Jogakadémiák
a jogi s vele rokon pályákra előkészítő főiskolák. Mint
általában a közoktatás többi intézetét, ugy a J.-at is a felekezetek karolták
föl, az állam csupán a főfelügyeleti jogot gyakorolta felettök. E felekezeti J.
tanfolyamaik számában, a tanítandó tárgyak beosztásában, általában az intézetek
rendjében egymástól sokfélekép különböztek. Több helyen szoros összefüggésben
állottak az ugyanazon intézeteken berendezett teologiai és filozofiai
tanfolyamokkal. Az 1874-iki közoktatási miniszteri rendelet adott nekik
egyöntetüséget, kimondván, hogy csak azok a J. kapnak állami
vizsgálóbizottságot, melyek alkalmazkodnak az akkor kiadott 4 osztályos, jogi
és államtudományi fakultásra különített tantervhez, mely lényegében megfelelt a
tudomány-egyetem (l. o.) jogi fakultásán életbe léptetett tantervnek és
vizsgálati rendszernek. Jelenleg 10 jogakadémia áll még fönn, ezek közül 3
állami (Kassa, Nagyvárad, Pozsony), 2 róm. kat. (Eger, Pécs), 4 református
(Debrecen, Kecskemét, Máramaros-sziget, Sárospatak), 1 evang. (Eperjes). A J.
tanfolyamáról, alap- és államvizsgálatairól l. Tudomány-egyetem.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|