Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
János... ----

Magyar Magyar Német Német
János Johann
János Johannes
János & Jan... Hans

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

János

1. Abisszinia császára, szül. 1832., megh. 1889 márc. 8. Tulajdonképen Kasszai-nak hívták és a lastai fejedelem, Gobesieh nevében kormányozta Tigré-t. 1867. fellázadt ura ellen és Tigré független fejedelmének jelentette ki magát. Midőn 1868. az angol tábornok, Sir Robert Napier, Tódor, Abisszinia császárja ellen indult, Kasszai rögtön alkudozásokba bocsátkozott az angol főparancsnokkal, kivel személyesen is találkozott. Napier Tódoron győzelmet aratott, s midőn az agyonlőtte magát (1868 ápr. 14.), Kasszai a kedvező helyzetet kizsákmányolta és Napiertől távozása előtt fegyvereket kapott. Miután Kasszai déli Abisszinát volt urától, Gobesieh-tól, elfoglalta, és a többi főnököket is meghódolásra kényszerítette, 1872 febr. 1. felvette a János és a «Negus Negeszt» (a királyok királya) nevét. 1875-1878. az egyiptomiakkal viselt szerencsés háborut, Masszaua birtokáért pedig az olaszokkal. A máhdista felkelés végzetes volt J.-ra nézve: Makallénál kapott sebe következtében meghalt.

2. J., a Földnélküli, Anglia királya, II. Henrik legifjabb fia, szül. 1166 (v. 1167) dec. 24., megh. Newarkban 1216 október 19. Atyja tréfásan «fölnélküli»-nek szokta őt nevezni, mint akinek, mint legifjabbnak nincsen kilátása a kormányra, noha J.-nak mindjárt születésekor terjedelmes földbirtokokat ajándékozott. Oroszlánszivü Rikárd 1199. halálos ágyán, bátyjuk 12 éves fiának, Gottfried bretagnei herceg mellőzésével utódjának nevezte ki J.-t. J. zsarnok szeszélyü, akaratos és boszuálló fejedelem volt. 12 évi házasság után elvált első feleségétől és nőül vette Izabella angoul?mei grófnőt, Le Brun Hugo de la Marche grófjának menyasszonyát. A megsértett vőlegény közös hűbérurukhoz, II. Fülöp Ágost francia királyhoz fordult a sérelem orvoslásáért, ez pedig kapva kapott az alkalmon és J.-nak összes franciaországi birtokait lefoglalta. Ebből elkeseredett háboru keletkezett. Később (1208) a canterbury-i érseki szék betöltése miatt III. Ince pápával keveredett viszályba, melynek folyamában Ince pápa őt és országát átokkal sujtotta; az átok foganatosítását II. Fülöp készségesen magára vállalta. J. erre, alattvalóitól cserben hagyatva, a pápát hűbéres urának elismerte és Angliát tőle hűbérül vette (1213 máj. 15.). Egyuttal a pápával és IV. Ottó néet ellenkirállyal szövetkezve, II. Fülöp és annak szövetségesei, Hohenstaufi II. Frigyes császár ellen kezdett háborut, melyben azonban 1214 jul. 27-én Bouvines mellett teljes vereséget szenvedett. Az angol nagyok nem türhetvén többé hazájuknak megaláztatását, fegyvert fogtak és erre a teljesen magára maradt J., hogy koronáját megmentse, kénytelen volt a szövetkezett papságnak, nemességnek és polgárságnak kiváltságait és jogait a Magna chartában (l. o.) elismerni, több rendbeli királyi jogról lemondani és egyáltalában javulást igérni (1215 jun. 15.). Nemsokára azonban a szabadságlevelet a pápa által érvénytelennek, nyilváníttatta. Csakhogy most az angolok Fülöp Ágost idősebb fiának, Lajosnak ajánlották fel a trónt, ki 1216 máj. ki is kötött Angliában és Londonban uj alattvalóinak hódolatát fogadta. J. gyáván Newarkba futott, hol a halál, falánkságának következményeként véget vetett életének. Kiskoru fia, III. Henrik követte a trónon.

3. J. (I.), Tzimiskes, bizanci császár (969-976), II. Phokas Nikephoros rokona és utóda. Előbb II. Romanus császár hadvezére volt, 969. pedig testvéröccsét, Phokas Nikephorost Theophano császárnő felhivására meggyilkolta s maga ült a császári székbe. Diadalmas hadjáratai által a birodalomnak fontos szolgálatot tett. A táborban töltötte uralkodásának java részét és az oroszok, bolgárok és szaracénok fölött több alkalommal diadalt ült. 976. diadalmenetben vonult be Konstantinápolyba mint a birodalom megmentője és a kelet legyőzője. Alig néhány hónappal később, valószinüleg mérgezés folytán, meghalt.

