Jelenések könyve
(gör. apokalipszis), igy nevezzük az ujszövetségi kánon
berekesztéséül szolgáló, prófétai jellegü iratot, a János apostol jelenési
könyvét, melyben az iró a Krisztus jövendőbeli eljövetelének mozzanatait
mutatja fel prófétai előadásban. E mű alapindokai az apostoli korszak
történelmi viszonyaiban keresendők. Az ős keresztény egyházban több hasonló
jellegü irat is volt még közforgalomban, p. Péter, Pál, Tamás, István és János
apokalipszise, továbbá az ezekkel rokon természetü Esdrás és Énok könyve, a 12
pátriarka végrendelete, Ascensio Jesaiae vatis, Pastor Hermae stb., ugyde
mindezek jóval későbbi eredetüek s nélkülözik az apostoli megbizhatóság
feltételeit. A kánonbeli J. jellemző vonása az, hogy benne a levélalak és az
ószövetségi jelképes előadási modor a legszebb összhangban van. Ez utóbbi
tekintetben emlékeztet Ezékiel és Dániel látomásaira. Tartalma két főrészre oszlik:
a) 1-3. fejezetben, melynek nyitánya 1,1-3, az iró most buzdító és vigasztaló,
majd intő és fenyegető hangon szól Kisázsiának hét fő gyülekezetéhez, hogy
állhatatosan várják a Krisztus eljövetelét. b) A 4. fejezettől végig
folytonosan váltakozó mozzanatok megjelenítésével azt adja elő, miként nyitja
ki a Bárány a jövendő dolgokról szóló s hét pecséttel lezárt könyvet, melynek
összefoglalása az az igazság, hogy az Ur eljövend. E könyv igaz eredetüsége
ellen kezdettől fogva merültek fel némi kételyek és a régi szir pesitóból is
hiányzott, bizonyára azért mert templomi felolvasás céljára kevésbé volt
alkalmas. De már Ephraem Jánosénak tartotta s igy vélekedett az egyetemes
egyház is, mely kánoninak, és a kritika, mely János apostoltól származónak fogadja
el.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|