(v. II. János), Magyarország «választott királya» és erdélyi
fejedelem. Szapolyai János magyar király és Izabella lengyel kir. hercegnő fia,
szül. Budán 1540 jul. 7., megh. Gyulafehérvárt 1571 márc. 14. Ifju kora
viszontagságok és sok megpróbáltatás közt telt el (l. Izabella). Az ifju
királyfi valóban kitünő neveltetést nyert, nyolc nyelvet beszélt,
művészetkedvelő, kitünő bajvivó, jeles lovagló s felvilágosodott szellemü
férfiu lett belőle. Izabella királyné 1559 szept. 15. meghalván, J. maga vette
át az addig kettőjük nevében folytatott uralkodást. Tizenegy évi kormányzása az
erdélyi fejedelemséget kifejlesztette s megszilárdította, a némettel szemben
fegyverrel megvédte, a török szultán által önállóságát (a török fenhatósága
mellett) elismertette (Szulejman szultán athnáméja, 1566) s a reformációt
Erdélyben elterjesztette. J. első nevezetesebb uralkodói ténye a Ferdinánd
királlyal már anyja, Izabella királyné által megkezdett kiegyezési alkudozás
folytatása volt. Kivánta a császár-király leánya kezét, Ferdinánd örökösei
kihaltával az egész Magyarországot, addig is a két magyar királyság közti
határvonalul a Dunát. Ferdinánd nem engedetett s hadra készült, hogy Erdélyt
elfoglalja. Heraclides krétai görög kalandort segédcsapatokkal ellátván, a
J.-hoz hű Sándor moldvai vajdát általa megbuktatta (1561 nov. 14.), Erdélyben
párthiveket s árulókat toborzottak s felkelést készítettek elő. Balassa
Menyhértet, az Erdélyhez tartozó magyarországi részek Szatmárban székelő
főkapitányát megvesztegették s átpártoltatták (1561 végén). 1562 elején
megindult a hadjárat. A fejedelem serege bevette Hadad várát (1562 febr.
végén), de márc. 4. megveretett Balassa M. és Zay kassai kapitány által. Erre a
székelyek is fellázadtak régebbi szabadalmaik (adómentességük stb.) visszaszerzésére;
de leverettek s régi szabadságuk eltöröltetett, a köznép elveszté nemességét s
különleges jogaik megszüntettetvén, a többi erdélyi nemzetekkel egyenlővé
tétettek. 1563. elején J. ujra követeket küldött Ferdinándhoz a
félbeszakasztott alkudozások folytatására, de ő a királyi cimről lemondani most
sem akart, Ferdinánd viszont leányát, Johannát, csak ugy akarta hozzáadni, ha
J. a protestáns vallást elhagyja. J. azalatt megbuktatta Heraclidest, az ellene
fondorkodó bitorló moldovai vajdát, akit az erdélyi hadakkal támogatott
moldován felkelők Szucsava várából kiostromolván, 1563 nov. 5. kivégeztek. A
magyarországi részekben is megujult a harc (1564). Balassa Menyhért a szatmári
őrséggel Tokajt lepte meg, hogy ott ő szüreteljen. J. váradi kapitánya, Báthory
István pedig meglepte és bevette Szatmárt, elfoglalta Nagybányát s Balassa M.
családját fogságra vitte Erdélybe; J. maga is Magyarországra indult 12 000
emberrel, bevette Hadad várát s a temesvári pasától segítséget kapván, Kassáig
mindent meghódított (1564 őszén). Az uj császár-király 1565 telén visszaadta a
kölcsönt. Svendi Lázár 1565 febr. 11. elfoglalta Tokajt, Balassa (febr. 15.)
Szerencset, majd Szatmárt, Nagybányát, Szilágycsehet. A hadra készületlen J.
békealkut kezdett Báthory által Svendivel, akik megkötik az u. n. szatmári
egyezséget, mely szerint J. lemond a királyi cimről, csak Erdély és a
magyarországi részek fejedelmének irja magát, elismeri a császár-király
fenhatóságát, Miksa egy bajor királyleányt adat hozzá nőül, az egymástól
elfoglalt országrészeket kölcsönösen visszaadják s véd- és dacszövetséget
kötnek a törökök ellen. A már elfogadott, csak formulázásra váró egyezséget a
portáról visszaérkező Békés Gáspár akasztotta meg, aki a szultán védelméről és
fegyveres segítségéről biztosította a fejdelmet. 1565 nyarán J. török
segítséggel beveszi Erdőd várát (aug. 2.) és Szilágycsehet; de a török és Miksa
császár-király között létrejött fegyverszünet megakasztja J.
