Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Izabella... ----

Magyar Magyar Német Német
Izabella... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Izabella

1. Anjou Károly nápolyi király és Beatrix provencei őrgrófné leánya, 1264 táján született. 1270. már jelképileg a nála 2-3 évvel idősebb László magyar herceg (a későbbi IV. László) nejévé nyilvánították s neveltetés végett V. István udvarába küldték. 1272. a trónra lépő László már nejének nevezte s Izabella 1276 nov. 27. s 1277. szintén magyar királynénak irta magát. 1276 végén kezdte használni a magyarok előtt kedveltebb Erzsébet nevet, anyósától, Erzsébettől (l. o. VI. köt. 417.), megkülönböztetésül azonban ifjabb királynénak hítták. Atyja és a pápa továbbra is Izabellának nevezték. 1275. a szokott királynéi javakon felül még a Szepesség jövedelmét kapta. A királyné talán féltékeny is volt s nem egyszer követte a kalandokra járó IV. Lászlót; 1282 jan. 13. p. Köleséren (a mai Nagy-Szalontán) járt, a király kun barátjainak közelében. Ledér ura azonban mindjobban ráunt s 1286 végén a Margit-szigeten kolostorba küldte s ott fogolyként tartotta. Majs tárnokmester özvegye, Pál ó-budai kanonok s Ladomér szakács azonban itt is hiven szoltálták a királynét s vele volt az ország rokonszenve is. IV. Honorius pápa 1287 márc. 12. már el is készítette, de nem küldte el azt a levelet, melyben Ladomér érseket fölhatalmazta az egyház büntetéseinek alkalmazására, ha a király nem venné vissza I.-t, kit «a házassági hűség megszegésével, hogy idegen, hitetlen nőkkel annál szabadabban és szemtelenebbül vétkezhessék, elzáratott, étel, ital, ruházat és más szükséglet megvonásával sanyargat, szeméből könyet facsar, keblét sóhajra készti». A pápa halála (1287 április 3.) után a bibornokok kollégiuma lépett közbe és aug. 2. felszólította Ladomér érseket, szabadítsa ki és helyeztesse vissza jogaiba a királynét. Ezt az érsek meg is tette s az Esztergomba hozott I. királynét megillető tisztelettel látta, novemberben fegyvereseket szedetett érdekében s a főpapok s főurak budai gyülésén, melyet ő maga hivott egybe, kimondatta, hogy jogaiba visszahelyezik a királynét, ki pár nap mulva személyesen is jelen volt, midőn hivei Bátorkő várát (Veszprém vm.) elfoglalták. 1288 márc. 21. végre kibékült a király Ladomérral, maga a királyné azonban továbbra is Esztergomban maradt, még férjének 1290 jul. 10-én történt meggyilkoltatása után is. Csak 1300 juliusában, akkor hagyta el az országot s tért vissza Nápolyba, mikor unokaöccse, Károly Róbert nápolyi herceg mint magyar trónkövetelő kezdett szerepelni. Nápolyban a domokos-rendiek S. Pietro-zárdájában végezte életét. Gyermekei valószinüleg sohasem voltak s férje hidegségének egyik oka e körülmény lehetett.