4. J. (II.), Komnenos J., bizanci császár (1118-1143). Másként Kalojohannes-nek (Jó Jánosnak) nevezték. Szerencsésen harcolt a birodalom ellenségei ellen. Legyőzte nevezetesen az ikoniumi szultánt és különösen a besenyőket. 1126. fogva Velence ellen harcolt, 1137. pedig Kilikiát foglalta el és Rajmundot, Antiochia fejedelmét kényszerítette hódolatra. J. Piroskát (Irénét), Szt. László magyar király leányát birta nőül, kihez később a megvakított Álmos herceg és több hive menekült II. István idejében; ezeket J. császár Makedoniának Constantia nevü városába telepítette. II. István ekkor Álmos herceg kiadatását követelte J.-tól, mit ez megtagadott. E miatt 1127 nyarán háborura került magyarok és görögök között. Kölcsönös győzelem és szenvedett vereség után a két fejedelem személyesen találkozott és békét kötött (1129 végén). Később Borics magyar trónkövetelő fordult J.-hoz segélyért, ki azonban abban az időben Sziriában viselt háborut és nemsokára Kilikiában elhalt. Utóda ifj. fia, Komnenos Manuel lett, ki alatt a magyar-görög ellenségeskedés fenyegetőbb alakot öltött. (V. ö. Pauler Gy., A magyar nemzet története, I. 303 s k. old.)

5. J. (III.), Dukas Vatatzes, niceai császár és cimzetes bizanci császár (1222-55), I. Laskaris Tódor veje és utóda. A konstantinápolyi latin császárság idejében utalkodott. Országa eleintén Niceára szorítkozott, de idővel visszafoglalta Tráciának és Makedoniának nagyobb részét, szintugy 1246. Tesszáliát s igy a bizanci császárság visszaállítását előkészítette. Elhalt Nimphaeonban, Bitiniában. Első neje, Laskarina Irene 1241. halt meg, második neje Anna vala, II. Frigyes császár természetes leánya.

6. J. (IV.), Laskaris, niceai császár és cimzetes bizanci császár (1258-61). Atyjának, II. Tivadarnak halála után 6 éves korában került a niceai trónra, de már egy évvel később Palaiologos Mihály (VIII.) hadvezérének hatalmába esett, ki őt 1261 dec. 25. megvakíttatta és bebörtönözte. Ezzel vége szakadt uralkodásának.

7. J. (V.), Palaiologos, bizanci császár (1341-1391). Palaiologos Andronikos (III.) fia, szül. 1330., megh. 1391. Kiskoru korában (1341) lépett a trónra, mint Kantakuzenos János gyámfia és veje. Apósa azonban csakhamar vetélytársa lőn és jóformán J. helyett uralkodott 1355-ig, amidőn végre J. apósát megbuktatta és kolostorba záratta. Egyuttal Kantakuzen Mátyás (sógora ellen) is viselt háborut. Hasztalan törekedett egyébiránt a törökök növekedő hatalmának gátat emelni. Drinápoly bukása után adófizető vazallusa lett I. Murad szultánnak (1370). Midőn őt fia, Andronikos (IV.) a tróntól megfosztotta, Murad szultán pártjára kelt J.-nak és visszaültette őt trónjára, melyet azután csekély megszakítással haláláig birt. L. Keletrómai birodalom.

8. J. (VI.), Kantakuzenos, bizanci császár (1341-54). Előbb II. és III. Andronikos császár minisztere és hadvezére volt, ennek halála után pedig a kiskoru V. Jánosnak gyámja lett. 1341 okt. 26. azonban Didymoteichosban (Trácia) császárrá kiáltatta ki magát minek 5 évig tartó háboru volt a következménye. E háboruban végül J. győzött, de csak török segéllyel tudta ellenfelét legyőzni. Az 1347. egyezségben különben V. Palailogos János és J. az uralomban megosztozkodtak. A török segély kialkudott bérében J. egyik leányát, Theodora hercegnőt küldötte Urchán szultán brusszai háremébe, másik leányát pedig császártársa, a fiatal J. vette nőül. Nemsokára azonban ujra kitört közöttük a versengés és ezzel együtt a polgárháboru, még pedig a szerbek elleni háboru folyamában, és midőn a törökök elleni háboruban Gallipoli elveszett, J. kétségbeesetten 1355. kolostorba vonult vissza, hol 1383. meghalt. Annak falai között némi irodalmi tevékenységet is fejtett ki. Történelmi feljegyzései a Corpus scriptorum hist. byz. c. gyüjteményben (3 köt. Bonn 1828-1832.) jelentek meg és az 1320-57. évek történetét foglalják magában. Azonfelül Christodulos álnéven keresztény apologiát irt a mohammedánusok ellen. V. ö. Parisot, Cantacuzene, homme d"état et historien (Páris 1845).

9. J. (VII.), Palaiologos, bizanci császár (1398-1402), IV. Andronikus trónbitorlónak fia és II. Manuel császár unokaöccse. Öregatyját, V. Jánost letaszítván (1390) a trónról, néhány hónapig maga bitorolta a hatalmat, de azután V. János megbuktatta. 1398 dec. 4., török segéllyel pártot ütött Manuel bátyja ellen, kit arra kényszerített, hogy uralmát vele megossza. Ez a társuralom azonban csak 1402 szept. 13-ig tartott, amidőn Manuel J.-t Lemnos szigetére számüzte. Később (1407) Tesszáliában és Makedoniában kárpótolta földbirtokkal; de J. még abban az évben kolostorba lépett. Megh. 1409 körül.

