Jelenések könyve

(gör. apokalipszis), igy nevezzük az ujszövetségi kánon berekesztéséül szolgáló, prófétai jellegü iratot, a János apostol jelenési könyvét, melyben az iró a Krisztus jövendőbeli eljövetelének mozzanatait mutatja fel prófétai előadásban. E mű alapindokai az apostoli korszak történelmi viszonyaiban keresendők. Az ős keresztény egyházban több hasonló jellegü irat is volt még közforgalomban, p. Péter, Pál, Tamás, István és János apokalipszise, továbbá az ezekkel rokon természetü Esdrás és Énok könyve, a 12 pátriarka végrendelete, Ascensio Jesaiae vatis, Pastor Hermae stb., ugyde mindezek jóval későbbi eredetüek s nélkülözik az apostoli megbizhatóság feltételeit. A kánonbeli J. jellemző vonása az, hogy benne a levélalak és az ószövetségi jelképes előadási modor a legszebb összhangban van. Ez utóbbi tekintetben emlékeztet Ezékiel és Dániel látomásaira. Tartalma két főrészre oszlik: a) 1-3. fejezetben, melynek nyitánya 1,1-3, az iró most buzdító és vigasztaló, majd intő és fenyegető hangon szól Kisázsiának hét fő gyülekezetéhez, hogy állhatatosan várják a Krisztus eljövetelét. b) A 4. fejezettől végig folytonosan váltakozó mozzanatok megjelenítésével azt adja elő, miként nyitja ki a Bárány a jövendő dolgokról szóló s hét pecséttel lezárt könyvet, melynek összefoglalása az az igazság, hogy az Ur eljövend. E könyv igaz eredetüsége ellen kezdettől fogva merültek fel némi kételyek és a régi szir pesitóból is hiányzott, bizonyára azért mert templomi felolvasás céljára kevésbé volt alkalmas. De már Ephraem Jánosénak tartotta s igy vélekedett az egyetemes egyház is, mely kánoninak, és a kritika, mely János apostoltól származónak fogadja el.

Forrás: Pallas Nagylexikon