2. I. királyné, Szapolyai János magyar király neje, I. Zsigmond lengyel király leánya, szül. Varsóban 1520 körül, megh. Gyulafehérvárt 1559 szept. 15. 1539 jan. 29. jegyezték el Krakóban János király követei, kik a Székesfehérvárra kitüzött koronázó országgyülésre kisérték, ahol 1539 febr. 23. a fehérvári nagytemplomban történt megkoronázása és összeesketése János királlyal. Az ünnepségek után Budára tértek haza, ahol János király udvarát tartotta. Hitbér fejében a királynénak lekötötte Solymos, Lippa, Déva, Csicsó, Küküllővár, Tokaj várát és uradalmát. A kassai harmincad jövedelmét és Debrecen városát is lekötötte neki, ez utóbbit a zálogban tartó Török Bálinttól 2 év alatt kiváltani igérvén. Mintegy másfél évig élt a királyi pár boldog házasságban, midőn János király 1540 jul. 22. Szászsebesen meghalt. A haldokló király hitvese és fia gyámjává Fráter Györgyöt (l. o.) és a rokon Petrovich Pétert nevezte ki kormányzói hatalommal. Az erdélyi három nemzet hűséget esküdött a királyné és fia iránt, a nemzeti párti magyar rendek a Rákos mezején tartott országgyülésen a csecsemő János Zsigmondot királlyá választották s nagykoruságáig az ország kormányát a királynéra s főbb tanácsosaira bizták. Ferdinánd, az ellenkirály, a váradi béke végrehajtását követelte, mely szerint Magyarország János király halálával egészen az ő kormánya alá volt bocsátandó. Majláth István erdélyi vajda a török portán fondorkodott I. ellen, kétséget támasztván az iránt is, hogy I.-nak János királytól fia maradt légyen. Csausz küldetett Budára, aki előtt a gyanu elhárítása végett a királyné fiát megszoptatta. Ferdinánd Buda vára ostromlására sereget küldött Fels Lénárd vezérlete alatt, amely azonban 1540 őszén hiába ostromolta a várat. I., hogy Fráter György türhetetlen gyámsága alól szabaduljon, kész lett volna a várat átadni a németeknek, de Fráter György a fondorlatokat meghiusítá. 1541 tavaszán Roggendorf által vivatta Ferdinánd Budát, de hiába. A vár felmentésére maga Szulejmán szultán érkezett nagy sereggel (1541 aug. 26.), aki a királyfit ó-budai táborába lekérette a királynétól s a várat csellel hatalmába vette (1541 aug. 29.) addig, mig a királyfi felnő, mert ily fontos várat nem lehet női kézen hagyni. I. fiával és gyámjaival Lippára, majd az erdélyiek meghivására Dévára s 1542 elején Gyulafehérvárra költözött. Erdély és a tiszántuli részek kormányzását az erélyes Fráter György vezette, ki a törökkel és Ferdinánddal is lehetőleg jó viszonyt igyekezett fentartani s a fiatal, tapasztalatlan királyné nevében teljhatalmulag intézkedett. I. Budavár a török által történt elfoglalása után maga is hajlandóságot mutatott a Ferdinánddal való kiegyezésre. Ferdinánd biztosai 1549. Oppeln és Ratibor sziléziai hercegségeket ajánlották fel a királyfinak, a királynénak 100 000 arany frtot kinálván jegyajándéka fejében. I. azonban most nem volt hajlandó a cserére s a törökhöz fordult védelemért. Fráter György azonban haddal ment Váradról a királyné ellen s őt és Petrovichot Gyulafehérvárt ostrom alá fogta s békeszerződésre kényszeríté, a segítségére rendelt moldvai és oláh vajdákat pedig s a budai basát a határszélekről visszaverte. I. kénytelen volt türni tovább is Fráter György gyámnokságát, aki 1551. megkötötte a szerződést Ferdinánddal Erdély átengedése felől. I.-nak 100 000 arany frt biztosíttatott hitbére fejében, a királyfinak Oppeln és Ratibor s nőül Ferdinánd egyik leánya. I. a szerződést elfogadta s a kolozsvári nagytemplomban az eddig nála levő magyar szent koronát Ferdinánd biztosainak átadta (1551 aug. 1.). I. aztán fiával Kassára ment, melyet a 100 000 frt lefizetéséig zálogban nyert. 1552 jun. elején kimentek Lengyelországba s ott I. előbb Varsóban, később Piotrkowban, majd a magyar határszéli wisznici várban lakott, fentartván az összeköttetést mind a törökkel, mely miatta Ferdinánd ellen háborut indított, mind magyar párthiveivel, akik Erdélybe visszakivánták. Az erdélyi rendek 1556 elején tartott országgyüléseiken elhatározták I. s fia visszahozását s küldöttséget indítottak érte Ilyvóba (Lemberg). 1556 okt. 22. királyi pompával tartotta bevonulását Kolozsvárra, ahol nov. 25-ére országgyülést hivott össze, amelyen a rendek neki ujra hűséget esküdtek s a kormányzást az ő, mint Magyarország törvényesen megkoronázott királynéjának kezébe tették le, 16 éves fiát az ő gyámnoksága alatt hagyván nagykoruságáig. Erdély különválása az anyaországtól ekkor lett véglegessé. Mindössze három évig élt és uralkodott még Erdélyben. Uralma nem volt békés és nyugodt, mert az uralkodásra vágyó Bebek Ferenc, Kendi Ferenc és Antal politikai cselszövényeket folytattak ellene az Erdély felett fönhatóságot gyakorló szultán udvarában, mignem I. ezeket Gyulafehérváron kivégeztette. I. főtörekvése arra irányult, hogy fiának az erdélyi fejedelemséget biztosítsa. A törökkel és a francia királlyal szövetkezve, nyerték vissza Erdélyt, az osztrák házzal kiegyezve óhajtotta azt megtartani s fiának osztrák hercegnőt akart szerezni házastársul. Gyulafheérvárt a székesegyházban temettetett el 1559 okt. 8., ahol diszes márvány sarkofágja, felette művészileg kifaragott fekvő szobor alakjával, a templom felszinén méltó kegyelettel őriztetik. (Arany forintjának képe az Érmek mellékletén látható.)

3. I. főhercegasszony, Frigyes főherceg pozsonyi hadtestparancsnok (l. Frigyes 35) neje, Croy Rudolf herceg (l. o.) leánya, szül. Dülmenben 1856 febr. 27. Férjével 1878 okt. 8. kelt egybe. I. jól beszél magyarul s a pozsonyi társadalmi élet elevensége sokat köszönhet neki.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is