Isokrates

a 10 attikai szónak sorában a negyedik, szül. Kr. e. 436.; a legnevesebb szofistáknak, egy Prodikosnak, Gorgiasnak stb. volt tanítványa. Mivel félénk természete s hangjának gyengesége miatt politikai pályára nem léphetett, szónoklattanító lett. Előkelő férfiak, irók (Filistos, Teopompos, Eforos, Teodektes, Androtion), politikusok (Timoteos), fejedelmek (kiprosi Nikokles) voltak tanítványai, akik iránta való hálájokat részint gazdag jutalommal, részint állandó barátságukkal rótták le. Öreg kort ért s a Khaironeia melletti ütközet (338) után halt meg, állítólag önmagára erőltetett éhségben. 60 neki tulajdonított beszéde közül 21 maradt fenn, amelyek (a régibbek) részint törvényszéki beszédek, részint (a későbbiek) politikai tartalmuak; igy a Panegirikosz, amelyben egyetértésre buzdítja a görögöket, hogy a persák ellen fölvehessék a harcot. Panathenaikoszában Athént dicsőíti; Filipposzában pedig ismét a persák elleni hadjáratot sürgeti makedoniai Fülöp vezérsége alatt; Szimmachoszában földieit a szövetségesekkel való méltányosságra inti; Areiopagitikoszában a régi alkotmány visszaállítását s a fiatalság szigoru fegyelmezését sürgeti; Archidamoszában pedig a spártaiakat kitartásra buzdítja a tébeiek ellen, mig Enagoraszában és a Helene enkomionában a dicsérő beszédre adott mintát; végül saját magáról, életéről, törekvéseiről Periantidozeosz (birtokcsere) c. beszédében szól, amelyben önérzettel tiltakozik ama vád ellen, hogy tanításával az ifjakat megrontja. Iskolája különösen a próza-irodalomra volt hatással, s ő általa lett az attikai nyelvjárás a prózai irodalomban uralkodóvá. Stilusa az u. n. középfoku (meszosz), a csillogó szofisztikus előadásnak nemesült alakja, mely érdekességre és stilisztikai tökéletességre törekszik; azért Demosthenesnek és Cicerónak is mintája volt. I. nem annyira gyujtó hatást akar elérni irott beszédeivel, miként a nyilvánosság előtt szereplő szónokok teszik, hanem a nyelvezet választékosságával, a mondatok ritmusával akarja az olvasót gyönyörködtetni. V. ö. Blass, Die attische Beredsamkeit (2 köt., 2. kiad., Lipcse 1892); Müller-Donaldson, Gör. irod. tört. (ford. Récsi E., II. 138-150 Il.); Drerup E., De codicum Isocrateorum auctoritate (Lipcse 1894). Kiadások: A Vulgatát kiadta Wolf (Basel 1551), javítva ujabban kiadta Benseler-Blass (Lipcse 1882.) Isk. kiadások: a Rauchenstein-Reinhardté (Berlin) és Schneideré (Lipcse). Fordítók: Benseler (Lipcse 1855, 2 köt.), Christian (Stuttgart 1869); és Flathe (u. o. 1869); nálunk: Molnár János (1783) és Schedel Ferenc (1822) a Demonikoshoz intézett parainesist, Szabó István pedig négy beszédét fordította (Intelem Demonikoshoz. Nikokleshez az országlásról; Nikokles v. a tanácsadó; az Areopághoz), kétnyelvü kiadásban kiadta a Kisfaludy-Társaság (1846).

Forrás: Pallas Nagylexikon