Japán zene

Késő utóhajtása a kínai koreai zenének. Ezt a régi zenét ma már csak a négy japán muzsikus osztály legelőkelőbbje, a gakunin műveli; ennek sorából kerülnek ki a mikádó udvari zenekarának, a gagaku-nak tagjai. Egy másik kaszt a genin, a világi muzsikát műveli, a harmadik osztályt, az inakabushi-t a parasztok alkotják s a legalacsonyabb rendbe tartoznak a geishák. Mindegyik osztálynak megvannak a maga hangnemei és hangszerei. A legelőkelőbb japánok a héthúrú koto-n játszanak: ez kínai eredetű citerafajta lazán kifeszített húrokkal és mozgatható keresztlécekkel egy hosszúkás faszekrényen. A polgárnő hangszere a 13-húrú koto, a polgáré a skakuhahi, bambusznádból való egyenesfuvola 5 lyukkal, melynek hangmagasságát az alsóajakkal való félig vagy negyedrészben való befogás által lehet árnyalni. (Ezen a két hangszeren szerelmi duetteket adnak elő.). A geisha a shamizen-en, egy háromhúrú kis lanton játszik melynek hosszú nyele s kifeszített kutya- vagy macskabőrrel bevont szekrénye van. A húrokat, melyek sajátos orrhangot adnak, csontból való plektrummal verik. Minden menyasszony a hozományával egy koto-t vagy shamizen-t is kap. A shamizen-t, koto-t és kokyu-t - kis négyhúrú hegedű, melyen laza vonóval játszanak - trióban kamarazene-hangszerükül is használják; ez a többszólamúság azonban merőben harmóniátlan, heterofón. A húros hangszereken szomszédos húrokat egyszerre pendítenek meg, aminek nyomán akkordok képződnek. A japánok skálái - a kínaiakkal egyetemben - alapjában pentatonikusak s anhemitonikusak (fél-hangnélküli ötfokú skálák). A quart és a szeptim a félhang-közök ritkák, gyakran csak átmenetben szerepelnek, a nagy és a kis terc vagy szext ugyanegy dallamban együtt sohasem fordulnak elő s a 12 hangú kromatikus hangsort mint gyakorlati skálát egyáltalán nem ismerik. Hangnemek. A legrégibb skála f, g, a, c1, d1, f1; ez a gakuninok vallásos zenéjében kétféle hangolásban fordul elő: mint ryosen-hangnem; g, a, h, d, e, g és mint ritsusen; d, e, g, a, g, d, továbbá, mint későbbi kombináció eredménye, félhangokkal keverten (még mindig pentatonikusan) mint g, a, b, d, es, g (hirajoshi) a, b, d, es, g, a (ivato) és d, es, g, a, b, d (kumoi), valamint további kombinációkban, amilyen az akebono: g, a, b, d, e, g és olyan keveredésekben, melyek az egyes oktávokban különféleképp hangzanak, pl. a katokumoi (g, a, b, d1, g1, as1, d2, d2, es2, g2, a2) vagy a hirajoshi és kumoi keveredése stb. A hangjegyírás, melynek szabályai titkos tant alkotnak, csak a dallamvázakat rögzíti meg s ezeket az után az előadó szabadon cifrázhatja. Lényege a használandó húrnak, a gitár megfelelő érintőjének illetve a fuvola megfelelő nyílásának számokkal való megjelölése. Emellett vannak még kínai és japán betűk a ritmikai és ütemtagozódás, valamint az előadásmód megjelölésére. További hangszerek a már említetteken kívül: a p'ipa, négyhúrú lant 12-15 fából készült keresztléccel; a p'ipá-nak egy változata a biva, nagy, négyhúrú gitár köralakú testtel és öt szoros érintővel, különböző fajtájú fuvolák nagy számban, egy siao nevű pánsíp, egy yün lo nevű harangjáték stb. V. ö. F. T. Piggot: The music and musical instruments of Japan 1893, Abraham és Hornbostel: Das Tonsystem und die Musik der Japaner (Sammelb der I. M. G. IV.), R. Lachmann: Musik und tonschrift des No (I. Mus. wiss. Kongress der D. M. G., 1926). Felber.

Forrás: Zenei lexikon