyamon képeztetnek ki; míg a protestánsok a főiskola orgona-főtanszakával kapcsolatosan végzik kiegészítő, speciális tanulmányaikat. b) Az a hosszú küzdelem, melyet az újkorban a magyarságnak elébb léte és fennmaradása, majd alkotmányos szabadsága érdekében meg kellett vívnia, századokon át késleltette a nemzetben rejlő művészi erők érvényesülését. A 19. századtól, különösen annak második felétől kezdve azonban nagy lendülettel emelkedik anyagi és szellemi kultúránk s ebben szárnyakat kap az énekművészet is. Alkotó művészeink a dal- és dalmű-irodalom terén abszolút becsű műveket alkotnak, azokat faji zenénk sajátosságaival telítik, előadó neves énekművészeink Európaszerte bizonyságot tesznek a magyar énekművészet fejlettségéről, bár nyelvűnk elszigeteltsége a magyar dal egyetemes hatását bizonyára csökkenti. Alkotóművészet és művészeti iskolák kölcsönhatásaképp virágzó zeneiskolák keletkeznek, melyek mindenikében tanítják az éneket. Ezek kőzött első helyen kell említenünk a Mátray Gábor buzgólkodásából létrejött Hangászegyleti , mai nevén Nemzeti Zenedét (1840), továbbá a kolozsvári zeneiskolát, melynek szervezéséhen Erkel F. is tevékeny részt vett s a pozsonyit, mely időrendben a legelső; Budán énekakadémia néven alakult iskola a 60-as években; ezekhez a vidék nagyobb városaiban keletkezett zenedék egész sora csatlakozik (Szeged, Debrecen, Pécs, Temesvár, Arad, Győr, Kassa, Szabadka stb., l. Konzervatórium). Egyébként Pesten a 19. század elején több énekiskola is keletkezett, részint más iskolákkal kapcsolatban, részint társulatok vagy egyesek elhatározásából. Ily iskola volt a Thill Ferdinándé, ki Elemi karénektan címen (1855) már gyakorlókönyvet is ad a tanulók kezébe. Az Orsz. Zeneakadémiám (Zeneművészeti Főiskolán), az 1880. évben állíttatott fel az énektanszak, melynek ágazati jelenleg: a gyakorló-iskolai, előkészítő, akadémiai, operai és hangverseny-énektanfolyamok s az énektanári tanfolyam. Az akadémiai tanfolyam művészképző anyagában méltó helyet foglalnak el a magyar dalszerzők: Tarnap, Dienzl, Csiky, Székács, Liszt, Goldmark, Volkmann, Hubay, Szabados, Szendy, Mihalovich, Buttykay, Antalffy-Zsiross, Rékai, Várkonyi, Siklós, Radnai, Bartók stb. A magasabbfokú képzés igényeihez mérten kiváló tankönyvek, vezérfonalak jelennek meg; így az éneklés fiziológiai vonatozásait tárgyalják dr. Irsai A. (Az énekhang élet- és egészségtanáról), Szőnyi Tódor (Az emberi hang és annak kiképzése), dr. Tóvölgyi Titusz (Énekesek Orvosa); a solfége tanítására Szabados Béla és Molnár Antal írtak gyakorlókönyveket; a hangképzést célozzák Csiky János (Hangképzés), Farkas Ödön (Az énekhang) művei; a hallás képzésére Tóth Árpád (Vezérfonal) és Siklós Albert (Zenediktálás) adtak útmutatót; a magyar szöveg tiszta kiejtésére Molnár Géza és Szabados Béla műve (30 gyakorlat) vezeti el a tanulót. Teljes elméleti és gyakorlati énekiskolát irt Sik József, melynek elméleti része a művészi ének minden vonatkozását felöleli, gyakorlati része (I-V. köt.) vokalizációk és solfeggiók nagy instruktív gyűjteménye, a legkiválóbb szerzők műveiből szemelvényesen válogatva; e művet Szabadosnak a modern' stílust figyelembe vevő énektanulmányai', fejezik be. A tanulmányok kiegészítésére szolgáló klasszikus műdalok gyűjteményét Szabados Béla adta ki I-VIII, sorozatban. c) Köznevelési intézeteink legnagyobb része (a városi iskolákat kivéve) az egyház kezében lévén, templomi és iskolai ének sokáig szoros kapcsolatban állottak egy mással, utóbbiban