10. J. VIII.), Palaiologos, bizanci császár (1425-1448), II. Manuel fia. A törökök ellen a nyugati egyházzal való egyesülésben keresett oltalmat. E célból 1437. Olaszországba utazott és jelen volt a IV. Jenő pápa által előbb Ferrarába, később Firenzébe egybehivott zsinaton. A latin és a görög egyház közötti unió tényleg létre jött és 1439. Firenzében ünnepélyesen kihirdettetett; csakhogy J. azt a görög papság és saját népének ellenállása miatt nem volt képes végrehajtani. 1444. I. Ulászló magyar királlyal kötött szövetséget, de midőn királyunk Hunyadi Jánossal megindítá a nagy hadjáratot (mely őt Várnába vezette), cserben hagyta őket a görög császár. Uralma utoljára csakis Konstantinápolyra és annak határára szorítkozott.

11. J., brandenburgi-küsztrini választó-fejedelem (1553-71), kit rendesen Küsztrini J.-nak (Hans) neveznek, szül. 1513., megh. 1571. Atyja, I. Joakim halála után, a családi osztozkodás alkalmával Neumarkot, Lebust, Strenberget, Cottbust, Crossent és Züllichaut kapta. Ezekben meghonosította (1537) a reformációt, egy évvel később pedig a schmalkaldi szövetség tagja lett; de kikötötte, hogy politikai érdekekért nem fog táborba szállani. Mi több, a schmalkaldi háboru kitörésekor V. Károly császár csakugyan arra birta J.-t, hogy társai, a felségsértéssel vádolt protestáns fejedelmek ellen kardot rántson és a császárt a mühlbergi diadal kivivásában megsegítse. Később (1552) J. a császárral Metz ostromára indult. Céltudatosabb és több eredménnyel dicsekvő a belügyi kormányzása. Takarékos gazda módjára igazgatta országát és a küsztrini kamara-hivatal alapítása által különösen a mezőgazdaságot indította lendületnek.

12. J., briennei gróf, jeruzsálemi király, bizanci császár, l. Brienne (1).

13. J. v. a Rettenthetetlen, Burgundia hercege, Bátor Fülöp herceg fia, szül. 1371., megöletett 1419 szept. 10. Részt vett atyja életében (mint Nevers grófja) a francia keresztes csapatokkal Zsigmond magyar király háborujában a törökök ellen, és a nikápolyi csatában (1396 szept. 28.) török fogságba esett. (V. ö. Delaville de Roulx, La France en Orient, III. köt. 1886.) Bajazed szultán eleintén igen szigoruan bánt el vele, mignem J. huszonnegyed magával 200 000 arany fejében kiváltotta magát a fogságból. J. atyja halála után (1404) Burgundia hercege lett és három év mulva az elmebeteg VI. Károly (1380-1422) francia király, illetőleg ennek gyülölt mindenható tanácsosa (saját unokaöccse), Lajos orleansi herceg ellenében pártot ütött, minek elkeseredett polgárháboru lett a következménye. Elvégre J. az orleansi herceget Párisban 1407. orozva megölette és magához rántotta a legfőbb hatalmat és a dauphin nevelését is. 1440. rövid időre (a chartresi egyezségben) kibékült ugyan az Orleans-párttal, de már 1410. ujra tört ki köztük a háboru. Armagnac gróf hadakat toborzott a burgundi herceg ellen, és ama sereg is J. ellen foglalt állást, melyet vezéréről (Caboche-ról) Cabochienne-nek neveztek el. 1413. J. hatalma különösen Párisban annyira megingott, hogy az angolok karjaiba vetette magát és V. Henrik angol királyt az országba hivta (1415). Ő maga 1418. ujra hatalmába kerítette a fővárost és véres boszut vett az Armagnac-párt hivein. Egy évvel később Károly dauphin a Monsereau melletti Yonne-hidon való találkozásra hivta meg őt, mely találkozás alkalmával a dauphin hivei J.-t meggyilkolták. J. utóda Jó Fülöp lett.

