Az izzó testek fényt gerjesztenek és igy a körülöttük levő teret megvilágítják. Ezen alapszik a villamos I., melyben a villamos áram az őt vezető testet a fehér izzásig felhevíti. Ugyanis a villamos áram a vezetőn áthaladva, azt az áram erősségének és a vezető ellenállásának megfelelően felmelegíti. Ha ugyanazon áram sorba, különböző ellenállásu vezetőkön megy át, az fog közülök legjobban felmelegedni, esetleg izzásba jönni, amelyiknek legnagyobb az ellenállása. Ily nagy ellenállásu és huzamosabb, egyenletes izzásra alkalmas test a vékony szénfonal, ha az elégés ellen oxigénmentes, leghelyesebben légüres térbe van csukva. Az I.-nál a szénszálat körtealaku, légmentes, átlátszó üvegedénybe zárjuk, és végeit gondosan oly fémdróthoz forrasztjuk, mely a villamosság bevezethetése végett az üvegkörtébe beolvasztható és kivül a foglalattal összeköttetésbe hozható. Eddig ily fémdrótnak tulnyomóan platinát használnak, mert ez melegedvén, körülbelül ugy terjed ki, mint az üveg és igy leginkább vagyunk az ellen biztosítva, hogy az egyenetlen kiterjedésből kifolyólag a beolvasztási helyen az üvegkörte megrepedezzék és vele együtt a lámpa is rövid idő alatt tönkre menjen. Ujabb időben vas- és aluminiumdróttal és számos ötvözettel is tesznek kisérletet.

Különös gondot kiván a szénszál készítése. Tulnyomóan növényi rostokból készítik, t. i. bambuszból, gyapotból, lenrostokból, sőt celluloseból, gelatinból és kollodiumból is. Ezen anyagokat a legváltozatosabb módon meghatározott méretü vékony szálakká alakítják, azután a kivánt patkó, csigatekercs, avagy M alakba hajlítják és ezután rétegenként szén- v. grafitpor között tégelyekbe rakják. Ezen tégelyekben légmentesen elzárva 1000-1400° C. egyenletes hőmérsékletben szenesítik. Az eképen elkészült szénszál még igen egyenetlen, miért is még homogénizálásra szorul. Ezt megelőzőleg azonban a villamos áram bevezethetése végett a vezető platindrótvégekkel látjuk el. E végből végeit szénlecsapással annyira megvastagítjuk, hogy ott izzásba nem jön és ezen végekhez csiptetik a platindrótot csőalaku végével.

A 2 szál helyzetét üveghidacska beolvasztásával szokásos rögzíteni. Ezután a szálat villamos áram átvezetése által izzítva, szénhidrogénekben gazdag fürdőkbe mártják, az ekép meginduló elektrolitikus folyamatban hidrogén szabadul fel, mig a szén a szálra rakódik és pedig a leginkább izzó legvékonyabb helyekre a legnagyobb mennyiségben. Ezen fürdőből a szénszál már egyenletes vastagságban kerül ki és kemény rugalmas szénréteggel van körülvéve. E kész szénszálat azután az üvegkörtébe forrasztják be, mig a felső végén hozzáforrasztott üvegcsőnél fogva a levegőnek utolsó maradékát is a legpontosabb légszivattyukkal kiszivják belőle. Szivattyuzás közben a szénszálat váltakozó irányu árammal folytonosan izzítják, hogy igy egyrészt a szénszálból minden gázat eltávolítsanak, másrészt a levegőt lehetőleg kiterjesszék. Szokás még az oxigén lehető eltávolíthatása végett nitrogéndus gázt bocsátani az üvegkörtébe v. az oxigént foszforral elégetni. Ha a fénytünemények az elérhető hioltságot jelzik, a körtén lévő csövet leforrasztják és gondosan zárják. Az üvegkörtéken látható üvegcsúcs ezen leforrasztott cső maradéka. Az eképen elkészült lámpához alul még a fémfoglalatot gipszelik hozzá és azután megvizsgálják és besorozzák. A megvizsgálás abban áll, hogy a mintalámpával fénymérőkészüléken összemérik és a mérés eredményének megfelelő felirással ellátva, mint kész árut besorozzák.