János Zsigmond

(v. II. János), Magyarország «választott királya» és erdélyi fejedelem. Szapolyai János magyar király és Izabella lengyel kir. hercegnő fia, szül. Budán 1540 jul. 7., megh. Gyulafehérvárt 1571 márc. 14. Ifju kora viszontagságok és sok megpróbáltatás közt telt el (l. Izabella). Az ifju királyfi valóban kitünő neveltetést nyert, nyolc nyelvet beszélt, művészetkedvelő, kitünő bajvivó, jeles lovagló s felvilágosodott szellemü férfiu lett belőle. Izabella királyné 1559 szept. 15. meghalván, J. maga vette át az addig kettőjük nevében folytatott uralkodást. Tizenegy évi kormányzása az erdélyi fejedelemséget kifejlesztette s megszilárdította, a némettel szemben fegyverrel megvédte, a török szultán által önállóságát (a török fenhatósága mellett) elismertette (Szulejman szultán athnáméja, 1566) s a reformációt Erdélyben elterjesztette. J. első nevezetesebb uralkodói ténye a Ferdinánd királlyal már anyja, Izabella királyné által megkezdett kiegyezési alkudozás folytatása volt. Kivánta a császár-király leánya kezét, Ferdinánd örökösei kihaltával az egész Magyarországot, addig is a két magyar királyság közti határvonalul a Dunát. Ferdinánd nem engedetett s hadra készült, hogy Erdélyt elfoglalja. Heraclides krétai görög kalandort segédcsapatokkal ellátván, a J.-hoz hű Sándor moldvai vajdát általa megbuktatta (1561 nov. 14.), Erdélyben párthiveket s árulókat toborzottak s felkelést készítettek elő. Balassa Menyhértet, az Erdélyhez tartozó magyarországi részek Szatmárban székelő főkapitányát megvesztegették s átpártoltatták (1561 végén). 1562 elején megindult a hadjárat. A fejedelem serege bevette Hadad várát (1562 febr. végén), de márc. 4. megveretett Balassa M. és Zay kassai kapitány által. Erre a székelyek is fellázadtak régebbi szabadalmaik (adómentességük stb.) visszaszerzésére; de leverettek s régi szabadságuk eltöröltetett, a köznép elveszté nemességét s különleges jogaik megszüntettetvén, a többi erdélyi nemzetekkel egyenlővé tétettek. 1563. elején J. ujra követeket küldött Ferdinándhoz a félbeszakasztott alkudozások folytatására, de ő a királyi cimről lemondani most sem akart, Ferdinánd viszont leányát, Johannát, csak ugy akarta hozzáadni, ha J. a protestáns vallást elhagyja. J. azalatt megbuktatta Heraclidest, az ellene fondorkodó bitorló moldovai vajdát, akit az erdélyi hadakkal támogatott moldován felkelők Szucsava várából kiostromolván, 1563 nov. 5. kivégeztek. A magyarországi részekben is megujult a harc (1564). Balassa Menyhért a szatmári őrséggel Tokajt lepte meg, hogy ott ő szüreteljen. J. váradi kapitánya, Báthory István pedig meglepte és bevette Szatmárt, elfoglalta Nagybányát s Balassa M. családját fogságra vitte Erdélybe; J. maga is Magyarországra indult 12 000 emberrel, bevette Hadad várát s a temesvári pasától segítséget kapván, Kassáig mindent meghódított (1564 őszén). Az uj császár-király 1565 telén visszaadta a kölcsönt. Svendi Lázár 1565 febr. 11. elfoglalta Tokajt, Balassa (febr. 15.) Szerencset, majd Szatmárt, Nagybányát, Szilágycsehet. A hadra készületlen J. békealkut kezdett Báthory által Svendivel, akik megkötik az u. n. szatmári egyezséget, mely szerint J. lemond a királyi cimről, csak Erdély és a magyarországi részek fejedelmének irja magát, elismeri a császár-király fenhatóságát, Miksa egy bajor királyleányt adat hozzá nőül, az egymástól elfoglalt országrészeket kölcsönösen visszaadják s véd- és dacszövetséget kötnek a törökök ellen. A már elfogadott, csak formulázásra váró egyezséget a portáról visszaérkező Békés Gáspár akasztotta meg, aki a szultán védelméről és fegyveres segítségéről biztosította a fejdelmet. 