Jódkészítmények

A jódkészítménynek orvosi használata (oszlató szerekül) már régi keletü, s még mielőtt a tengeri növényeknek jódtartalma ismeretes lett volna, azok már használva voltak ilyen célokra; nevezetesen a tengeri algáknak és a spongiáknak hamva aethiops vegetabilis és spogia usta neve alatt. Csak e század elején (1820) mutatott rá Coindet genfi orvos azon munkájában, melyet «a golyva elleni uj orvosságról» közzétett, hogy az említett növények oszlató és felszivató hatásának tulajdonképpeni oka az azokban foglalt jód lehet. A J. közül leggyakrabban a jódtinktura és a jódkálium használatosak; az ellőbbi, mióta a szabad jódnak a gyomor utján vételekor jelentkező veszedelmei ismeretesek, ma már majdnem kizárólag külsőleg; az utóbbi pedig belsőleg rendeltetik. Ha a jódtinkturát (v. még inkább a jódkálium vizes oldatában oldott jódott), vagy a jódkáliumos és jódos kenőcsöt a bőrre kenjük, akkor azon gyulladás fejlődik, az irhának halszálerei erősen kitágulnak, az epidermis alá, de a mélyebb rétegekbe is, savó és igen sok lymphocyta, fehér vérsejt izzad ki, melyek azonban napok mulva eltünnek, s helyükbe finom zsircseppek lépnek; ezen elzsirosodás aztán a környékező szövetelemekre, nevezetesen a gyulladásosan tultengett kötőszövetre is kiterjed s ily módon történik (mesterséges orbánc keletkezése árán) a daganatok és különböző bőrbajoknak eloszlása. A jódkáliumnak és jódnátriumnak, ugy szintén a ritkán használt jódammoniumnak belsőleges hatása szintén a belőlük szabaddá lett jódtól származik; Ehrlich szerint ugyanis a szervezetnek salétromsavas sói már gyengén savanyu közegben, sőt már szénsav jelenlétében is, a jodidokból jódot szabadítanak fel. Ezért ajánlja ő a hevenyés jódmérgezés ellenszeréül a szulfanilsavat, mert a salétromsavat szorosan megköti. E fontos J.-et különösen szifilisnek későbbi szakaiban, továbbá skrofulás bajokban szokás rendelni; de azonkivül krónikus fémmérgezések (kéneső, ólom), golyva, asztma, a legkülönbözőbb savós kiizadások, krónikus bőrbetegségek stb. ellen is sikerrel használhatók.

Forrás: Pallas Nagylexikon