a 10 attikai szónak sorában a negyedik, szül. Kr. e. 436.; a
legnevesebb szofistáknak, egy Prodikosnak, Gorgiasnak stb. volt tanítványa.
Mivel félénk természete s hangjának gyengesége miatt politikai pályára nem
léphetett, szónoklattanító lett. Előkelő férfiak, irók (Filistos, Teopompos,
Eforos, Teodektes, Androtion), politikusok (Timoteos), fejedelmek (kiprosi
Nikokles) voltak tanítványai, akik iránta való hálájokat részint gazdag
jutalommal, részint állandó barátságukkal rótták le. Öreg kort ért s a
Khaironeia melletti ütközet (338) után halt meg, állítólag önmagára erőltetett
éhségben. 60 neki tulajdonított beszéde közül 21 maradt fenn, amelyek (a
régibbek) részint törvényszéki beszédek, részint (a későbbiek) politikai
tartalmuak; igy a Panegirikosz, amelyben egyetértésre buzdítja a görögöket,
hogy a persák ellen fölvehessék a harcot. Panathenaikoszában Athént dicsőíti;
Filipposzában pedig ismét a persák elleni hadjáratot sürgeti makedoniai Fülöp
vezérsége alatt; Szimmachoszában földieit a szövetségesekkel való
méltányosságra inti; Areiopagitikoszában a régi alkotmány visszaállítását s a
fiatalság szigoru fegyelmezését sürgeti; Archidamoszában pedig a spártaiakat
kitartásra buzdítja a tébeiek ellen, mig Enagoraszában és a Helene enkomionában
a dicsérő beszédre adott mintát; végül saját magáról, életéről, törekvéseiről
Periantidozeosz (birtokcsere) c. beszédében szól, amelyben önérzettel
tiltakozik ama vád ellen, hogy tanításával az ifjakat megrontja. Iskolája
különösen a próza-irodalomra volt hatással, s ő általa lett az attikai
nyelvjárás a prózai irodalomban uralkodóvá. Stilusa az u. n. középfoku (meszosz),
a csillogó szofisztikus előadásnak nemesült alakja, mely érdekességre és
stilisztikai tökéletességre törekszik; azért Demosthenesnek és Cicerónak is
mintája volt. I. nem annyira gyujtó hatást akar elérni irott beszédeivel,
miként a nyilvánosság előtt szereplő szónokok teszik, hanem a nyelvezet
választékosságával, a mondatok ritmusával akarja az olvasót gyönyörködtetni. V.
ö. Blass, Die attische Beredsamkeit (2 köt., 2. kiad., Lipcse 1892);
Müller-Donaldson, Gör. irod. tört. (ford. Récsi E., II. 138-150 Il.); Drerup
E., De codicum Isocrateorum auctoritate (Lipcse 1894). Kiadások: A Vulgatát
kiadta Wolf (Basel 1551), javítva ujabban kiadta Benseler-Blass (Lipcse 1882.)
Isk. kiadások: a Rauchenstein-Reinhardté (Berlin) és Schneideré (Lipcse).
Fordítók: Benseler (Lipcse 1855, 2 köt.), Christian (Stuttgart 1869); és Flathe
(u. o. 1869); nálunk: Molnár János (1783) és Schedel Ferenc (1822) a
Demonikoshoz intézett parainesist, Szabó István pedig négy beszédét fordította
(Intelem Demonikoshoz. Nikokleshez az országlásról; Nikokles v. a tanácsadó; az
Areopághoz), kétnyelvü kiadásban kiadta a Kisfaludy-Társaság (1846).
Forrás: Pallas Nagylexikon