14. J. (luxemburgi), cseh király (1310-1346), VII. Henrik német császár és brabanti Margitnak legidősebb fia, szül. 1296 aug. 10., elesett a Crécy melletti csatában 1346 aug. 26. Midőn atyja a német koronát elnyerte, a Henrik karintiai herceg kormányával elégületlen csehországi rendek Henrik császárt hivták meg a cseh trón elfoglalására, fiát, Jánost pedig IV. Vencel (Przsemislida) cseh király leányával jegyezték el. J. csakugyan nőül vette a neki ajánlott hercegnőt és két év lefolyta alatt (atyja helyett) a cseh uralmat megszerezte. Atyja halála után Bajor Lajos ellenkirály zászlajához csatlakozott, kinek oldalán 1322. a mühldorfi csatában is részt vett. Egyáltalában nagyszámu hadjáratot viselt, igy 1329. és 1337-ben, amidőn a német lovagrendnek sietett segélyére a zord Poroszországba. Ez utóbbi hadjáraton fél szemét vesztette, 1339-ben pedig teljesen megvakult, ami azonban harci kedvét le nem lohasztotta, s birtokszerzésre célzó szakadatlan alkudozásaiban nem igen feszélyezte. 1330-ban másodszülött fia, J. Henrik, Maultasch Margit, Tirol és Karintia urnőjét vette el feleségül; ő maga pedig Bourbon Beatrixot választotta második nejéül Párisban (1334). 1335. megjelent a fényes visegrádi kongresszuson, hol Róbert Károly mint békebiró ő közötte és Kázmér lengyel király között békét közvetített. J. ekkor 500 márka aranyért (melyet a magyar király fizetett meg Kázmér helyett), a lengyel trónra emelt igényeiről lemondott. Élte alkonyán J.-t több rendbeli csalódás érte. Fiát saját nejének ösztönzésére a karintiaiak elüzték, Margit pedig a császár fiához ment nőül, minek következtében a Luxemburgok és a Wittelsbachok között teljes szakadásra került a dolog. Mig J. fia, Károly, mint Bajor Lajos ellenkirálya lépett fel Németországban, addig az öreg J. VI. Fülöp francia királynak indult segélyére az angolok ellen. A Crécy melletti csata kezdetén J. két francia vitéz lovához köttette a saját lovát és igy ent neki az ellenségnek; a franciák azonban a csatát elvesztették és J. hősiesen küzdvén, elesett.

15. J. (I.), dán király, l. János (31).

16. J. (I.), francia király, X. Lajosnak utószülött fia, szül. 1316 nov. 15. és már negyed napra meghalt.

17. J. (II.), a Jó, francia király (1350-1364), VI. Fülöp fia és utóda, szül. 1319., megh. 1364 ápr. 8. Uralkodása alatt ujra kitört az angolokkal való háboru (1355) és III. Eduárd angol király hős fiát, az u. n. Fekete herceget küldte J. ellen. 1356 szeptember 19-én Maupertuis és Poitiers között csatára került a dolog, melyben maga J. is fogságba esett. Csak 1360., a bretignyi béke értelmében menekült meg a fogságból, de szabadságának ára gyanánt Guyenne és Poitou-n kivül 3 millió aranyat kellett volna fizetnie. A franciák minden igaz ok nélkül nevezik «Jó»-nak. Idősb fia, V. Károly követte őt a trónon. V. ö. Franciaország és a Száz éves háboru történetét.

18. J. (II.), Placidus Ferenc, Lichtenstein hercege, aki Ausztriában fekvő nagyterjedelmü birtokainál fogva egyszersmind a birodalmi tanács örökös tagja, szül. Eisgrubban 1840 okt. 5., Alajos herceg és Kinsky Franciska grófnő fia. Bécset választotta téli székvárosául, a nyarat pedig Eisgrub morvaországi kastélyában tölti. Bőkezüségének több izben fényes jelét adá. A bécsi tudományos akadémiának tiszteletbeli tagja, az aranygyapjas rend lovagja. Bécs városának remek képtárral kedveskedett, Kis-Ázsiába tudományos expediciót indított és több kórházat alapított.

19. J. (II.), nassaui gróf és mainzi érsek (1397-1419), IX. Bonifác pápa segélyével nyerte el érseki székét s megtörte a káptalan ellentmondását. Ellenfele, Vencel király ellen, összeesküvést szőtt és a pfalzi Ruprechtet léptette annak helyébe. Midőn pedig ez sem elégítette ki összes követeléseit, a marbachi szövetséget alkotta, mellyel szemben Ruprecht a rövidebbet huzta. Ruprecht halála után J. Jodocus morvai határgrófhoz szegődött és csak 1411-ben ismerte el Zsigmondot királynak. V. ö. Huckert, Die Politik der Stadt Mainz während der Regierungszeit des Erzbischofs J. II. (Mainz 1878).

