Ív

Az építészetben egy tetszőleges görbületü vonal, mely két vonalat v. pontot, legtöbbnyire fölül, összeköt. Az ív a boltozat profilja, mely ennek formáját, jellegét megadja (l. Boltív). Az ívnek legalsó, kezdő pontja, ahol az az egyenes szárhoz simul, a vállpont és ha az ív boltozva van, a boltozat vastagságának legalsó fekülapja a vállazó. Legfelső pontja a tető- vagy csúcspont; két legalsó pontja közötti legrövidebb távolság az ívköz, mig a csúcspont és a vállpontokat összekötő vonal közötti függőleges távolság az ívmagasságot adja meg.

Szerkezeti tekintetben a csúcsívnek az az előnye van a félkörív fölött, hogy a csúcsívvel különböző távolságukat egy magasságban lehet átívelni, ha az íveknek hegyesebb, avagy nyomottabb alakot adunk. 5. A kosárív a nyomott ívek közé tartozik és egy ellipszishez hasonlít; 3 középpontból szerkesztjük.

Vannak azonban szerkesztési módok, melyek a kosárívet több középpontból irják le. Az emelkedő v. hattyunyakalaku ív voltaképen kosárív, melynek két vállpontja különböző magasságban van. Különösen lépcsők aláboltozásánál alkalmazzák; szerkezete, meglehetősen szövevényes. Az arab építészetnek jellemző formái az u. n. patkóalaku ívek, vagyis olyanok, melyeknél az iv a középpontokat összekötő vonal alatt még tovább folytatódik; kétféle van: a félköríves patkóalaku iv és a csúcsíves patkóalaku ív .

A különböző építészeti stilusok az itt bemutatott ívformákat még többféleképen variálták, különösen pedig többszörösen meghajlították vagy karélyozták azokat. Igy p. a román építészet gyakran alkalmazza a félköríves karélyokból szerkesztett lóhere- és legyezőalaku íveket: a csúcsíves építészet a karélyokat csúcsívekből szerkeszti. A karélyok találkozásánál képződő nyulványt orrnak nevezik. A persa építészet gyakran alkalmazza a 17. ábrában bemutatott ívformát és ugy a csúcsíves, mint a barokk- és rokoko-stilus még igen gazdag változatosságu ívformákat is használ. L. még Árkád.

Forrás: Pallas Nagylexikon