Jégeső

a légköri csapadék szilárd neme, mely jégszemekben ér a földre. Az egyes szemek többé-kevésbé kemény, koncentrikus jégrétegekből állanak, átlátszatlanok és eltompult szögü krisztályokhoz hasonlítanak. Nagyságuk különböző, van borsó-, mogyoró-, sőt galambtojás nagyságu is. A J. hirdető előjelei körülbelül ugyanazok, mint a zivataré, valamint az egész jelenség leginkább zivatar kiséretében szokott beállani. Rendesen tikkasztó meleg előzi meg, mire az égen cirrusok (l. Felhőalakok) mutatkoznak, melyek Cirro-Stratus, majd Nimbusba mennek át, a felhőzet sajátos szürkeséget ölt magára és forrongásban látszik lenni, aztán erős villámlás és dörgés következik, az eső nagy cseppekben hull alá és végül különös pattogó zajjal időközönkint megered a J. Csak néhány percig szokott tartani, de sokszor az is elegendő, hogy tekintélyes jégréteggel borítsa a földet és a vetéseket elpusztítsa. A biztoító társulatok statisztikája tanusítja, hogy bizonyos tájak jobban vannak kitéve a J.-nek, amiből ezen jelenség lokális természetére lehet következtetni. Erdőkben J. nem szokott mutatkozni. Nálunk nyáron leggyakoribb és pedig a nappali órákban. A mérsékelt övben sürübben fordul elő, mint magas földrajzi szélességben vagy a tropusokban, azonkivül a tengerszin fölötti magassággal is mindinkább gyérül. Képződésének okai még nincsenek teljesen kiderítve és az ide vonatkozó elméletek a légköri elektromosságból, vagy a párolgás okozta hidegből, a cseppek tulhütöttségéből, ujabban pedig dinamikai okokból igyekeznek megmagyarázni a J. jelenségét. A J.-től megkülönböztetendő a dara, mely nem jég-, hanem hógömböcsökben jelentkezik és minden évszakban előfordul, főképen tavasszal és ősszel.

Forrás: Pallas Nagylexikon