20. J., osztrák J., spanyol hadvezér, rendesen: Juan d"Austria, V. Károly császár és Blomberg Borbála, a regensburgi polgármester leányának fia, született Regensburgban 1545 febr. 24., megh. Namur előtt 1578 okt. 1. Öt éves korában atyja Leganes faluban jómódu pórcsaládra bizta fiát, kik Geronimo név alatt nevelték. 11 éves korában J. Villagarciába, Ulloa-i Magdolna kastélyába került; V. Károly egyébiránt végrendeletében is megemlékezett fiáról, kit legidősb fiának és örökösének, II. Fülöpnek kegyébe ajánlott. Fülöp 1559. elismerte féltestvérét a Habsburg-család igazi sarjának és fejedelmi udvartartást rendelt számára, előbb Valladolidban, majd Madridban. 1568 óta maga állásokban kipróbálta a J. kétségtelen nagy tehetségét. Ez évben J. előszöt is az É.-afrikai kalózokkal hadakozott, akiket legyőzött. 1569 ápr.-tól 1570 nov.-ig a granadai mórok felkelését nyomta el. 1571. pedig ama világra szóló hadi vállalatnak került élére, mely hivatva volt a törökök tengeri hatalmának megadni a halálos döfést. Spanyolország, V. Pius pápa és Velence egyesült hajóhadát vezényelte a pogányok ellen. Kerülvén minden huza-vonát és hosszadalmas tanácskozást, a hármas flottát és alvezéreit, Doria János Andrást, Veniero Sebestyént és Marc Antonio Colonnát egyenesen a török hajóhad ellen vezette, melyet okt. 7. a Lepantói-öbölben talált, azonnal megtámadott s fényesen le is győzött. Mind amellett e nagy diadalnak hatása elmaradt: az «örök liga» kölcsönös féltékenységből felbomlott. J. még Tuniszt foglalta el (1573), de félévvel később ez a préda is ujra a törökök kezébe jutott. Fülöp király ekkor a felkelt németalföldi tartományok leigázását bizta J.-ra, aki 1577 április 7-én adta ki az u. n. Edictum perpetuumot, május 1-én vonult be Brüsszelbe és négy nappal később a lakosság hódolatát fogadta. Ámde a felkelők vezére, Orániai Vilmos nem ismerte őt el és J.-nak az ujra felkelt fővárosból Namurba kellett visszavonulnia. 1577 okt. a rendek is megtagadták az engedelmességet és letették főkapitányi rangjáról, mire a polgárháboru ujra kitört. 1578 jan. 31. J. ugyan (Gembloux mellett) diadalt aratott a felkelőkön, de II. fülöp, ki féltékeny szemmel kisérte nagyravágyó öccsének minden mozdulatát, nem támogatta kellőképen és igy J. a háborut csak lanyhán folytathatta. J. abbeli kalandos terve, hogy a fogoly Stuart Máriát kiszabadítja és vele egybekel, szintén leküzdhetetlen nehézségekbe ütközött. Elvégre minden oldalról csalódás érte és így ő reá nézve megváltásnak mondhatjuk, hogy Namur melletti táborában 1578 okt. 1. (ugylátszik mérgezés következtében) váratlanul elhalt. - J. Putlitz és Frankl hasonnevü drámáinak a hőse.

21. J., osztrák J., spanyol hadvezér, másként az ifjabb Juan d"Austria, IV. fülöp spanyol király és Calderona Mária szinésznő fia, született 1629 április 7-én, meghalt 1679 szeptember 17-én. Atyja megtette hadvezérré Portugália ellen, azután (1647-ben) Olaszországba menesztette a Masaniello-féle felkelés leveretésére, 1652-ben pedig a felkelt kataloniaiak ellen küldötte. 1656 óta J. spanyol Németalföldön harcolt a franciákkal. Az u. n. pirenei béke megkötése után J. ujra Portugália ellen küzdött, de Estremoznál Schomberg Frigyestől vereséget szenvedett és erre a vezényletről visszalépett. Utóbb Aragonia alkirálya lett (a kiskoru II. Károly helyett), II. Károly pedig első miniszterévé tette. V. ö. Leti, Vita di Don Giovanni d"Austria (Köln 1688).

