Jambusos költészet

(jambikus költészet), költői műfaj a görög irodalomban, az elegia (distichon) után felmerült átmeneti forma az epikától a lirához. Kezdőjeül a paroszi Archilochost tiszteli a hagyomány (Kr. e. 650 körül), kinek az amorgoszi Simonides és az efezusi Hipponax voltak követői. A J. kifejlődése jelentős korszak volt a görög költészetben. A régebben kizárólag epikai költészet naiv és objektiv jellemü volt; az elegia vegyített közbe alanyi, de még mindig naiv vagy érzelmes hangot s a stil még mindig epikai, némileg ünnepies volt. A jambus már lényegesen közelebb állt a közélet nyelvéhez, s e köznapi nyelven szubjektív felfogás nyilatkozott meg, az ironia és gúny finomabb és erősebb változataival. Ez irányt külsőleg a jambusi mérték, belsőleg a bíráló és gúnyoló alanyiság felszabadulása jellemzi. J. egyszersmind a. m. gúnyköltészet. (V. ö. Görög irodalom, VIII. köt., 165. l.)

Forrás: Pallas Nagylexikon