Jatrokémia
(gör. Iatrochemia), orvosi irány, amely Descartes deduktiv
tanain alapulva az emberi szervezetet vegyészeti laboratoriumnak tartotta s az
életjelenségek okául a testben levő nedveket (humores) s az ezek közt létrejövő
vegyi folyamatokat vette fel. A jatrokémikusok iskolájának megtalapítója de la
Boë (Sylvius) Ferenc, a lejdai egyetem tanára (1658). Az ő élettanában
főszerepet a nyál, a hasnyálmirigy váladéka, mint savak, s az epe mint alj,
játszottak. A nyálnak tulajdonította a gyomor-emésztést, a hasnyálmirigy nedve
és az epe az ételpépet szerinte nyirkra és bélsárra bontja. A vér volt a
főhelye azon végbemenő vegyi folyamatoknak, forrásoknak, erjedéseknek,
amelyekből az élet és az egészség függöttek. Az agyban pedig a táplálásra fel
nem használt vérből az u. n. «spiritus vitae» desztilálódott le, ami az idegeket
érzékenyekké tette. A betegségeket v. a savaknak, v. az aljaknak tulsúlyra
jutása okozta. Az epe lázakat, a savak dugulásokat, a savas hasnyálmirigynedv
váltólázat, ha pedig az az epével helytelenül keveredve forrott föl, az igy
keletkező éles gőzök (ahlitus) epilepsziát, ájulást, szivdobogást okoztak.
Gyógyzereik főleg a savak, vértisztító, izzasztó, hánytató és hashajtószerek
voltak. Sylvius sok követőre talált s iránya fennállott a XVII. sz.-on át, sőt
a XVIII. sz.-ban is. A jatrokémikusoknak legnagyobb ellenségeik a
jatrofizikusok voltak, kik élettanukban inkább a test szilárd alkatrészeit
vették figyelembe. Szerintük az emésztés egyszerü őrlés, a melegség surlódás,
az érzékenység az idegelemek rezgése volt, a sziv a szivattyu, a csontok és
izmok az emeltyü törvényeit követték. Megalapítói voltak Borelli János Alfonzo
és Bellini Lőrinc pisai, Baglivi György római tanárok.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|