22. J. József Fábián Sebestyén, osztrák főherceg és német birodalmi kormányzó, szül. 1782 jan. 20., megh. Grazban 1859 máj. 11-én. II. Lipótnak 6-ik fia. Korán mutatott hajlamot a katonai tudományok, a történelem, a természettudományok iránt; szellemének fejlődésére különösen Müller János történetiró volt hatással, ki abban az időben (1792 óta) Bécsben a hadügyminisztériumban volt alkalmazva. 1800 őszén bátyja, Ferenc császár és király, a Kray alatt a franciáktól megvert hadsereg vezérletével bizta meg, mire a még csak 19 éves főherceg dec. 3. Hohenlinden bajor falu mellett Moreau francia vezérrel megütközött, mely csatában 12 000 foglyot s mintegy 80 ágyut vesztett; Salzburgnál sem volt képes a franciákat feltartóztatni. A lunevillei béke után a bécsi mérnökakadémiának és a bécsujhelyi hadapródiskolának vezetésével bizták meg. Midőn 1805. ujabban tört ki a franciákkal a háboru, J. első gondja volt a hű tiroliak fölfegyverezése és a tiroli önkéntes csapatok szervezése. Sikerült is neki a franciák és a velük szövetkezett bajorokat több ízben megverni. Azonban bátyjának, Károly főparancsnoknak szavára kénytelen volt Tirolból kivonulni, hogy az Olaszországból Karintián át Bécs felé visszavonuló osztrák hadsereggel egyesüljön. De a szerencsétlen austerlitzi csata elhervasztotta reményeiket és a pozsonyi békekötésben Ferenc császár Tirolt és népét a bajoroknak engedte át. Az 1809. francia háboru kitörése után J. Jenő olasz alkirályt ápr. 16. a Tagliamento mentén és Pordenonenál visszaszorította, sőt Sacile mellett teljesen legyőzte, miközben alvezére, Chasteler, Tirolból üzte ki a franciákat és bajorokat. Azonban a németországi vereségek hirére kénytelen volt seregét visszavezetni. Megtört szivvel engedett a parancsnak és Veronából Grazon át Körmendre vezette seregét, mellyel most a magyar nemesi inszurrekció volt egyesülendő. A nádor máj. 9. tartott haditanácsában az inszurrekció táborhelyévé Győrt jelölte ki, melynek közelében azonban Jenő alkirály az inszurrekciót és J. hadát legyőzte (jun. 14.). J. főherceg erre vert hadával Komáromon keresztül Pozsony felé indult. Utközben előbb azt hagyták meg neki, hogy a franciák által Pozsonyban ostromlott Bianchi tábornokot segítse, amely feladatot J. főherceg junius 23-án meg is oldotta; sőt a Duna másik oldalán ütött francia tábort is készült megrohanni, midőn jul. 3-án ujabb parancsot kapott, hogy tüstént a Morvamezőre, Wagram felé siessen. Fáradt hadával ennek a parancsnak is eleget tett, de midőn jul. 6. a délutáni órákban Siebenbrunn falu és a csatatér közelébe érkezett, már késő volt; Napoleon ekkor 24 zászlóaljból és 100 ágyuból alló hadoszloppal az osztrák sereg centrumát már keresztül törte volt. A boszus Károly főherceg a késedelmező J.-ra hárította a csatavesztés vádját. A következő időben egy ideig a katonai nevelőintézetek igazgatásának szentelte munkásságát, de mert Hormayrral (l. o.) és más tiroli menekültekkel titkon az ország felszabadításáról értekezett, a bécsi rendőrség feljelentette. Ekkor gyanakvó bátyja, a császár, annyira megharagudott reá, hogy szigoru rendőri felügyelet alá helyezte, a politikától ugy mint a hadseregtől pedig ezentul távol tartotta. Csak 1815. kapott megint parancsnokságot Schwartzenberg herceg seregében és ostrom alá vette Hüningen várát, melyet aug. 26. megadásra kényszerített. A háboru befejezése után Angliába tett utazást s azután Bécsben, majd Bécsujhelyben, végre felváltva Grazban, avagy stiriai birtokán, Brandhofban lakott. 1827. Plochel Annát, az ausseei postamesternek leányát vette nőül. Grazban a tudományok emelésére és a képzőművészetek ápolására a Johanneumot létesítette. Az 1848-iki események az ősz férfiut is még egyszer tettre szólították. V. Ferdinánd Bécsből való elutazása napján császári helytartóvá nevezte ki (máj.); jun. 27. pedig a frankfurti parlament német birodalmi kormányzónak választotta a népszerü férfiut. Julius 11-én érkezett J. Frankfurtba és megalkotta az első felelős német minisztériumot. Miután pedig a német nemzet álma az egységes és alkotmányos hazáról eltünt, J. 1849 dec. 20-án lemondott tövises állásáról és Grazba tért vissza a magánéletbe. Özvegye, kit az udvar Brandhofen bárónévá és később meráni grófnővé tett, 1885 aug. 4. halt el. Egyetlen fiuk volt: Ferenc, meráni gróf, szül. 1839., ki 1861 óta tagja volt az osztrák felsőháznak; megh. 1891. - Grazban 1878. szobrot emeltek J. főhercegnek.

23. J. (I. J?o v. Jo?o), portugál király (1385-1433), Péter király természetes fia, szül. 1357., megh. 1433. A rendek 1383. kormányzóvá választották, 1385. pedig bátyjának, Ferdinándnak halála és Andeiro gróf és trónjelölt megöletése után a trónra került. Kasztilia királyát, Jánost, aki mint bátyja, Ferdinánd leányának férje, igényt emelt a trónra, 1385. győzte le, de a háboru csak 1411. ért véget. 1415 óta a mórok ellen is viselt háborut és Ceuta falain tüzte ki a kereszt jelét. Uralkodása alatt indította meg ifjabb fia, Tengerész Henrik, a nyugati Afrika és az Afrika körüli tengeri ut felfedezését célzó expediciókat. Portugália törvényeinek egy része J. uralkodása alatt jött létre. Fia, I. Eduárd lett utóda.

24. J. (II.), a Tökéletes, portugál király (1481-1495), szül. 1455., megh. 1495. Atyját, V. Alfonzot, 1481. követte a trónon. Művelt és erélyes, sőt erőszakos fejedelem volt; hogy trónját magának biztosítsa, rokonait sajátkezüleg agyonszurta. Emlékezetessé tette uralkodását Tanger meghódítása és Afrika partjainak felfedezésére célzó vállalatai által. Hajói Diego Cao kapitány alatt elérték a Kongo torkolatát. - 1486. Diaz Bertalan vezetése alatt a portugál hajók a Cap Tormentosáig jutottak, melyet utóbb J. Jóreménység-fokának nevezett el azon meggyőződésben, hogy az Indiai-oceán és a Kelet-Indiába vezető ut kapuja immár fel van fedezve. Udvarában megjelent Kolumbus Kristóf is, de ajánlatát, illetőleg kérelmét J. visszautasította. V. ö. Schäfer, Gesch, von Portugal. II.; Peschel, Gesch. d. Entdeckungen (2. kiad.).

