Istenitéletek

v. középkori latinsággal ordáliák (Urtheil), célja az volt, hogy oly esetekben, midőn a biróság maga nem birta kideríteni az igazságot, ugyszólván magát az Isten hítta föl, hogy csodát miveljen a vádlottért s megőrizvén őt életveszélyes próbák közt is, ártatlanságáról bizonyságot tegyen. Nagy Gergely pápa 603. és IV. Orbán 1263. istenkisértésnek nevezte ugyan, s a zsinatok és püspökök is gyakran kárhozhatták az igazság földerítésének ilyen módját, a középkorban azonban ugyszólván minden nemzet szivesen alkalmazta. Intézését tehát, a párviadalok kivételével, most már a papság ragadta magához, hogy lehetőleg enyhítsen az eljáráson; az idézés és az itélet kimondása azonban a világi biróság feladata maradt. Legszokottabb alakjai: 1. az eskü, melyben a vádlott átkozódva hítta magára az Isten büntetését, ha nem mondana igazat. Magyarországban a legnagyobb súlyu esküt ott 1134. itélte meg a biróság s az utolsót ugy látszik 1304. 2. A tüzes vaspróba, melynek divatát talán nem a nyugatiaktól kölcsönözte, hanem egyenesen Ázsiából hozta magával a magyarság. A templom előcsarnokában v. cintermében (cemeterium) kellett a vádlottnak meghordozni egy 1-3 fontos tüzes vasat, melyet előbb megszentelt a püspök. Három nappal azelőtt már imádkozni, bőjtölni kezdett a vádlott, kezét pedig vászonba csavarták, hogy valami bübájos szert ne használhasson a vas izzó ereje ellen; a vásznat lepecsételték s a vádlottat szemmel tartották. Csak a próbánál bontották ki a kezét, de a próba után ugyanigy jártak el és csak harmadnap vizsgálták meg hivatalosan, megsérült-e, vagy sem. tehát ártatlan-e, vagy bünös. Ha próbaközben a vádlott heves fájdalmat érzett, nem mozdult ki a templomból, vagy megfutott, hogy büntetését el ne vegye. Esetleg mezítláb 6-17 izzó szántóvason v. égő máglyán keresztül kellett mennie v. éppen izzó vaskesztyüt felhuznia a vádlottnak. 3. A vizpróba kétféle volt; a vádlottnak vagy egy gyürüt, esetleg más tárgyat kellett kivennie egy üstből, melyben javában forrt a viz; vagy belenyugodnia, hogy kezét-lábát összekötve, vizbe dobják s bünösnek itéljék, ha fennuszott, mert akkor kétségtelenül boszorkány; és ártatlannak, ha elmerült. 4. A mérlegpróba alkalmával megmérték a boszorkányságról vádlottat; ha termetéhez képest valaki feltünően könnyebb volt, elitélték. A hidegviz- és mérlegpróba még 1728. is szerepel a szegedi boszorkányperekben. 5. A perdöntő párviadal csak nemeseknek volt megengedve s még a nőket és papokat sem vették ki kötelezettsége alól, csak azt engedték meg, hogy helyettest állíthassanak. Magyarországban mindig lóháton (máshol gyalog is) és rendesen a király és más előkelők jelenlétében történtek e párviadalok, melyeknek nyomaira nálunk még 1635. is akadunk. Ha nő vivott férfival, a férfiut övig gödörbe állították. Ezt tartották a legnemesebb istenitéletnek. Ellenben 6. a szent falat vagy harapás próbáját (judicium off?, panis adjurati, casibrodeum) csak tolvajokkal szemben alkalmazták. Az illetőnek átkozódva kellett lenyelnie egy darab szentelt kenyeret v. sajtot; ha hamarosan lenyelte s nem betegedett meg tőle, fölmentették, ellenkező esetben elitélték. Nálunk a boszorkányságról vádolt nő s egy becsületes asszony a birák jelenlétében vajas kenyeret adott kutyának, macskának; ha ezek nem nyultak a boszorkány kenyeréhez, bünösségét bebizonyítottnak tekintették. 7. Hasonló volt az áldozás próbája (purgatio per eucharistiam), de csakis papokkal és szerzetesekkel szemben. Meg voltak győződve, hogy azonnal meghal, ki az ostyát bünösen veszi magához. 8. A keresztpróba (judicum crucis) abban állt, hogy a pörlekedőknek a kereszt előtt kiterjesztett karokkal kellett állaniok s az volt a bünös, kinek karjai előbb lehanyatlottak. Főbb papok fejökre tett evangeliummal tisztázták magukat az ellenök emelt vád alól. 9. A sorsvetés próbája alkalmával egy sima és egy keresztes kockát vagy vesszőt tettek az oltárra, letakarták s azután egy ártatlan gyermekkel huzatták ki az egyiket. Ha a keresztest huzta, megbizóját ártatlannak nyilvánították. 10. A tetemrehivás (jus feretri), a magyar közönség előtt talán legismertebb Arany gyönyörü balladája óta. Ravatalra tették a meggyilkoltat s hogy ismeretlen gyilkosát kipuhatolják, odszólították a gyanusokat s bünösnek tekintették, kinek megjelenésekor a sebből felbuggyant a vér, vagy bármiféle változást véltek észrevenni a holttesten. - Mindezen istenitéleteket változataikkal együtt bizonyos szertartások közt hajtották végre. Az istenitéletek hazai történetének legfontosabb forrása az u. n. Regestrum Varadiense (l. o.), melyben 389 ilyen eset fordul elő; ebből azonban 67-et egyességgel intéztek el, aminthogy a papok és birák az eljárás megindítása előtt mindig is felszólították a feleket barátságos egyességre. Pörujításnak csupán a párviadallal eldöntött ügyben nem volt helye. Hazánkban a legtöbb ilyen itéletet a váradi, budai és aradi egyházakban tartották. Először Szt. László törvényei említik. Kálmán már meghagyta, hogy csak a püspökségek és nagyobb prépostságok székhelyein lehet alkalmazni. Az Árpádokkal együtt megszünt s a párviadalt kivéve, hazánkban eredeti alakjában nem alkalmazták többé; de némely esetben, p. a boszorkányperekben, még megmaradtak egyes vonások. Európaszerte a római jog felülkerekedése vetett végett az ordaliának.

Forrás: Pallas Nagylexikon