Kisszótár
Címszavak véletlenül
|
JogA J. szó a magyar nyelvben a «jó» szóra vezet vissza. (V. ö. Simonyi-Szarvas, nyelvtani szótár; Budenz, Magyar-ugor szótár, jog és jó alatt). Népünk észjárása szerint «jogos» az a cselekmény, magatartás, állapot, amely etikai érzésünk szerint «jól» van, azaz mit helyeslünk; nem «jogos», amit etikai érzésünk nem helyesel (a német «recht- szót hasonló értelemben). E legszélesebb értelemben jogon amaz etikai parancsok s tilalmak összeségét értjük, melyeket az emberi cselekedetekre nézve kötelezőknek elismerünk. Igy: istennek joga van imánkra; a jótevőnek joga van háladatosságra; a köszöntőnek joga van viszonzásra. Ily értelemben a vallásnak, erkölcsnek, illemnek is megvan a maga joga. Mily tények és lelki folyamatok képezik indító okait amaz érzésünknek, hogy szabályokat követnünk kell és ez érzés mikép fejlődik az ember történetében, az az emberi és néplélektan kényes kérdése. Köre hat itt hol a tisztelet azok iránt, kik e parancsokat kibocsátották; hol célszerüségük vagy igazságosságuk belátása; hol az utánzás vagy megszokás hajlama; hol a jó következményekre (az önmegelégedés, a köztisztelet, a jutalom) való kilátás, ha követjük; a rossz következményre (a meghasonlás, a közmegvetés, a megtorlás) való kilátás, ha megszegjük; hol egyik-másik összevéve. Mennél számosabban hatnak közre ezen indító okok közül, annál több emberben és annál erősebben fog bennök e kötelezettség érzése támadni; annál határozotabban mondhatjuk, hogy e szabályok az emberek között fennállanak, érvényben vannak, uralkodnak. De nem minden parancs vagy tilalom, melyet valamely emberi közösség ily értelemben kötelezőnek ismer el, jogszabály a szó szükebb, műszaki értelmében. Jogszabállyá e szükebb értelemben csak az által lesz, ha az állam magáévá teszi és követésüket a rendelkezésre álló kényszereszközökkel biztosítja. E két ismertető által különbözik a voltaképeni jogszabály a vallás, erkölcs, illem szabályaitól. Voltak államok, melyek a vallás szabályait állami parancs erejére emelték (teokráciai állam); a khinai állam az illem számtalan szabályait maig is az állami kényszer biztosítéka alá helyezi; a modern jogokban is számos erkölcsszabály egyuttal állami szabály is (p. az ölés, lopás, becsületsértés stb. tilalma): ez által a vallás, erkölcs, illem szabályai jogszabályokká lett. De más közösségek, mint az állam, jogot nem alkothatnak, ha mindjárt szabályaiknak megtartását ki is kényszerítik tagjaiktól. Ehhez képest bármely nagy és jól szervezett egyesület szabályai mindaddig, mig az állam azokat el nem ismeri s ez által az állami jog erejével fel nem ruházza, jogot nem képeznek; e felfogás szerint tehát a keresztény egyházak és különösen a kat. egyház joga is csak annyiban jog a szó igazi értelmében, amennyiben az állam e szabályokat elismeri. Az a körülmény, hogy ezen közösségek tagjai magukat e szabályok által kötve érzik, még nem teszi azokat jogszabályokká, mert különben minden jól szervezett egyletnek külön jogáról kellene beszélni, még az államilag tiltott egyesület esetében is, sőt minden különbség jog és erkölcs, illem között is megszünnék, minthogy a kötöttség érzetét ezek is felkeltik. A jognak itt képviselt meghatározása azonban a tudományban vitás. Mig sokan a jog fogalmát az állami jogon tul szeretnék kiterjeszteni oly célból, hogy az egyházjogot is mint egyenrangu jogot foglalja magába, addig másik az állami jognál is szűkebbre szeretik fogni a jogon az állami szabályoknak csak azon részét értik, melyet a biró kényszerít ki, ellentétben ahhoz, mely a közigazgatási hatóságok hatáskörébe esik. Ámde az állami jog e két része a jogi jelleg szempontjából nem különbözik egymástól; nincs ok, hogy a «jog» szót csakis a biróilag megvalósítandó jogra szorítsuk. Ismét vitás, vajjon jognak ismerhető-e el a szó igaz értelmében az u. n. nemzetközi jog is? A fenti álláspont szerint e kérdésre nemmel kell felelni, mert nincs oly felsőbb állami erő, mely e szabályok betartását az egyes állam ellenében kikényszerítené. Ha az egyes államok egymás közt oly közösséget szerveznének, mely az egyes állam ellen ily kényszerhatalmat kifejthetne, akkor e szabályok igazi jogszabályokká lennének és ily irányu fejlődés csirái már meg is vannak. A most jelölt szükebb, vagyis az állami jog határain belül is háromféle értelemben használtatik a jog szó. Jelenti: 1. A jogrendet, vagyis amaz erők képzelt megtestesítőjét, melyek a jogszabályokat létrehozzák. Ily értelemben mondjuk, hogy «a jog rendeli», «a jognak feladatai» stb. 2. A jogszabályt, vagyis azon közkötelező parancsokat és tilalmakat, melyeket a jogrend létrehoz. E kétféle jelentésben beszélünk a jogról a szó tárgyi értelmében. 3. A jogot a szó alanyi értelmében, azaz azt a hatalmat, melyet a tárgyi jog annak számára biztosít, akinek érdekében a maga parancsát vagy tilalmát kibocsátja (jogalany). Minden jogszabály e szerint két oldal felé fordul: ahhoz, akit jogosít, és ahhoz, akit amannak érdekében kötelez. A viszonyt, melyet ilyképen a jog minden egyes szabálya által a jogosított és a kötelezett (egy vagy több) személy között létest, jogviszonynak mondjuk. Ily jogviszony áll fenn a hitelező és az adós között: a hitelező jogosítva van követelni, hogy az adós teljesítsen, az adós köteles teljesíteni. Ily jogviszony áll fenn a tulajdonos és minden más ember között: a tulajdonos jogosítva van követelni, hogy rajta kivül más az ő dolgához hozzá ne nyuljon, minden más ember köteles a tulajdonos dolgától tartózkodni. Ime kétféle jogviszony: a hitelező egy emberrel (az adóssal) szemben van jogosítva, a tulajdonos mindenkivel szemben: az előbbi esetben abszolut, az utóbbiban relativ jogokról és jogviszonyokról beszélünk. A szerint, amint a jogosított vagy kötelezett fél valamely jogviszonyban magánszeméllyel, vagy az állami közönséggel áll szemben, magát a jogviszonyt is magán- v. közjogi viszonynak nevezzük. Egyazon jogviszonyt nemcsak egy, hanem gyakran a jogszabályok egész sora szabályozza: az egyazon jogviszonyt szabályozó jogtételek ilyen összetartozó csoportját jogintézménynek nevezzük. A magánjog a magánjogi, a közjog a közjogi jogparancsok és jogtilalmak, jogok és kötelességek, jogviszonyok, jogintézmények összessége. A közjog a benne szabályozott viszonyok más-más köre szerint állam- (alkotmány- és közigazgatási), egyház-, büntető- és perjogra, a magánjog személy- és vagyonjogra oszlik. Forrás: Pallas Nagylexikon Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is |
|