János szentek

1. Keresztelő J., Jézus Krisztusnak előhirnöke, az agg Zakariás papnak és Erzsébetnek, a bold. Szüz közeli rokonának, egyetlen fia. Tiberius császár 15. évében a Jordán partján föllépett, bünbánatot hirdetve és utalva a Messiás közelgő országára; akik büneiket megvallák és hivei lőnek, azokat a Jordánban megkeresztelte. Jézus is megkereszteltette magát általa a Jordán vizében. Tevékenysége csakhamar föltünt a zsidóknak. Kemény szemrehányásokkal illetvén Herodes Antipást Herodiással való botrányos viszonya miatt, a sértett és boszut forraló Herodiás miatt feje vétetett. Az egyház jun. 24-én születésének, aug. 29-én pedig fővételének emlékét üli. Születésének emléknapja, mely a nyári napfordulat idejére esik, sok helyütt, különösen a német és szláv népeknél, még ókori pogány babonákkal függ össze. E babonás szokás, az u. n. szt. János tüze, melynek már sokszor voltak szerencsétlen áldozatai, abból áll, hogy napnyugta körül a mezőkön vagy dombokon tüzet raknak, melynek közepébe néha egy szalmavázat is tüznek; a körülállók örömmel nézik elégését s avval mulatnak, hogy a tüzön párosan át- meg vissza ugornak. Esti harangszóra pedig e tüzet szenteltvizzel kevert vizzel ismét eloltják. Az egész szokás valószinüleg maradványa e népek pogány ősei napfordulati ünnepének, melyet tüzzel (áldozati tüz), mely a nap szimboluma, ültek meg. Mások azonban keresztény eredetünek tartják e szokást; emléke akar u. i. lenni Ker. János ama hivatásának, hogy bizonyságot tegyen a világosságról (Ján. 1, 8.), vagy arra emlékeztet, hogy csontjait Sebastéban (Samaria) elégették és hamvait a mezőkre szórták.

2. J. evangelista, Zebedeus genezáreti halász és Salomé fia s az id. Jakabnak öccse, Jézus legkedveltebb tanítványa. Szül. valószinüleg Bethszaidában Galileában, hol atyjával és bátyjával maga is a halászmesterséget üzte. Andrással együtt ő is ker. János tanítványaihoz tartozott, de midőn ez Jézushoz, mint az igért Messiáshoz utalta, e kettő első tanítványaként Jézushoz csatlakozott. Jézus Jánost minden tanítványa fölött kitünteté szeretetével és bizalmával; lángoló buzgalmáért bátyjával együtt «boanerges»-nek, azaz mennydörgés fiának neveztetett Jézus által. János azon három kiválasztott tanítvány közé (id. Jakab, Péter, János) tartozott, kik a Tábor hegyén a szinváltozásnak és az Olajfák hegyén halálfélelmének tanui voltak. Mig a többi tanítványok elhagyták szenvedő mesterüket, ő hű lelkének rettenthetetlen bátorságával mindvégig kitartott: Máriával együtt a kereszt alatt áll, melyről a haldokló megváltó anyját az ő gondviselésére bizta. Az Ur mennybemenetele után Péterrel egy ideig Jeruzsálemben működött; midőn a templom diszkapujánál egy sántát meggyógyítottak, mindketten a szinedrium által elfogattak, de csakhamar szabadon bocsátottak. Később Péter apostollal Samariába ment, hol a bérmálás szentségét kioszták. Midőn a kisázsiai egyházközségek megfosztattak alapítójuktól, szt. Páltól, Efezusban telepedett le s innen kormányozta Kis-Ázsia egyházait. Domitian alatt (81-96) Rómába idéztetett s forró olajba dobatott, honnan sértetlenül kimenekülvén, Pátmosz szigetére számüzetett; Nerva alatt (96-98) visszatért Efezusba, hol igen nagy kort elérve 100 körül (Traján alatt, 98-117) bekövetkezett természetes haláláig meg is maradt. Elöregedvén, a szt. gyülekezetre elviteté magát, s mivel hosszabb tanításra már gyönge volt, halk hangon csak azt ismételgeté: «Fiacskáim, szeressétek egymást!» Emlékünnepét az egyház dec. 27-én üli. Miként a többi három evangelistának, ugy neki is van emblemája: a sas. J. neve alatt öt kánonikus irat van az Uj-szövetségben, t. i. egy evangeliom, három rövid levél, s a Jelenések könyve. Ez iratokra vonatkozólag az ujabbi bibliai kritika kimutatta, hogy az evangeliom, s a Jelenések könyve nem eredhetett egy és ugyanazon kézből.

