Jaffa
(Jafa, Jafo, Joppe), város Sziriában, 55 km.-nyire
Jeruzsálemtől, mellyel vasut köti össze, a Földközi-tenger partján, mintegy
10000 lak., akiknek 8/10-ed része mohammedánus. Az
amfiteátrumszerüen épült város a környékén levő narancs-, citrom-, füge-,
gránátalmafákkal teleültetett kertjeivel messziről szép látványt nyujt; belseje
azonban komor és sötét. Kikötője nehezen hozzáférhető és a szeleknek nagyon ki
van téve. Főfontossága abban áll, hogy Jeruzsálemnek szolgál kikötőül. Körfalai
düledezőben vannak. J. már a Kr. e.-i 2000 éves föliratokban is előfordul. A
Perseus és Andromedáról szóló görög mondák székhelyéül J.-t tartják. A
feniciaiak egyik fontos kikötőhelyükké tették. A zsidók a maguk számára csak
Judás Makkabeus alatt foglalták el, ezután csakhamar a rómaiak hatalmába
került. Julius Caesar visszaadta a zsidóknak. Kr. u. 6. római kormányzó uralma
alá jutott. Konstantin császár püspöki székhellyé tette. Az I. Balduin által
megerősített várost először Melek Adel vette el a keresztesektől; 1204. azonban
ezek birtokába került vissza. 1228. II. Frigyes és 1252. Szt. Lajos
megjavíttatta erődítményeit. 1267. Bibarsz végleg elfoglalta és erődítéseit
lerombolta. 1799 márc. 6-án a franciák rohammal vették be és 4000 albán katonát
lőttek agyon, mint esküszegőket. 1838. földrengés rongálta meg.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|