1565 nyarán J. török segítséggel beveszi Erdőd várát (aug. 2.) és Szilágycsehet; de a török és Miksa császár-király között létrejött fegyverszünet megakasztja J. fegyverszerencséjét s az ősz folyamán Svendi Lázár az elfoglalt várakat, le Szilágycsehig, ismét visszahódítá. Miksa most azzal akarta a török pártfogását elvonni J.-tól, hogy követe Hosszutóti által a portán elárultatta a szatmári egyezséget. A szultán haragra gyulva, felelősségre vonta J.-ot, aki most arra a merész elhatározásra szánta el magát, hogy a maga kitisztázására személyesen megy a szultán elibe. A szultán nem kivánta Konstantinápolyba menetelét, mert maga indult 1566 tavaszán ujabb hadjáratra Magyarország ellen. Hogy J.-ot s az erdélyieket megnyerje, követe által fejedelmi jelvényeket küldött neki s egy ünnepélyes oklevelet (athnámét), melyben oltalmat igér a fejedelemnek s országának, biztosítja fejedelemválasztási szabadságát s annak megerősítését s adó fejében 10 000 forintot kiván. Az erdélyi fejedelemség ezen elismerése nagy örömet okozott Erdélyben s a fejdelem igen fényes kisérettel indult a szultán elibe, aki őt zimonyi táborában kitüntető szivességgel fogadta és ünnepeltette (1566 jun. 29.-jul. 1.). J. a dunamenti hadjáratban, melynek Szigetvár kiostromlása közben a szultán halála (szept. 4.) vetett véget, nem vett részt. Ő a felső Tisza vidékén hadakozott s Tokaj alá nyomult, de a szultán halála visszatérésre késztette, hogy az átvonuló tatárok pusztításaitól védje országát. 1567 elején megujultak a harcok a magyarországi részekben. Svendi jan. 14. bevette Szádvárt, az Erdélyben mulató Bebek György várát. J. hadaival Bebek György viszont Kővárat, aztán Nagybányát s a temesi pasa segédseregeivel egész Kassáig nyomult, vagy tiz várat megvévén. Győzelmes utjában az uj szultánnak Szelimnek, Miksa császár-királlyal kötött fegyverszünete akasztotta meg, melybe J. is belfoglaltatott, épp ugy, mint az 1568 febr. 17. nyolc évre kötött békében, melyben a J. által birt terület s Erdély szabad fejdelemválasztása biztosíttatott. J. most a belreformokra fordíthatta minden figyelmét. A vallásszabadságot már az 1557-iki tordai országgyülésen törvénybe iktatták s a protestáns felekezetek összeegyeztetetésére nemzeti zsinatok tartását határozták. Maga a fejedelem is korán a reformációhoz csatlakozott s a végén unitárius lett. Utolsó, Marosvásárhelyt 1571 jan. 6. tartott országgyülésén is kimondatá, hogy az isten igéje mindenütt szabadon prédikáltassék s igy Erdélyben a protestáns vallás általánossá lőn. J. a magyarság erősbítésére is sokat tett. Alatta magyarosodott el Kolozsvár, s olvadtak be Tordán, Enyeden, Deésen Alvincen, Borbereken a szászok a magyarságba. A törvényhozás nyelvét is ő tette magyarrá. J. utolsó nagyobbszabásu politikai ténye volt Miksa császár-királlyal való kiegyezése, az u. n. speyeri egyezség megkötése, mely szerint J. a királyi cimről lemond, Erdélyt, Bihart, Mármarost, Közép-Szolnokot és Kraszna vármegyét birandja, a császár valamelyik unokahugát nyeri nőül, a török ellen véd- és dacszövetséget kötnek, halála után Erdély szabadon választ vajdát, aki a császár-király véduralmát elismerje. J. elfogadta és megerősítette a szerződést, de az csakhamar azután bekövetkezett halála miatt életbe nem léphetett. Benne kihalt a Szapolyai-ház, az utolsó magyar nemzeti király s a lengyelek királyjelöltje utódnélküli nagybátyja (Zsigmond Ágost) halála esetére. 1571 máj. 24. az uj fejedelemválasztó országgyülésből temették el a gyulafehérvári székesegyházba, anyja mellé, a templomban máig is látható diszes sarkofág alá, egy belső kisebb koporsóba, melyen ezüst lemezre volt metszve dicsőítő irata (elogium). Hamvai a templom többszörös feldulása alatt szétszórattak, koporsója, ugy anyjáé is, most üresen áll. Egylapu tábori érmének és dénárának képe az Érmek mellékletén látható.

Forrás: Pallas Nagylexikon