fegyverszerencséjét s az ősz folyamán Svendi Lázár az elfoglalt várakat, le Szilágycsehig,
ismét visszahódítá. Miksa most azzal akarta a török pártfogását elvonni J.-tól,
hogy követe Hosszutóti által a portán elárultatta a szatmári egyezséget. A
szultán haragra gyulva, felelősségre vonta J.-ot, aki most arra a merész
elhatározásra szánta el magát, hogy a maga kitisztázására személyesen megy a
szultán elibe. A szultán nem kivánta Konstantinápolyba menetelét, mert maga
indult 1566 tavaszán ujabb hadjáratra Magyarország ellen. Hogy J.-ot s az
erdélyieket megnyerje, követe által fejedelmi jelvényeket küldött neki s egy
ünnepélyes oklevelet (athnámét), melyben oltalmat igér a fejedelemnek s
országának, biztosítja fejedelemválasztási szabadságát s annak megerősítését s
adó fejében 10 000 forintot kiván. Az erdélyi fejedelemség ezen elismerése nagy
örömet okozott Erdélyben s a fejdelem igen fényes kisérettel indult a szultán
elibe, aki őt zimonyi táborában kitüntető szivességgel fogadta és ünnepeltette
(1566 jun. 29.-jul. 1.). J. a dunamenti hadjáratban, melynek Szigetvár
kiostromlása közben a szultán halála (szept. 4.) vetett véget, nem vett részt.
Ő a felső Tisza vidékén hadakozott s Tokaj alá nyomult, de a szultán halála
visszatérésre késztette, hogy az átvonuló tatárok pusztításaitól védje
országát. 1567 elején megujultak a harcok a magyarországi részekben. Svendi
jan. 14. bevette Szádvárt, az Erdélyben mulató Bebek György várát. J. hadaival
Bebek György viszont Kővárat, aztán Nagybányát s a temesi pasa segédseregeivel
egész Kassáig nyomult, vagy tiz várat megvévén. Győzelmes utjában az uj szultánnak
Szelimnek, Miksa császár-királlyal kötött fegyverszünete akasztotta meg, melybe
J. is belfoglaltatott, épp ugy, mint az 1568 febr. 17. nyolc évre kötött
békében, melyben a J. által birt terület s Erdély szabad fejdelemválasztása
biztosíttatott. J. most a belreformokra fordíthatta minden figyelmét. A
vallásszabadságot már az 1557-iki tordai országgyülésen törvénybe iktatták s a
protestáns felekezetek összeegyeztetetésére nemzeti zsinatok tartását
határozták. Maga a fejedelem is korán a reformációhoz csatlakozott s a végén
unitárius lett. Utolsó, Marosvásárhelyt 1571 jan. 6. tartott országgyülésén is
kimondatá, hogy az isten igéje mindenütt szabadon prédikáltassék s igy
Erdélyben a protestáns vallás általánossá lőn. J. a magyarság erősbítésére is
sokat tett. Alatta magyarosodott el Kolozsvár, s olvadtak be Tordán, Enyeden,
Deésen Alvincen, Borbereken a szászok a magyarságba. A törvényhozás nyelvét is
ő tette magyarrá. J. utolsó nagyobbszabásu politikai ténye volt Miksa
császár-királlyal való kiegyezése, az u. n. speyeri egyezség megkötése, mely
szerint J. a királyi cimről lemond, Erdélyt, Bihart, Mármarost, Közép-Szolnokot
és Kraszna vármegyét birandja, a császár valamelyik unokahugát nyeri nőül, a
török ellen véd- és dacszövetséget kötnek, halála után Erdély szabadon választ
vajdát, aki a császár-király véduralmát elismerje. J. elfogadta és
megerősítette a szerződést, de az csakhamar azután bekövetkezett halála miatt
életbe nem léphetett. Benne kihalt a Szapolyai-ház, az utolsó magyar nemzeti
király s a lengyelek királyjelöltje utódnélküli nagybátyja (Zsigmond Ágost)
halála esetére. 1571 máj. 24. az uj fejedelemválasztó országgyülésből temették
el a gyulafehérvári székesegyházba, anyja mellé, a templomban máig is látható
diszes sarkofág alá, egy belső kisebb koporsóba, melyen ezüst lemezre volt
metszve dicsőítő irata (elogium). Hamvai a templom többszörös feldulása alatt
szétszórattak, koporsója, ugy anyjáé is, most üresen áll. Egylapu tábori
érmének és dénárának képe az Érmek mellékletén látható.
Forrás: Pallas Nagylexikon