3. Aranyszáju szt. J. (Chrysostomus), konstantinápolyi patriárka, a legkiválóbb egyházatyák és szónokok egyike, szül. 347., megh. 407 szept. 14. Antiochiában. Atyjának Secundusnak halála után szent életü anyja Anthusa részesítette kitünő nevelésben, mig Libanius és Andragathius a profán tudományokban, Meletius és Diodorus a teologiában voltak mesterei. Kezdetben a jogi pályára készült, azonban a keresztség felvétele után az egyházi pályára lépett; 386-ban szentelték pappá, mint hitszónok 12 évig működött szülővárosában, 398. pedig fényes hirneve folytán a konstantinápolyi patriárkai székre lett meghiva. E magas állásában hatalmas szónoklataival megszilárdította a jó erkölcsöket - a jó példával maga járván elől - kórházakat emelt a nép számára, a gótok vezére Gainas ellenében megvédelmezte az egyház jogait, hittérítőket küldött Szkithiába, Persiába és Palesztinába s kérlelhetetlen szigorral üzte el azon püspököket, akik simonia utján jutottak állásukhoz. Erkölcsi fölénye és szigora sok ellenséget szereztek neki. Igy alexandriai Theophilos és Epiphanius azzal vádolták, hogy az origenesi vitákban vétkeseknek vélt szerzeteseket pártolja s tanaikkal egyet ért. E végből 403. az u. n. tölgyfa melletti zsinatot hivták össze. Az ármány és főkép Eudoxia császárné boszuja, akit J. erkölcstelensége miatt többször megintett, kivitték Arcadius császárnál a főpap számüzetését. Ezt azonban a nép megakadályozta. Azonban egy ujabb beszéde által a császárné megint sértve érezte magát; J.-t ennélfogva ujabb perbe fogták s I. Ince pápa közbelépése dacára 404-ben számüzték, előbb Niceába, majd a Taurusz pusztáiba s miután itt sem engedett lángbuzgalma, a Fekete-tenger keleti partjaira Pitiuszba, ahol meg is halt. Emléknapja a kat. egyházban jan. 27., a gör. egyházban nov. 13. Művei mindenkorra az egyházi szónoklat remekei maradnak ugy a tartalom, mint a klasszikusokkal egyenlő sorban álló nyelvezete miatt. Tömérdek iratai közül a legkiválóbbak az ó- és ujtestamentomot magyarázó homiliái, erkölcstani művei s vagy 200 levele. Munkáinak első görög kiadása a Lavilius által 8 kötetben szerkesztett Etoni; második a Fronto Ducaeusé, amely 1613. 4. kötetben jelent meg s az eredeti szöveg mellett a latint is tartalmazza; legjobbik pedig a Montfaucon Bernát-féle kiadás (Páris 1728-1738, XIII. köt.) és az Abbé Migneféle 9 kötetes. Válogatott műveit kiadta Dübner (Páris 1861-62, 2 köt.). V. ö. Neander, Joh. C. (Berlin 1848); Thierry, C. et l"impératrice Eudoxie (Páris 1874); Böhringer, Die Kirche Christi u. ihre Zeugen (Stuttgart 1876).

4. Alamizsnás szt. J. (Joannes Eleemosynarius), szül. Ciprus szigetén 550 körül, később alexandriai patriárka lett 606-616. Mielőtt székét elfoglalta volna, szolgáit azon paranccsal küldé ki a városba, hogy «az ő urait» (a szegényeket értvén alatta) irják össze; ezek hétezernek névjegyzékét adták át neki, kiket ezután, mindenét nekik ajándékozva, gyámolított. Megh. 616 nov. 11., Ciprus szigetén, hová a persák elől menekült. Jótékonyságáért kapta az alamizsnás nevet. Holttestét a török császár Mátyás királynak ajándékozta, mire egészen a mohácsi vészig Budán tisztelték; ezután Pozsonyba vitetett át, hol a szt. Márton-templomban őriztetik. Emlékünnepe jan. 23., a görög egyházban pedig nov. 11.

5. Keresztes szt. J. (Joannes de Cruce), lásd Cruz (2).

6. J. szt. Joannes de Deo), l. Irgalmas barátok.

7. J. szt. Nepomuk, l. Nepomuk.

Forrás: Pallas Nagylexikon