25. J. (III.), portugál király (1521-57), Nagy Emánuel fia és utóda, szül. 1502., megh. 1557. Pártolta a tudományokat és a kereskedelmet s elődeinek nyomdokain haladva, a külkereskedés fejlesztésére fordított különös gondot. Alkirályi cimmel Indiába küldte Vasco de Gamát és Braziliát portugál gyarmattá tette. Ő állította helyre a coimbrai egyetemet. A szt. Jakab-lovagrendnek roppant birtokait a koronához csatolta. Behozta végül az inquiziciót.

26. J. (IV.), portugál király (1640-56), I. János fia és a Braganza-dinasztia megalapítója, szül. 1604., megh. 1656 jul. 31. Midőn Portugália népe megkezdé a spanyolok elleni szabadságharcot, mint választott király a mozgalom élére állott (1640), legyőzte a spanyol seregeket és felszabadította Braziliát (1654). Azontul békében uralkodott.

27. J. (V.), portugál király (1705-50), szül. 1689., megh. 1750 jul. 31-én. Mint Anglia és Ausztria szövetségese az utrechti békéig (1713) folytatta a spanyolok és a franciák ellen a háborut. J. egészen a papság uralma alatt állott és roppant összegeket fordított templomok és kolostorok építésére. Jutalmul a «leghűbb felség» cimet kapta a pápától. Utolsó éveiben Gaspard ferencrendü szerzetes szaván indunlt.

28. J. (VI.), portugál király (1816-26), szül. 1767., megh. 1826 márc. 10-én. Előbb elmebeteg anyja, Mária helyett, mint Portugália kormányzója, majd 1816-tól fogva mint király uralkodott. Midőn J. 1807. Angliához csatlakozott, I. Napoleon a Braganza-családot trónvesztettnek nyilvánította, mire J. az udvarral együtt Braziliába költözött. 1821. visszajött Portugáliába, legidősebb fiát azonban, Dom Pedrót, Brazilia kormányzásával bizta meg. E miatt már a következő évben támadtak Brazilia és Portugália között viszályok, melyek 1822 aug. 1. Brazilia teljes elszakadásával végződtek, melynek Dom Pedro lett a császára (okt. 12.). Brazilia és Portugália között 1825. Anglia közvetítésével egyezség jött létre, melyben J. király a Dom Pedro alatt önálló királysággá alakult Braziliának függetlenségét elismerte, egyuttal azonban a császári cimet vette föl. Néhány hónap mulva J. elhalt és trónját Pedro fiára (a braziliai császárra) hagyta, aki viszont leányára, Mária da Gloriára ruházta át a portugál koronát.

29. J. Károly Mária Izidor (Don Juan de Bourbon), spanyol infans, Don Carlosnak, a spanyol trónkövetelőnek másodszülött fia, szül. 1822 máj. 22., megh. Brightonban 1887 nov. 21. Bátyjának, Montmolin grófnak halála után 1861. annak igényeit örökölte a trónra, de ezeket 1868. fiára, Don Carlosra ruházta. Nőül birta estei Mária Beatrix főhercegasszonyt, szül. 1824.

30. J., sváb herceg (Parricida), II. Rudolf herceg és Ágnes, Ottokár cseh király leányának fia, Habsburgi Rudolf unokája, szül. 1290., halálának éve ismeretlen. Miután nagykoru lett, nagybátyjától, I. Albrecht királytól örökségének egy részét követelte. Midőn pedig Albrecht kérését megtagadta, J. boszut forralt ellene. Több svábföldi lovaggal egyetértve és Aspelt mainzi érsek által buzdíttatva, összeesküvést szőtt és midőn Albrecht 1308 máj. 1. éppen átkelt a Reuss folyón, J. cinkostársaival megrohanta a királyt s meggyilkolta. J. aztán Olaszországba menekült, a gyilkosság kézrekerített részeseit ellenben Albrecht özvegye, Erzsébet és leánya Ágnes, III. Endre magyar király özvegye, kegyetlenül megbüntették. János további sorsát homály fedi. Állítólag VII. Henrik királytól utóbb kegyelmet kért és kolostorban végezte életét. Schiller «Tell Vilmos» drámájában mint bünbánó földönfutót tüntette fel. V. ö. Mücke, Albrecht I. (1866).

31. J. (I.), svéd, norvég és dán király (1481-1513), mint svéd király II. J. - I. Keresztély király fia, szül. 1455., megh. 1513 febr. 21. Hatalmát a nagyok igen korlátozták, sőt Sten Sture svéd kancellár jóformán teljesen kiszorította az uralomból, mi miatt J. elvégre hadat viselt ellene, megbuktatta és magát 1497-ben Stockholmban svéd királlyá koronáztatta. Ezután a ditmarschok ellen harcolt. E háboruban öccse, I. Frigyes holstein-gottorpi herceg segítette e paraszt köztársaság ellen, azonban 1500 febr. 17. Hemmingstedtnél súlyos vereséget szenvedett. 1501. pedig a svédek pártoltak el rőle Sten Sture vezérlete alatt és vitéz feleségét, Krisztinát, Stockholmban megadásra kényszerítették. Erre Norvégiában is kiütött a lázadás, melyet azonban J. kegyetlenséggel elnyomott. Utóda gonoszlelkü fia, II. Keresztély lett.