lassankint a világi ének is helyet kérvén magának. Az elemi iskolákban sok helyütt a tanító egyúttal lelkész is, később az egyház kántora. A tanítás központi tárgya a hittan s ehhez csatlakozik az ének is. A kath. középiskolákban sokáig szintén csak egyházi énekeket tanítanak, melyekhez új szint ad az iskolai drámákban, a passió- és misztériumi játékokban előforduló karének. Szepesi Imre piarista Elemi karénektan c. könyve (Peischa Péter után, 1856) már sok helyes metodikai elvet valósit meg; Szívemelő és derítő énekek (1859. I-V. füzet) c. gyűjteményében itt-ott egy-egy magyaros dallam is kicsendül. Schmidt Péter Dallamok (1859) c. műve az ausztriai birodalombeli magyar elemi tanodák számára olvasókönyvek anyagát tartalmazza, ami által e tárgyak kapcsolata nyer kifejezést. A Zsasskovszky testvérek Egri énekkáté (1860) és Kis Lantos c. műveikben már nagy tudatossággal adnak teret a magyar népies dallamoknak is. A prot. kollégiumokban szintén az egyh. ének a tanítás anyaga (Sárospatakon - Comenius tanterve szerint - a hét több napjának délutáni óráiban egyh. éneket tanultak). Kézikönyvül némely helyütt- előbb Buchanan Psalmorum Davidis paraphrasis poëtica c. műve, majd a Maróthi könyve szolgált. Batizi András Kis Énekléstan c. műve részletes tanítási tervezetekben dolgozza fel az anyagot. Ivánka Sámuel Karénektan c. könyve a vasárnapi iskolák és népegyletek célját is szolgálni kívánja (u. attól Elméleti és gyakorlati énekiskola , 1868). Sz. Nagy K. és Zákány József Énekhangzatos könyv c.- műve (1846) az első rendszeres magyar énekiskolának tekinthető, sok helyes módszertani utalással. Emellett a kollégiumokban a kántus intézménye állt az énektanítás szolgálatában. Vezetője (prézes, praeses) a kántor, vagy külső énektanító, esetleg egy-egy felsőbb osztálybeli tanuló; a szólamok tanítóinak neve: protokántor . A kántus szerepel minden ünnepi alkalommal, de eljár temetésekre s házi vendégségbe is. A köznevelés állami szervezetének megindítása Mária Terézia nevéhez fűződik (I. Ratio Educationis, 1777; II. Ratio Educationis, Ferenc király, 1806); a Ratioban megállapított különböző fokú iskolák között különösen az un. elsőrendű vagy normális népiskolák szervezetében jutott hely az énektanításnak, minthogy ezekben' az iskolákban történt a tanítóképzés is s az ily iskolákban külön zenetanítót is alkalmaztak. Általános és egyetemes jellegű hatása azonban csak a kiegyezés utáni évek törvényes intézkedéseinek leheteti, melyekben a rendeletek (Organisations-Entwurf, 1849) kényszere helyett a nemzet akarata érvényesült. Az 1868. évi XXXVIII. t.-c. az éneket az összes népoktatási intézetekben kötelezővé tette. Ennek rendelkezései értelmében adattak ki ez iskolák tantervei, melyeknek legújabb kiadásai (népiskolai 1925, polg. leányiskolai 1908 és 1914, polgári fiúiskolai 1918 és 1927, tanítóképző intézeti 1923 és 1925) nemcsak a tanítás célját és anyagát állapítják meg pontosan, hanem a hozzájuk csatolt módszeres utasításokkal úgy az anyagot, mint az eljárást, a tanítás módját és eszközeit illetően is részletes tájékozást nyújtanak a tanítónak. Ugyancsak új tantervet kaptak az 1936. évi XXVI. t.