Isota
(olaszosan, de helytelenül Isotta is) Nogarola Veronensis,
humanista nő, az Apponyiak egyik ősanyja. Családja ősrégi, állítólag akkor
vándorolt Olaszországba Armagnac francia gróságból, mikor Nagy Károly
Desiderius longobard király ellen bejött. I. apja Nogarola Lénárt volt, anyja
Blanca, a padovai Boromeók családjából. A család két büszkesége I. és nővére
Zenevera. Atyjuk korán (1425 és 1433 közt) meghalt, anyjuk özvegyen maradt és
minden idejét gyermekeinek szentelte. Tanítóik közt volt Olaszország minden
kiváló pedagogusa, köztük Omonibonus Leonicensis és Martinus Veronensis. Már
16-17 éves korukban magukra vonták a humanisták figyelmét. Első fellépésük
1434-re esik. Hirök terjedt. Megismerkedtek Franciscus Barbarussal a velencei
humanismus legkiválóbb alakjával, majd Foscari Jakab közvetítése folytán a
hires Guarinussal (l. Guarino). 1438. Veronából a dühöngő pestis elől Velencébe
menekülnek és 3 évig tartózkodnak ott, ezentul aztán irodalmilag csakis I.
szerepel. Zenevera 1438 elején férjhez megy Brunoro Gambara bresciai nemeshez,
s a humanisztikus irodalom terén elhallgat. I. 1441-ben Veronába visszatérvén,
egészen a teologiai tanulmányokra adja magát. 1450. Rómába zarándokolt, és mint
Krisztus menyasszonya, a többi előkelő hölgy nevében ő szónokolt V. Miklós pápa
előtt. 1451. megismerkedett Foscarini Lajossal, a jeles velencei államférfiuval
és vele érdekes teologiai vitába bocsátkozott, melynek Aedus-féle kiadásában
egy elegia is van I.-tól Castes d"Azzanóról, a család hires tusculumáról (De
laudibus Cyaneiruris). I. meghalt 1466. és a veronai Szentszüz templomában
temették el. Irodalmi működése több mint 30 évre terjed és súlypontja a
humanizmusnál bevett szokás szerint az episztolográfiában keresendő. Irt sok
levelet, verseket, beszédeket (Szt. Jeromosról és a mantovai zsinat alkalmából)
s teologiai műveket. Arcképei számos helyen maradtak meg Olaszországban (Castel
d"Azzano, bolognai egyetem és egy XVI. sz.-beli a velencei Museo Civico-ban,
honnan az Ábel-féle kiadásba képét vették). Gróf Apponyi Sándor, a lengyeltóti
bibliofil, kinek nagyanyja, az ilyen nevü diplomata (l. Apponyi) neje Nogarola
Teréz grófnő volt: az összes műveket Ábel Jenő segítségével nagy fáradsággal
összegyüjtette és kritikai kiadásban, mely egyszersmind diszmű, közzétette. A
kétkötetes kiadásban megvannak Nogarola Angela és Zenevera munkái is. Cime: I.
Nogarolae Veronensis opera quae supersunt omnia. Accedunt Angelae et Zeneverae
Nogarolae epistolae et carmina (Bécs 1886). Ábel j. irt róla két értekezést:
saját akadémiai székfoglalóját (Budapest 1885) és egyet a Geiger-féle
Vierteljahrsschrift für Cultur u. Litteratur d. Renaissance (I., 3. 4.).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|