Isten igéje
Istennek szava, beszéde, kijelentése, s minthogy Istennek az
ótestamentomi prófétákhoz s szentirókhoz, majd az ujszövetségben az
evangelistákhoz, apostolokhoz intézett kijelentései a bibliában foglaltaknak,
innen I.-n az ó- és ujtestamentomi könyvek tartalmát értik. A protestáns
lelkészek egyházi beszédeik tételeit rendesen igy szokták megjelölni:
Elmélkedni fogok azon szent igék felett, melyek meg vannak irva... (a biblia
ezen és ezen könyvének ezen részében és versében). De van az igének egy más
értelme is. A héber dabar szó jelent beszédet, de egyszersmind eszmét is; az Alexandriában
élt zsidók Krisztus ideje körül a görög logosz szónak is ezen kettős értelmet
adták: szó, beszéd, eszme, idea; majd az ideát Plato értelmében vették, mely
által a világ teremtetett, majd Krisztus neveztetett logosznak, Isten fiának.
Igy azután a magyarban is az ige alatt értendő Krisztus is. «Kezdetben volt
amaz ige, és az az ige vala az Istennél, és az az ige Isten vala» - igy
kezdődik János evangeliuma.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|