-c. alapján a leány-középiskolák (gimnáziumok, líceumok és kollégiumok, 1927), melyekben az ének szintén az általánosan kötelezett tárgyak közé vétetett fel. Szabályrendelettel (1928) van megállapítva a fiú-középiskolák énektanítási anyaga, mely iskolák I. és II. osztályaiban az ének kötelező, rendkívüli tárgy. Mindeme tantervek és utasítások egységes alapgondolaton épültek fel s abban a célzatban is egyeznek, hogy az énektanítás a maga egész szelleme szerint szervesen illeszkedjék bele az illető iskolafaj tanulmányi rendszerébe. E tantervek nyomán fejlődik a kézikönyvek irodalma is, melyek a feldolgozott anyagban és módszerben követik a tantervek és utasítások rendelkezéseit. Az anyagot illetőleg egészen hátárazott törekvés van abban az irányban, hogy a tanulók a nép- és műköltészet jól megválogatott darabjait megismerjék és énekeljék; ami különösen a népdalokat illeti, ezeknek régibb és újabb gyűjteményei (P. Horváth A., Mátray, Szini, Arany J., Limbay, Kiss Á., Bartalus, Kan L., Vikár, Kodály, Bartók, Lajtha) didaktikailag is sok és jól értékesíthető terméket hoztak felszínre. - Módszer tekintetében a dalok és gyakorlatok, ez utóbbiakban a különböző gyakorlattípusok és zenei elemek egymást átszövő elrendezése tankönyveink legjellemzőbb tulajdonsága. A fentemlített un. relatív rendszerek közül a Chevé-féle számírásos rendszert Goll J., továbbá De Gerando A. dolgozták át; ez a rendszer nálunk nem tudott meggyökeresedni, - bár maga a számjelölés, mint metodikai segédeszköz kezdőfokon felhasználható. - Curwen rendszerére is legfeljebb a hangtáblák felhasználása emlékeztet. Nagyobb elterjedéshez jutott Weber rendszere (Sánctor D., majd Bátori L. átdolgozásában), melynek népiskoláinkban ma is sok híve van. Heinroth rendszerét Bartalus dolgozta át s jelenlegi népiskolai tantervünk anyag-meghatározásához is ez a rendszer ált legközelebb. Középfokú énektanításunk természetesen, bármely rendszer alapján kezdődjék is, a tanulókat igyekszik elvezetni az un. abszolút hangjelöléshez. A tankönyvek felhasználásához több vezérkönyv szolgál, melyek részint elméletileg, részint az anyag feldolgozásával gyakorlatilag tájékoztatják az énektanítót (Kacsóh P. [újabb átdolgozása Harmat-Karvalytól], Köveskuti, Sztankó stb.). Legtöbb középfokú iskolánkban (sőt itt-ott már népiskoláink felsőbb osztályaiban is) az un. osztályéneklés mellett, az összevont osztályokból alakult énekkarokban, a többszólamú énekek ápolása céljából a karénektanítás is helyet talált (erre egyébként tanterveink is utalnak); ez iskolai énekkarokban a magyar dal kultuszának, tehát faji zenénk konzerválásának s a jövő nemzedékre való átszármaztatásának jelentős eszközét kell látnunk. A középiskolai ifjúság az évről-évre rendezett ifjúsági dalosünnepélyen (dalversenyen) mutatja be ezirányú tanulmányainak eredményét; e dalosünnepeket a közokt. minisztérium áltál kinevezett intéző-bizottság rányitja. d) Az iskolai dalosünnepek gondolata elvezet a magyar dal azon buzgó híveihez, kik az újabban nagy lendülettel működő különböző dalegyesületekbe, ezek útján szövetségbe tömörülnek, hogy dall tanítva, dalt tanulva és dalolva fejlesszék a magyar dalművészetet és a magyar kardal-irodalmat s fejlesszék a hazafias érzést és nemzeti öntudatot: Az Országos Magyar Dalszövetség kebelébe (alakult 1867-ben) jelenleg 316 dalegylet tartozik, hatalmas tábort alkotva már eddig is kb. 16-17.000 dalosával. Minden egyes dalegyesület egy-egy iskolája a magyar dalkultúrának. Az iskolai énektanításnak gyakorlati kérdéseire, valamint az énekkultúrának a nép legszélesebb rétegeit átható terjesztésére vonatkozóan az 1928. évi III. egyetemes tanügyi kongresszus tett figyelemreméltó javaslatokat. Sztankó.

Szerkesztette: Lapoda Multimédia



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is