32. J. (II.), svéd király, l. János I., az előbbi.

33. J. (III.), svéd király (1569-92.), Wasa Gusztáv második fia, szül. 1537., megh. 1592. Atyja Finnországot adományozta neki mint hercegnek. Bátyja, XIV. Erik azonban, ki 1560. lépett a svéd trónra, gyanakodott I.-ra, hogy ez apósával, Zsigmond lengyel királlyal a svédek között a katolikus vallást akarja meghonosítani s egyuttal a trónt a maga számára szeretné elfoglalni. Ezért J. herceget elfogatta és Gripsholmban elzáratta, de 1567. szabadon bocsátotta. Erre J. öccsével, Károly södermanlandi herceggel és több elégületlennel szövetkezve, bátyját Stockholmban elfogatta és a rendek beleegyezésével 1568. a trónt elfoglalta. (Eriket később nagyobb biztonság kedveért megmérgezte.) Trónralépte után a dánokkal békét kötött (1570), Oroszország ellen pedig 1580. Lengyelországgal szövetségében indított hadat, melyben Kareliát és Ingermanlandot elfoglalta és az 1583. kötött fegyverszünetben meg is tartotta. Katolikus feleségének kedvéért a katolikus vallásuaknak kedvezett, sőt utóbb titokban maga is áttért a katolikus vallásra és fiát, Zsigmondot is e vallásban neveltette. A rendek azonban arra kényszerítették, hogy a ref. vallásban megmaradt fivérét, Károlyt, fogadja maga mellé társkormányzóul.

34. J., az Állhatatos, szász választó-fejedelem (1525-32), szül. 1468., megh. Schweinitzben 1532 aug. 16. Ernő választó-fejedelem fia, testvérének, Bölcs Frigyesnek utódja. Frigyes császár udvarában nevelkedett és I. Miksa alatt a törökök és Velence ellen küzdött. Trónralépte után résztvett a német pórok lázongásának leverésében és aztán a reformáció terjesztéséhez fogott. 1530. személyesen nyujtotta át Augsburgban V. Károly császárnak az augsburgi konfessziót és nagy tevékenységet fejtett ki a schmalkaldi szövetség létrejötte körül.

35. J. Nepomuk Mária József, szász király (1854-73), Miksa herceg és pármai Karolinnak fia, szül. 1801 dec. 9., megh. Pillnitzben 1873 okt. 29-én. Ifjukorában jog- és államtudományokkal és a szépművészetekkel foglalkozott és különösen az olasz nyelvet és irodalmat tanulmányozta. Ezen tanulmányok gyümölcse Dante Divina Commedia német fordítása, melyet kritikai és történelmi jegyzetekkel ellátva Philaletes név alatt adott ki. (3 köt. 1839-49. és többször). Egyidejüleg Szászország belkormányzatában is fejtett ki tevékenységet. Már 20 éves korában lépett a titkos pénzügyi tanácsba és az első kamrába. 1830. átvette a szász nemzetőrség vezetését, 1831-től fogva pedig az államtanácsnak volt tagja. 1854-ben fivérét, a gyermektelenül elhunyt Frigyes Ágostot követte a trónon. Mint király nagy tevékenységet fejtett ki s mindvégig példaképe volt a kötelességtudó és fáradhatatlan fejedelemnek. Az 1855-iki igazságügyi szervezés, a vasuti hálózatnak nagyobbítása, a céhrendszer eltörlése tőle eredtek, sokat tett a lipcsei egyetem lendületéért is. Az 1866-iki osztrák-porosz háborut sajgó szivvel látta közelegni és családi hagyományához hiven, valamint Beust külügyminiszter tanácsára Ausztriával tartott. A szász sereg hősiesen küzdött a cseh vérmezőkön és az osztrák hadsereg oldalán hűségesen kitartott végig. I. Ferenc József ezért a prágai békekötésben melegen pártolta hű szövetségesének érdekeit és Szászországot területi megcsonkítástól megvédte. Az É.-német szövetségbe azonban be kellett J.-nak lépnie, melyben egyébiránt az uj viszonyok között is tekintélyes állást szerzett magának és országának. J. király neje Amália Auguszta bajor hercegnő volt (1822-77), kitől 3 fia és 6 leánya született. Legidősb fia, Albert, követte őt a trónon; leányai közül már csak kettő él. 1889. Drezdában lovas szobrot emeltek emlékének, melyet Schilling készített. V. Falkenstein, J., König von Sachsen (Drezda 1878); Falkenstein cikke, Allgem. Deutsche Biogr. (XIV. köt.); Böttischer-Flathe, Gesch. Sachsens (2. kiad.).

36. J., szász-weimari herceg, szül. 1570., meghalt 1605., az ifjabb weimari ágnak és a még ma is virágzó szász-ernesztini családnak törzsatyja. Eleintén közösen uralkodott Frigyes Vilmos bátyjával, annak halála (1602) óta egyedül.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is